Magyar foci

Henning Berg a Videoton FC új vezetőedzője

A játékosként BL-győztes, edzőként lengyel bajnok és kupagyőztes szakember két szezonra szóló szerződést kötött.

A norvég vezetőedző május végén kezdi el a közös munkát a játékosokkal, azonban már az első edzésig hátralévő időszakban is együtt dolgozik a sportigazgatóval a következő szezon előkészítésén.

„Játékosként és a Legia edzőjeként is bajnoki címekért és kupákért küzdöttem, ezen Magyarországon sem tervezek változtatni. A Videoton FC az ország egyik vezető klubja, bár most még a Ferencvárosnak van egy kis előnye, de biztos vagyok benne, hogy felvesszük velük a versenyt, és harcban leszünk az aranyérmekért. Edzőként vonzó feladat egy olyan klubnál dolgozni, amely címekért küzdhet, nem mellesleg pedig indulhat nemzetközi kupában is. Tudom, hogy a szezon vége nagyon jól sikerült a csapatnak, bízom benne, hogy az ezüstérem miatt minden játékos feldobva kezdte meg a szabadságot, és szeretném, ha ugyanilyen hangulatban folytatnák majd a felkészülés megkezdésétől is. Sokat beszélgettem Kovács Zoltánnal, tudom, hogy a klubnál mindenki azért dolgozik, hogy címeket nyerjünk és jól szerepeljünk majd Európában, tetszik, hogy ilyen ambiciózus csapatnál dolgozhatok a jövőben“– nyilatkozta Henning Berg a vidi.hu-nak.

„Büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen kaliberű vezetőedzővel tudunk nekivágni a következő szezonnak. Henning Berg komoly játékosmúlttal rendelkezik, és már vezetőedzőként is bizonyította képességeit, ugyanakkor még mindig fiatal és rendkívül motivált. Magasak az elvárásaink vele szemben, és hiszek benne, hogy jövőre együtt ünnepelhetünk bajnoki címet, a mostani nyáron pedig minél messzebb jutunk vele az Európa Ligában. Biztos vagyok abban, hogy olyan edzőt sikerült most megnyerni, aki szemléletében, mentalitásában nagyon sokat adhat a klubnak, a játékosoknak és az egész magyar futballnak" - mondta Kovács Zoltán sportigazgató.

A játékosként százszoros norvég válogatott korábbi hátvéd 1969. szeptember 1-jén született Eidsvollban, profi pályafutását a Vålerenga and Lillestrøm csapataiban kezdte, majd 1992-ben az angol élvonalban szereplő Blackburn Rovers együtteséhez igazolt, ahol 1995-ben bajnoki címet ünnepelhetett többek között Alan Shearer társaságában. Ezt követően a Manchester United játékosa lett, és Alex Ferguson irányítása alatt további két aranyérem mellett megnyerte a Bajnokok Ligáját is, olyan csapattársak társaságában, mint Ryan Giggs, Paul Scholes, Dwight Yorke, Teddy Sheringham vagy éppen David Beckham. 2000 és 2003 között ismét a Blackburnt erősítette, majd a skót Glasgow Rangersből vonult vissza 2004-ben.

Edzői karrierjét 2005-ben az oslói Lyn kispadján kezdte, ahol bronzérmet szerzett. 2008 és 2010 között a Lillestrøm csapatánál dolgozott, majd rövid ideig visszatért Blackburnbe, ahol immár menedzserként kapott lehetőséget. A 46 esztendős szakember legutóbb a varsói Legia vezetőedzője volt, ahol 2014-ben bajnoki címet, 2015-ben pedig Lengyel Kupát nyert csapatával.

Forrás: vidi.hu

184980