Riói olimpia

Esélyesként utazunk Rióba - Benedek Tibor

  • mti.hu
  • MTI

A kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert is bekerült a riói olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott bő, 19 fős keretébe.

Benedek Tibor szövetségi kapitány szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kikkel kezdi meg a hathetes felkészülést. Az egyetlen kisebb meglepetés a 36 éves balkezes klasszis meghívása, ugyanis a tavalyi kazanyi világbajnokság óta nem volt tagja az együttesnek.

A kapitány a felkészülésről elmondta, a gárda két hét múlva először Dubrovnikba utazik, ahol az olimpiai bajnok horvátokkal közösen tart majd kétkapus edzéseket, majd innen megy tovább Montenegróba, ott a házigazdák mellett a spanyolokkal és a horvátokkal együtt szerepel egy négyes tornán.

Ezt követően a fővárosban készül tovább a válogatott, majd Miskolctapolcán az olimpiai házigazda brazilokkal játszik félhivatalos mérkőzést.

A sajtóeseményen Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke bejelentette, hogy szerződést hosszabbítottak a BENU gyógyszertár-hálózattal, ennek egyik eredményeként a férfi és a női válogatott is Budapesten játssza majd utolsó felkészülési mérkőzéseit az olimpia előtt.

Bíró Attila Európa-bajnok női válogatottja július 13-án szerdán, majd csütörtökön és pénteken, a férfi csapat pedig pénteken, szombaton és vasárnap száll vízbe.

Benedek Tibor hozzátette, ezt a tornát néhány nap pihenő követi, majd az együttes Belgrádba utazik, ahol a világ- és Európa-bajnok szerbekkel folytatja a felkészülést. A nők a spanyol, az olasz és az ausztrál válogatottal találkoznak majd a Margitszigeten, míg a férfiak a horvát, az ausztrál, és várhatóan az orosz csapattal mérkőznek meg.

A magyar férfi válogatott kerete:
Kapusok: Nagy Viktor, Decker Attila, Bisztritsányi Dávid
Mezőnyjátékosok: Zalánki Gergő, Vámos Márton, Madaras Norbert, Varga Dénes, Varga Dániel, Erdélyi Balázs, Bátori Bence, Manhercz Krisztián, Kis Gábor, Hárai Balázs, Tóth Márton, Bedő Krisztián, Szivós Márton, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hosnyánszky Norbert

"Egy jó hathetes felkészülés után az esélyesek között fogunk kiutazni a riói olimpiára" - nyilatkozta a szövetségi kapitány, akinek 13 fősre kell majd szűkítenie a keretét. A csapat július 30-án utazik Rióba.

Benedek Tibor csapatával nem számolnak igazán az esélyesek között a fogadóirodák, hiszen körülbelül tízszeres pénzt érne, amennyiben Peking után ismét a mieink nyakába akasztanák az aranyérmet.

Melyik ország válogatottja nyeri a vízilabda-aranyat?
Szerbia 1.53
Horvátország 7.00
Montenegro 9.00
Magyarország 10.00
Görögország 11.00
Olaszország 19.00
Spanyolország 21.00
USA 21.00
Ausztrália 67.00
Brazília 101.00
Franciaország 251.00
Japán 501.00