Európa Liga

Megint jött a spanyol henger, megvédte címét a Sevilla

  • hatharom.com

Hiába vezetett a szünetben 1-0-ra a Liverpool, a címvédő Sevilla a fordulás után 25 perc alatt háromszor is bevette az angolok kapuját, így zsinórban harmadszor nyerte meg az Európa Ligát.

Gameiro (9) 17 másodperc alatt egalizált a második félidőben / Fotó: uefa.com

Története során ötödször diadalmaskodott a spanyol csapat a második számú európai kupasorozatban, előzőleg 2006-ban és 2007-ben, valamint 2014-ben és 2015-ben bizonyult a legjobbnak.

Negyven éve a Sevilla az első együttes, amely egymás után háromszor nyert egy európai kupában: ez a bravúr 1974 és 1976 között a Bayern Münchennek sikerült a Bajnokcsapatok Európa Kupájában.

Coke két gólt is lőtt szerdán, pedig korábban nem volt még eredményes az EL-ben /Fotó: uefa.com

A Liverpool kezdte aktívabban a találkozót, többször is az utolsó pillanatban mentettek a sevillai védők az angol együttes támadásainál. Az első félórában azonban egyik kapu sem forgott igazán nagy veszélyben, mindkét csapat nagy gondot fordított a védekezésére. A 35. percben aztán megtört a jég: a Liverpool körbeadogatta a labdát a sevillai védelem előtt, majd Daniel Sturridge 15 méterről bal külsővel David Soria kapujába csavart. Négy perc múlva újra betalált a Mersey-parti együttes: szögletet követően Dejan Lovren fejelt a kapuba, de a lesen lévő Sturridge mozdult a labda felé, így a játékvezető nem adta meg a találatot.

Klopp sorozatban ötödik döntőjét bukta el / fotó: uefa.com

A szünet után 17 másodperc kellett a Sevillának az egyenlítéshez: Mariano Ferreira nagyszerű csellel két védőt becsapva tört be a tizenhatoson belülre, pontosan passzolt középre Kevin Gameiróhoz, aki közvetlen közelről a kapuba vágta a labdát. A spanyol csapat az első kaput eltaláló lövésével egyenlített. Gameiro előtt két perc múlva újra helyzetbe került, ám Kolo Touré nagyot mentett az utolsó pillanatban a ziccerben kilépő támadó elől. Egy óra elteltével ismét óriási lehetőség adódott a francia csatár előtt, ám Simon Mignolet nagy bravúrt mutatott be a nyolc méterről leadott lövésnél. Négy perccel később azonban már a belga kapus is tehetetlen volt: Vitolo csele után Cokéhez került a labda, a Sevilla lendületből érkező csapatkapitánya pedig 17 méterről a hosszú alsóba tekert. Coke a 70. percben tovább növelte az előnyt: a menteni igyekvő Coutinhóról pattant a Sevilla ötös előtt álló vezéréhez a labda, és bár Mignolet beleért a lövésébe, hárítani nem tudott.

A találkozót megelőzően a spanyol csapat számított az underdognak, a bukmékerek átlagosan kettes szorzó körül fizettek arra, hogy ismételten a spanyol csapat emelheti magasba a trófeát.

Sevilla (spanyol)-FC Liverpool (angol) 3-1 (0-1)
Európa Liga, döntő:
Bázel, St. Jakob-Park, 38 ezer néző, v.: Jonas Eriksson (svéd)
gólszerző: Gameiro (46.), Coke (64., 70.), illetve Sturridge (35.)
sárga lap: Vitolo (56.), Banega (57.), Rami (77.), M. Ferreira (84.), illetve Lovren (30.), Origi (72.), Clyne (90+4.)
Sevilla: Soria - M. Ferreira, Rami (Kolodziejczak, 78.), Carrico, Escudero - Krychowiak, N'Nonzi - Coke, Banega (Cristóforo, 90+3.), Vitolo - Gameiro (Iborra, 89.)
FC Liverpool: Mignolet - Clyne, Lovren, K. Touré (Benteke, 82.), Moreno - Milner, Can - Lallana (Allen, 73.), Firmino (Origi, 69.), Coutinho - Sturridge
[2218034] 2016-05-18 20:45:00 Liverpool - Sevillax;

  • 2016. május 18., Szerda 21:12

    Európa Liga | Liverpool - Sevilla

    2016. május 18., Szerda 20:45
    • Ország:Nemzetközi
    • Fogadás típusa:Mindkét csapat szerez gólt
    • Tipp:Igen
    • Időszak:Teljes játékidős fogadás
    • Odds:1.65
    • Eddig éri meg:1.6
    • Tét:4
    • INDOKLÁS:

      Én egy gólgazdag összecsapást várok ettől a két támadószellemű, szerethető focit nyomó, ámbár igen csak sebezhető védelmű együttestől. Ha elnézzük a Sevilla elmúlt pár fordulóbeli teljesítmény, egyből láthatjuk, hogy kapott gól nélkül nem ússzák meg, azonban vannak olyan fifikásak a "vendégek", hogy ők is berámoljanak legalább egyet a Poolnak. Nálam az over is adott, de talán ez erősebb tipp.

    • Eredmény:

      1-3

    • kimenetel
      Nyereség
    • 2.60