EURO 2016

Ha nem kapunk ki az osztrákoktól, bármi lehet - F-csoport

  • hatharom.com

Utolsó fejezetéhez érkezett Eb-beharangozónk, melyben a magyarok csoportja kerül terítékre.

Hosszú idő után végre Magyarország is szerepelhet Európa-bajnokságon, és egy kis szerencsével akár komoly meglepetést is okozhat, vagyis bejuthat a legjobb tizenhat közé. Ehhez minden adott, hiszen nem egy túl acélos csoportba kerültünk, igaz, vétek lenne bármely ellenfelünket is leírni.

A négyes favoritja a nemzetközi szaklapok és a bukmékerek által is egyértelműen Portugália. Cristiano Ronaldóék simán nyerték selejtezőcsoportjukat, egy percig sem volt kérdéses, hogy kijutnak a franciaországi tornára. A nagy eredmény viszont még mindig várat magára a piros-zöldektől, s a felkészülési meccsek alapján távol vannak ettől a luzitánok, ráadásul az is nagy kérdés, hogy a félig-meddig sérült CR7 milyen teljesítményt nyújt az Európa-bajnokságon. Tiago, Miguel Veloso és Fabio Coentrao hiányzik majd a nagyobb nevek közül, de egyik játékosnak sem volt túl jó éve idén, vagyis nem pótolhatatlan futballistákról beszélünk. Amennyiben Cristiano Ronaldo vállalni tudja a játékot, jól teljesít, és rugdossa a gólokat, míg a többiek - a szokásoknak megfelelően - beállnak a vezér mögé, akkor a csoport megnyerésével és a továbbjutással biztosan nem lesz baja Portugáliának, sőt, egy kis mázlival a négy közé is bejuthat, ott pedig már bármi megtörténhet.

Sokan úgy tartják, hogy nyugati szomszédunk, Ausztria lehet az Európa-bajnokság egyik meglepetéscsapata, köszönhetően a sikeresen megvívott selejtezősorozatnak. Azonban a nyári torna előtti felkészülési meccsek nem igazán úgy sikerültek, ahogy Marcel Koller tervezte, elég ha csak a Málta elleni soványka, 2-1-es győzelmet vesszük alapul. Pedig a lehető legerősebb osztrák együttest rakta össze a svájci szakvezető, elég csak Christian Fuchs vagy David Alaba nevét megemlíteni, hiszen előbbi angol, utóbbi német bajnok lett a 2015-2016-os szezonban. Amennyiben a piros-fehérek a selejtezősorozatbeli formájukat mutatják, úgy biztosan továbblépnek a négyesből, viszont ha azt hozzák, amit az utóbbi hetekben, akkor könnyen lehet, hogy nagy meglepetésre már a csoportmérkőzések után elbúcsúznak a sorozattól.

Az F jelű négyes egyik üdvöskéje egyértelműen az izlandi válogatott. Az északiak futballja évről évre fejlődik, és egyre több klasszist nevel ki, elég csak Gylfi Sigurdsson nevét említeni. Azonban Lars Lagerback együttese nem az egyénieskedéseknek köszönhetően nyeri mérkőzéseit, hanem arról híres, hogy csapatként kiválóan funkcionál. Ez az egység most is biztosan meglesz a skandinávoknál - a legjobb csapattal utaznak az Eb-re -, még akkor is, ha a felkészülési találkozókon nem muzsikáltak túlságosan jól az izlandiak, hiszen például a stabilnak mondható védelem többször is csődöt mondott. Az északiakról is ugyanaz a véleményünk, mint az osztrákokról, avagy ha a selejtezősorozatbeli formájukat hozzák Franciaországban, akkor akár tovább is léphetnek a kvartettből, viszont ha azt, amit az elmúlt pár napban, akkor könnyen lehet, hogy a csoport utolsó helyén végeznek.

A norvégok elleni parádés pótselejtezős párharcnak köszönhetően Magyarország 1972 után vesz részt ismételten Európa-bajnokságon. Válogatottunk elég hosszú és rögös utat járt be, hogy ismét az öreg kontinens élvonalához tartozzon, azonban összességében elmondható, hogy Bernd Storck válogatottja megérdemelten jutott ki Franciaországba. Noha a közvélemény szerint jól sikerült a felkészülésünk az Eb-re, nem szabad elfelejteni, hogy nem tudtunk gólt szerezni a barátságos mérkőzéseken, ráadásul a védekezésünk hagy kívánni valót maga után, pedig gyakorlatilag a lehető legjobb kerettel utazunk ki a kontinensviadalra. Ugyan a csoportkörben nem a világbajnok Németország lesz az ellenfelünk, de ahogy már fentebb is említettük, egyik ellenfelünket sem szabad lebecsülni. A szereplésünk gyakorlatilag az első, Ausztria elleni mérkőzéstől függ, hiszen amennyiben egy nagy zakóba futunk bele nyugati szomszédaink ellen, úgy borítékolható, hogy simán kizúgunk a csoportkörből, viszont egy sikeres nyitómeccsel a hátunk mögött bármi megtörténhet. Ha lehet hinni Storck mesternek, akkor megvan a recept arra, hogy az első meccsünket sikerrel vegyük, vagyis akár el is kezdhetünk álmodozni az egyenes kieséses szakaszról.

161819
Csapatbemutatók
Portugália
Ausztria
Izland
Magyarország
Oddsok a csoportgyőztesre -    
Portugália 1.90
Ausztria 3.00
Izland 6.50
Magyarország 12.50
euro-2016