EURO 2016

Német-lengyel és brit ütközet a csoportelsőségért

Akár Anglia és Németország is elbukhatja csütörtökön délután a csoportelsőséget.

161802

Anglia-Wales

Szomszédvárak ütközetét hozza a csütörtök délután, Anglia és Wales összecsapása pedig akár csoportdöntőnek is nevezhető. Amennyiben Wales nyeri meg a rangadót, úgy biztosan megváltják jegyüket a nyolcaddöntőbe, ráadásul csoportelsőként. Roy Hodgson csapata az oroszok elleni gyengélkedés után szeretné ezt a szégyent elkerülni.

"Ez egy igazi derbi lesz, egész Angliában és Nagy-Britanniában sokan várják, hiszen testvérek közötti összecsapás lesz, amely megadja a találkozó pikantériáját. Nem gondoljuk, hogy Wales taktikát vált majd ellenünk. Ez nem a meglepetések mérkőzése lesz, tökéletesen ismeri egymást a két csapat és a játékosok is. Egyértelműen ellenfelünkön lesz a kisebb nyomás, hiszen már van három pontjuk, ráadásul a sajtó minket tart esélyesebbnek" - mondta Hodgson.

[1695429] 2016-06-16 15:00:00 Anglia - Walesx

Noha az angolok trénere megkapta a nem kevés kritikáját az oroszok ellen pontvesztés után, nem várható változás a kezdőcsapatban, így vélhetően ismét a cserepadra ül csak Jamie Vardy és kezd Adam Lallana. A walesi oldalon Chris Coleman is azt hangsúlyozta ki, hogy bíznak magukban, egy igazi kihívás lesz a csütörtöki találkozó, ám akkor sincs tragédia, ha nem nyernek.

A két csapat 103 alkalommal találkozott egymással, az angol fölény hatalmas: 68 győzelem mellett Wales csupán 14-szer nyert. Ebben az évezredben négyszer találkoztak, négy angol siker mellett Wales még gólt sem lőtt.

Nem is kérdés, hogy az angolokon óriási most a nyomás, egy vereséggel ugyanis könnyen elszállhatnak a reményeik. Wales azonban kitűnően teljesített Szlovákia ellen, az a játék akár elég is lehet ez ellen az angol csapat ellen, amely még kicsit keresi önmagát és a legjobb formációt.

hatharom.com-tipp: Wales +2 (európai hendikep)
TippmixPro @1.45
[1695429] 2016-06-16 15:00:00 Anglia - Walesx;
161806

Ukrajna-Észak-Írország

Papíron nem okozhat gondok ukrajnának begyűjteni első pontjait, legalábbis ha képesek lesznek az északírek ellen is úgy játszani, mint a németek elleni első félidőben. Jarmolenkóéknak azért most lényegesen könnyebb dolguk lesz, láthattuk ezen az északír gárdán, hogy támadásban nagyon haloványak, a védekezés azonban jól megy nekik.

Nem várható azonban olyan defenzív játék a brit futballt játszó gárdától sem, ugyanis mint azt Laffertyék elmondták, nem asszisztálni érkeztek az Eb-re a többi csapatnak, így várhatóan Ukrajna ellen még keményebben játszanak majd. Mint azt a szövetségi kapitány, Michael O'Neil elmondta, nagyon csalódottak voltak az első mérkőzés után és ez a bosszúsás lehet az, amiből erőt merítenek majd.

[1695434] 2016-06-16 18:00:00 Ukrajna - Észak-Írországx

Két csapat, amely remek formában érkezett az Eb-re, ahol az első mérkőzésen kikaptak, így élet-halál kérdés a győzelem csütörtök délután. Ráadásul a két csapat ugyanúgy a védekezésben erős, támadásban kevésbé, így szinte egymás tükörképei a felek. Ebből aztán lehet 0-0 és 3-3 is, de mi inkább várunk egy kínkeserves ukrán sikert, mint gólokat.

hatharom.com-tipp: 2.5 gól alatt
TippmixPro @1.55
[1695434] 2016-06-16 18:00:00 Ukrajna - Észak-Írországx;

Németország-Lengyelország

Nem csak az angol-walesi, hanem a német-lengyel csata is szomszédvára ütközetét hozza majd. A két gárda ráadásul randevút adott egymásnak a selejtezők során is, ott három-három pont jutott a feleknek. A csütörtöki zárótalálkozón a csoportelsőség a tét.

A két tréner természetesen körbedicsérte egymást, kiemelve a másik fél kontrajátékát és hogy remek játékosok alkotják a riválist. Mint azt Joachim Löw, a világbajnok német mester elmondta, ő még soha nem játszott sima találkozót a lengyelek ellen.

[1695435] 2016-06-16 21:00:00 Németország - Lengyelországx

A németeknek egyébként bőven van oka aggódni, a védelmük ugyanis még mindig gyengécske, a lengyeleknél viszont nem csak Robert Lewandowskitól kell félni, hanem az északírek ellen gólt szerző Arkadiusz Miliktől is.

Sok helyzet, sok gól, remek mérkőzés, mi az Eb legjobb találkozóját látjuk varázsgömbünkben itt!

hatharom.com-tipp: 2.5 gól felett
TippmixPro @1.70
[1695435] 2016-06-16 21:00:00 Németország - Lengyelországx;