Hoki vb

Tisztes helytállás Finnország ellen

  • hatharom.com

A magyar férfi jégkorong-válogatott 3-0-ás vereséget szenvedett Finnországgal szemben az oroszországi vb-n.

Tisztes helytállás Finnország ellen.

A magyar kapuban ezúttal Vay Ádám kapott helyet, aki élt is a lehetőséggel, hiszen a hatodik percben védett először nagyot, majd fokozatosan nőtte ki magát a csapat legjobbjává, mivel sorra mutatta be a bravúrokat. A 15. minutumban egy kettős emberhátrányt is kivédekeztünk, így meglepetésre gól nélküli döntetlennel vonulhattak a felek szünetre (0-0).

A középső harmad elején csak kerestük a korongot, a finn együttes óriási fölényben játszott, még öt az öt ellen is kapunkhoz szögeztek, de túléltük a nagy rohamokat, Vay továbbra is szenzációsan védett. Egészen a 37. percig bírtuk a nyomást, akkor egy megpattanó lövés talált utat a kapunkba (0-1). A második 20 perc krónikájához tartozik még, hogy az utolsó pár minutumban még egy emberhátrányt is kivédekeztünk.

A záró játékrész eleje kiegyenlített csatát hozott, itt is, ott is voltak lehetőségek, de egyik fél sem élt ezekkel. Kihasználatlanul hagytunk egy emberelőnyt, ami később megbosszulta magát, hiszen az 50. percben a finnek megszerezték a második találatukat (0-2). Az utolsó tíz percre nagyon elfáradtunk, egyre többet adtuk el a korongot, lövésekig már nem jutottunk, így nem derült égből villámcsapásként következett be a skandinávok harmadik találata, amit Aleksander Barkov szerzett emberelőnyből (0-3). Az utolsó percekbe ismét emberhátrányba kerültünk, de megúsztuk újabb kapott gól nélkül, így egy igen tisztességes eredményt értünk el a világ élmezőnyéhez tartozó finnekkel szemben.

Az over tippünk sajnos nem ült, viszont a bukmékerek által vizionált kiütéses északi siker sem jött össze. Az járt jól, aki +3,5-ös hendikeppel fogadott a magyarokra, mert a feltett tétje közel ötszörösét kapta vissza a fogadóirodáktól.

A-csoportos jégkorong-világbajnokság
B-csoport (Szentpétervár)
Magyarország-Finnország 0-3 (0-0, 0-1, 0-2)