Kosárlabda

Hanga Ádám meglepné Európát

  • hatharom.com

A hétvégén rendezik a férfi kosárlabda Euroliga négyes döntőjét, amelynek Hanga Ádám révén magyar szereplője is lesz. A spanyol Laboral Kutxa kiválósága felépült sérüléséből, így harca készen várja a pénteki elődöntőt.

Hanga Ádám Európa-szinten jegyzett kosarassá vált / Fotó: euroleague.net

Magyar kosárlabdázó régen járt olyan magasságokban, mint Hanga Ádám, aki spanyol klubcsapatával bejutott a legrangosabb európai kupasorozat berlini négyes döntőjébe. A Laboral Kutxa a legjobb négy közé jutásért az egyik nagy esélyest, a görög Panathinaikoszt fektette két vállra, ráadásul nem is akárhogyan, hiszen 3-0-val lépte le hellén riválisát.

A magyar válogatott játékos kulcsembere volt ennek a szezonnak, hiszen az Euroliga idei kiírásában 8.4 pontot, 5.1 lepattanót, valamint 1.5 labdaszerzést és 1.3 blokkolt dobást átlagolt. Hangáék a pénteki elődöntőben a török gigász Fenerbahce ellen lépnek majd parkettre, a bukmékerek szerint pedig az isztambuli alakulat toronymagas esélyese a párharcnak. A magyar válogatott klasszisa azonban másképpen látja a helyzetet.

Oddsok a végső győztesre*
CSZKA Moszkva 2.20
Fenerbahce 2.80
Lokomotiv 7.00
Laboral 9.00
*internetes iroda

" A Panathinaikosz legyőzésével bebizonyítottuk, hogy bárhol, bárkivel szemben képesek vagyunk a győzelemre. Az irányítóink elképesztő teljesítményt nyújtottak, olyan nehéz dobásokat értékesítettek, melyek után majdnem a pályára rohantam. A Fenerbahce ellen is hasonló érzelmekkel teli mérkőzésre számítok. Én már újra edzek a sérülésemből felépülve, és remélem, hogy a csapat többi tagja is bevethető lesz, mert jelenleg egy kicsit csonka a keret, többen is sérüléssel küzdenek. Ha egészségesen tudunk nekivágni az elődöntőnek, akkor szerintem mindenképp van esélyünk, még akkor is, ha nem mi vagyunk a favoritok" - írta az Euroliga hivatalos honlapján vezetett blogján Hanga Ádám. A bukmékerek 1.30-ra taksálják a Fener esélyeit, míg a Laboral rendes játékidőben aratott sikere közel háromszoros kasszával kecsegtet. A másik elődöntőben moszkvai derbire kerül sor, ahol a CSZKA és a Lokomotiv feszül egymásnak. "A Lokomotiv nagyon jó szezont fut, a CSZKA-t is megverték már egyszer Moszkvában, tehát egyáltalán nem lefutott az az összecsapás sem. Egy meccsen bármi megtörténhet, emlékezzünk csak vissza a CSZKA tavalyi szereplésére. A Lokomotiv játékosai ráadásul a Barcelona ellen megmutatták, hogy hatalmas küzdeni akarás szorult beléjük, és hogy soha, semmilyen körülmények között nem adják fel a harcot. A két összecsapás erős hasonlóságot mutat, mi és a Lokomotiv vagyunk a két esélytelenebb gárda, akiknek nincs mit veszítenie, de ezen a szinten már tényleg bármi megtörténhet" - fogalmazta meg gondolatait a másik mérkőzéssel kapcsolatban Hanga.

Az elődöntők oddsai    
CSZKA Moszkva - Lokomotiv Moszkva 1.25 3.15
Fenerbahce - Laboral Kutxa 1.30 2.95

A Laboral és a negyeddöntőben a Real Madridot kisöprő Fenerbahce az elmúlt két kiírásban is találkozott egymással, igaz akkor a verseny korábbi szakaszában. Ebben a párosításban is kidomborodott, hogy mennyire fontos a hazai pálya előnye, hiszen rendre az a csapat örülhetett a lefújás után, amely saját közönsége előtt játszhatott. Mivel a mostani találkozót semleges pályán vívják a csapatok, nehéz megjósolni, milyen eredmény születhet.

Egymás elleni eredmények
02.04.15 EUR Laboral Kutxa Fenerbahce 93 : 76
06.02.15 EUR Fenerbahce Laboral Kutxa 91 : 90
03.04.14 EUR Laboral Kutxa Fenerbahce 95 : 73
13.02.14 EUR Fenerbahce Laboral Kutxa 98 : 64

A fenti eredménysorból is látszik, hogy kiélezett meccsekre van kilátás, egy ilyen négyes döntőben pedig bármi megtörténhet, elég ha csak a múlt hétvégére gondolunk, amikor is a női kézilabda BL Final Fourjában az előzetesen teljesen outsidernek tartott CSM Bukarest megnyerte a trófeát - a döntőben a Győri ETO-t legyőzve. Ha ebből indulunk ki, akkor bizony megéri Hanga Ádámékra fogadni.

Hendikepes fogadások    
Fenerbahce -8,5 Laboral +8,5
2,15 1,55
Pontszám    
Kevesebb, mint 154,5 Több, mint 154,5
1,85 1,75