Felkészülés

Elkerültük a kiütést az Eb főpróbáján

Alacsony színvonalú mérkőzésen 2-0-s vereséget szenvedett a magyar válogatott a világbajnok Németország vendégeként. Bernd Storck együttese támadásban teljesen súlytalanul játszott, az biztos, hogy az Eb-n ennél többre lesz szükség.

Szalai nagyot küzdött, de kevés volt a jó megoldása / Fotó: MTI

Az első német akció azonnal góllal zárult, de a partjelző - tévesen - lest jelzett, így a magyarok nem kerültek hátrányba. Az első tíz percben tovább rohamozott a német csapat, amely több lehetőséget is kidolgozott, egy ízben Király védett bravúrral, míg a többi helyzetnél pontatlan volt a befejezés.

Az első negyedóra elteltével megnyugodtak Bernd Storck játékosai, sikerült megtartaniuk, sőt néhányszor tetszetősen kihozniuk a labdát, néhány szépen végigvitt akció pedig lövéssel zárult. Elsősorban Kleinheisler próbálkozott, de igazán egyszer sem találta el jól a labdát, ellenben Dzsudzsák tekerése után tornáznia kellett Neuernek, majd a magyar csapatkapitány szögletét követően Pintér emelt a keresztlécre.

A szünet előtti percekben többnyire mezőnyben zajlott a játék, már-már úgy tűnt, gól nélkül zárul az első félidő, de aztán egy villámgyors német akció futott végig a bal oldalon, melynek végén, a középre adást követően Langról a hálóba pattant a labda.

A folytatásban az egyik kaput sem fenyegető mezőnyjátékkal telt a mérkőzés. A magyarok nem vágták előre a labdát, többször is inkább hátra játszották, akár Királyt is a játékba vonva, minthogy céltalanul előre rúgják. Ezt a periódust ugyanakkor váratlanul ismét egy német gól zárta, igaz, a svéd bíró ezúttal is nagyot hibázott, mivel nem jelzett lest a Müller találatát megelőző Gomez-fejesnél.

A hátralévő időben egyre többet cserélt a két szakvezető, márciusi sérülését követően például először lépett pályára Bastian Schweinsteiger. Többek között a cserék miatt nem alakult ki folyamatos játék. A németek ráadásul már nem erőltették a támadásvezetést, míg a magyarok erejéből nem igazán futotta ellenakcióra, így több gól nem esett a lefújásig.

Németország-Magyarország 2-0 (1-0)
Gelsenkirchen, Veltins Arena, 50 000 néző, v.: Martin Strömbergsson (svéd)
gólszerzők: Lang (39., öngól), Müller (63.)
sárga lap: Kroos (36.), illetve Kleinheisler (41.), Gera (90.)
Németország: Manuel Neuer - Benedikt Höwedes, Jerome Boateng, Antonio Rüdiger, Jonas Hector (Emre Can, a szünetben) - Thomas Müller (Leroy Sané, 69.), Sami Khedira (Mario Gomez, a szünetben), Toni Kroos (Bastian Schweinsteiger, 68.), Mesut Özil, Julian Draxler (André Schürrle, 60.) - Mario Götze (Lukas Podolski, 79.)
Magyarország:Király Gábor - Fiola Attila (Bese Barnabás, 82.), Guzmics Richárd, Lang Ádám, Kádár Tamás - Pintér Ádám (Gera Zoltán, 59.), Nagy Ádám - Dzsudzsák Balázs, Kleinheisler László (Stieber Zoltán, 82.), Lovrencsics Gergő - Szalai Ádám (Priskin Tamás, 65.)
Szerinted mire megy a válogatott az Eb-csoportban?x;

Az Eb-n 44 év után résztvevő magyarok kedden indulnak Franciaországba, ahol elsőként június 14-én az osztrákokkal találkoznak Bordeaux-ban, majd négy nappal később Marseille-ben Izland, végül június 22-én Lyonban Portugália lesz az ellenfelük a csoportszakaszban.

[2184414] 2016-06-04 18:00:00 Németország - Magyarországx;