Vizes Eb

Négy arany - szenzációs napot zártunk

  • hatharom.com/MTI

Megállíthatatlanok voltak a magyar úszók a londoni vizes Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.

Ahogyan arról az esti program felvezetőjében írtunk, hatalmas magyar éremesőre lehetett számítani, de úszóink minden várakozást felül múlva teljesítettek. Haladjunk időrendi sorrendben.

Elsőként Kapás Boglárkának szurkolhattunk 800 gyorson. Az UTE 23 éves versenyzője, aki 2012-ben Debrecenben arany-, két évvel később Berlinben pedig bronzérmes lett ezen a távon, 8:21.40 perces idejével mindössze 19 századdal maradt el saját országos csúcsától. Kapás a táv negyedéig a harmadik helyen tempózott, de féltávnál már az élen haladt. Onnantól kezdve fokozatosan növelte az előnyét, s még hajrában sem tudták megközelíteni.

"Nagyon jól összerakott úszás volt. Sose éreztem magam ennyire jó formában, de jobb időt szerettem volna elérni. Ehhez ennél gyorsabban kell kezdeni" - értékelt Kapás.

Alig csapott a célba Bogi, máris szólították a női 200 vegyes döntőjének résztvevőit, többek között Hosszú Katinkát és Verrasztó Evelynt. A már két arannyal büszkélkedő 27 éves klasszisunk toronymagas favoritként ugrott medencébe, és ennek megfelelően már pillangón meglépett, de igazán háton húzott el a mezőnytől, előnyét pedig végig megőrizte, végül 2:07.30 perccel csapott elsőként a célba. Hosszú ebben a számban sorozatban negyedszer nyert a kontinensviadalokon, s pályafutása 12. Eb-aranyérmet szerezte. Verrasztó nem tudta megnehezíteni a Katinkát üldöző két angol dolgát, 2:12.91 perccel ötödik lett.

"A legjobbamtól messzebb vagyok, de így sem annyira rossz. Most a vegyes nem megy annyira, úgyhogy ezzel a helyezéssel és idővel most elégedett lehetek." - nyilatkozta Katinka a Magyar Úszó Szövetségnek.

Az újabb aranyérmet Cseh László szállította, aki kedvenc számában, 200 pillangón oktatta a mezőnyt. Már a tegnapi úszásai alatt is érezni lehetett, hogy komoly időre számíthatunk tőle, de arra talán senki nem gondolt, hogy a 2009-es pekingi cáparuhás idejét fogja ostromolni. Végül nem tudta megdönteni, de 1:52.91 perces úszásával így is hatalmas Európa-bajnoki csúcsot úszott. Nem csak Laciért, hanem Kenderesi Tamásért is szoríthattunk, aki nagyon okos úszással, éppen lemaradva az ezüstről, a dobogó harmadik helyét szerezte meg a címvédő Viktor Bromer mögött.

"A kazanyi vb-n is képes lettem volna ilyen időre, de ez most jött ki. Szerettem volna megdönteni az Európa-csúcsomat, de azért annak örülök, hogy 1:53 perc alatt értem célba. Úgy érzem, az olimpián ennél még jobb formában lehetek" - értékelt Cseh.

A pontot az i-re a Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka összeállítású női gyorsváltónk tette fel. Biztató volt a délelőtti szereplésük is, de az arany kicsit merész gondolatnak tűnt, ám ők hittek benne. Jakabos még harmadik helyen indította Verrasztót, ráadásul 3,5 másodperces hátránnyal a vezető svédek mögött. A magyar staféta második tagja helyezésben nem jött előrébb, de két másodpercet ledolgozott a hátrányból. A 800 méter gyorson szűk két órával korábban aranyérmes Kapás viszont már elsőként "engedte útjára" Hosszút, aki csütörtökön korábban két döntőben is érdekelt volt, egy-egy arany- és ezüstérmet szerezve 200 méter vegyesen és 100 méter háton. A bajai úszó ennek ellenére végig bírta a távot, sőt, eleinte növelte is előnyét, így magabiztosan hozta be a váltót az első helyen 7:51.63 perccel.

Hosszú Katka: "Nem esett túl jól, de az volt a taktikám, hogy előnyt szerezzek az első százon, mert tudtam, hogy a vége nehéz lesz ennyi úszás után. Azért reménykedtem, hogy vész esetén a lányok esetleg behúznak a célba, mondtam is magamnak: ezt innen nem veszíthetem el. Ez messze a legkedvesebb érmem ezen az Európa-bajnokságon!"

Jakabos Zsu: "Majdnem belehaltam, annyira nehéz volt a vége, de az, hogy nem repülőrajttal úsztam 1:58-at, ez így teljesen rendben van."

Verrasztó Evelyn: "Ennél nincs jobb érzés, 2010 után újra megnyerni ezt a számot. Soha nem gondoltam volna, hogy ez összejöhet, úgyhogy nagyon-nagyon köszi, lányok!"

Kapás Boglárka: "Úgy álltam fel a rajtkőre, hogy most mindenkit leverek és utolérek. Amikor az utolsó hosszra fordultam, és láttam, mennyire jól állok, már tudtam, ezt megnyerjük, mert Katkát nem érik utol.

A négy arany mellett még két ezüstöt is elkönyvelhettünk. Az egyik Bohus Richárd neve mellé fűződik 50 hátról, míg a másikat Hosszú Katinka szerezte 100 háton. Katinka az aranyért harcolt, de a hatalmasat úszó dán Mie Nielsen ellen alulmaradt. Richárd aligha dédelgetett ilyen álmokat, de ahogy a sprinttávon lenni szokott, teljesen együtt haladt a mezőny, így nüanszok döntöttek a versenyzők között, Bohus végül 24.82 másodperces országos csúccsal alig öt századdal kapott ki a győztes francia Camille Lacourt-tól.