Bajnokok Ligája

Ennek biztos nem örülnek Manchesterben

Felépült sérüléséből Cristiano Ronaldo, így a Real Madrid szupersztárja ott lesz a pályán a szerdai Bajnokok Ligája elődöntőben.

Fotó: realmadrid.com

Megnyugodhatnak a Real Madrid-szurkolók, hiszen a jelek szerint Cristiano Ronaldo túl van a combizomhúzódásán és ott lesz a Manchester City elleni Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. A portugál klasszis a Villarreal elleni spanyol bajnoki találkozón robbant le, majd kihagyta a Rayo Vallecano és a Real Sociedad elleni találkozókat, aminek következtében vélhetően lecsúszik az aranycipőről is

Ki jut tovább?    
Real Madrid Manchester City
1.42 2.65

A kényszerpihenő ugyanakkor megtette hatását, hiszen a hétfői napon CR7 már teljes értékű edzésmunkát tudott végezni, így semmi nem akadályozza abban, hogy szerdán ismét a kezdőcsapatban foglaljon helyet. Igaz, az első meccs előtt is arról beszélt Zinedine Zidane, hogy a gólvágó 100 százalékos állapotban van, aztán a kezdés előtt néhány perccel kiderült, hogy mégsem képes vállalni a játékot. 

A manchesteri összecsapáson 0-0-ra végeztek a felek, így a szerdai találkozóra bőven maradtak még izgalmak. A bukmékerek szerint a Real Madrid hazai pályán viszonylag könnyedén kivívhatja a továbbjutást, hiszen a rendes játékidőben aratott madridi győzelemre jelenleg 1.50-es oddson fogadhatunk a    -n. 

Háromesélyes fogadás    
Real Madrid Döntetlen Manchester City
1.50 4.00 6.00
[2217813] 2016-05-04 20:45:00 Real Madrid - Manchester Cityx;
Melyik csapat jut be a BL döntőjébe? (2)x;