Tipp

És az erősítések még csak most kezdődnek...

  • varin

A következő hetek eseménydús időszakot hozhatnak a Villa életében, így érdemes még most lecsapni az oddsra.

Borzalmas teljesítménnyel, utolsó helyen búcsúzott a Premier League-től az Aston Villa. Hamar elkezdődött azonban a rehabilitáció, a klubot ugyanis potom áron megvette a kíniai milliárdos, Tony Xia. Mint azt az üzletember elmondta, már az első évben 35-40 millió fontot hajlandó áldozni igazolásokra, hiszen nem akar csapatával egy évnél többet tölteni a Championshipben.

Első igazolásként a kispadra szerződtették a Bajnokok Ligája-győztes edzőt, Roberto Di Matteót, aki korábban a Chelsea-nél és a Schalkénál is dolgozott. Az ő segítője sem lesz akárki, Steve Clarke José Mourinhóval és Kenny Dalglish-sal is dolgozott már pályafutása során. Úgy hiszem, ez sokat elárul Xia céljairól.

A tőkeerős befektető valószínűleg igyekszik majd megtartani a csapat legnagyobb értékeit, így a mag tehát adott lesz a visszajutásra. A csatársorban várhatóak inkább változások, nem valószínű, hogy a sok csődöt mondott támadó közül bárkiben is bízni fog az új mester. 40 millió fontból pedig egy Championshipben is ütőképes csapatot simán-lazán össze lehet kapirgálni.

Ami a riválisokat illeti, egyetlen csapatot látok erősebbnek a Villánál, ez pedig a Newcastle. Vélhetően nem szedik majd szét a Szarkákat, habár egy Mitrovicsnak vagy Wijnaldumnak lehet, hogy derogál majd a másodosztályban játszani. Rafa Benítez maradása kulcskérdés lehet, habár ő sem garancia azért a sikerre. A PL harmadik kiesője, a Norwich City nem hiszem, hogy harcban lesz a feljutásért.

Ha tehát valóban elkezdődnek az igazolások Birmingham bordó-kék felében, akkor nagyon sokat zuhanhat majd az odds. Az Aston Villa kerete most sem annyira rossz, mint az eredmények mutatják, habár ez még valóban nem PL-szint. Ha sikerül megtartani a néhány jól teljesítő játékost és Xia valóban nem sajnálja majd a pénzt az igazolásokra, akkor Di Matteóval a Championshipet megnyerve azonnal visszajuthat a csapat a Premier League-be.

hatharom.com-tipp: Feljut az Aston Villa
Odds: 4.00
Tét: 6/10
Eddig éri meg: 2.80