Roland Garros

Újabb gyötrelmes meccs előtt Serena?

A francia nyílt teniszbajnokság pénteki játéknapján Serena Williams-Kiki Bertens és Garbine Muguruza-Sam Stosur elődöntőket rendeznek a hölgyek versenyében.

A 13. játéknap tutija

Az alsó ági elődöntőben két kiemelt, a 4. Garbine Muguruza és a 21. Samantha Stosur méri össze tudását. Előbbivel igen, utóbbival kevésbé számoltunk a torna előtt, annak ellenére, hogy korábbi döntősről beszélünk. Az utóbbi években azonban már nem azt a Stosurt láthattuk, aki 2010-ben parádés játékkal jutott el a fináléig. Nem javult fel arra szintre, egyszerűen most szerencséje volt a sorsolással és az időjárással is. Találkozott ugyan például Simona Haleppel is, ám jóformán sárban játszottak, ahol kijött az ausztrál fizikai fölénye. Maga a játékában semmi extra nincs, fonák oldalról továbbra is elég gyenge, az adogatása pedig már közel nem akkora fegyver, mint néhány esztendeje. Egyedül a pörgetett tenyereseiben bízhat, bár Muguruza ellen ez nem lesz olyan hatékony. A spanyol tehetség elég magas, jól üti felszállóágban a labdákat, így könnyedén támadhat Stosur pörgetéseiből. Játszott már wimbledoni döntőt, tehát fiatal kora ellenére pontosan tudja hogyan kell megvívni egy ilyen elődöntőt, vagyis Stosur rutinja sem lesz faktor. Úgy véljük Muguruza akár két szettben is megoldhatja ezt a meccset, ha megtalálja a ritmust az ausztrál ellen.

Garbine Muguruza-Samantha Stosur
Hatharom-tipp: Muguruza jut tovább
TippmixPro @ 1.25

A 13. játéknap legnagyobb értékkel kecsegtető tippje

A világelső Serena Williams továbbra is hatalmas harcot vív a démonjaival, hogy végre meglegyen a több major verseny óta áhított 22. Grand Slam-címe, amivel az örökranglistán beérné Steffi Grafot. Most minden adott Serena számára, hogy véghez vigye a tervét, hiszen rendre olyan játékos kerülnek az útjába, akik nem tartoznak az elitbe, bár, mint említettük, elsősorban önmaga a nagy ellenfele. A negyeddöntőben például az orosz Yulia Putitseva ellen rezgett a léc, a világranglista-60. játékos szett- és brékelőnyben volt ellene, időnként nagyon közel került a győzelemhez. Serena végül megfordította, de könnyen lehet, hogy nem ez volt az utolsó nehéz meccse a tornán. Az elődöntőben az a Kiki Bertens lesz az ellenfele, aki élete tornáját futja, korábban GS-en a legjobb 16-nál messzebb egyszer sem jutott. Kőkemény útja volt, tehát abszolút nem a szerencsének köszönhető, hogy itt van. Az az agresszív tenisz, amit képvisel bármikor eredményes tud lenni, de a pályafutása eddigi részében mentálisan soha nem tudott felnőni a feladatokhoz. Most igen, és ennek meg is lett az eredménye. Van akkora ütőereje, és szervál annyira jól, hogy képes legyen megnehezíteni az amerikai dolgát. Tavaly a US Open második fordulójában találkoztak, akkor is szépen állta a sarat Serena ellen, salakon, ami számára inkább kedvez, pláne jó lehet egy szoros szettre.

Serena Williams-Kiki Bertens
Hatharom-tipp: 18.5 játék felett
TippmixPro @ 1.65

Aki gondolja megjátszhatja a három tippet kombiban is, ami 2.06-szoros pénzt ér a    nál. Oszd meg véleményed a mérkőzésekkel kapcsolatban hozzászólásban vagy fórumunkon a tenisz-kibeszélőben, a további tippjeinket pedig keresd a Protipp-rendszerben!

 

euro-2016