Magyar foci

Még van bennem anyag - Csank János

Csank Jánost a hét elején menesztette az NB II-ben szereplő Zalaegerszeg vezetősége. A volt szövetségi kapitányt nem lepte meg a kirúgása, de elmondása szerint az eredeti célkitűzéseket tekintve nincs mit a szemére vetni.

Csank János még érez magában erőt az edzősködésre

A hétvégén a Szolnok ellen 3-1-re elveszített mérkőzés megpecsételte a Zalaegerszeg dolgozó Csank János sorsát, akit a gyengébb tavaszi eredmények miatt menesztettek a feljutásra pályázó zalai alakulat kispadjáról. A volt szövetségi kapitány a DigiSport Reggeli Start című műsorának csütörtöki adásában elmondta, az eredeti tervek szerint két év alatt kellett volna egy olyan csapatot összekovácsolnia, amely képes megnyerni a másodosztályt és helytállna az élvonalban is.  Ehhez képest a Zalaegerszeg remekelt az őszi szezonban és téli szünetben csupán hét pont volt a lemaradása az éllovas Gyirmót mögött. Csank szerint azonban nem feltétlenül a ZTE érdeme volt a második hely, a szakember szerint a Mezőkövesd őszi gyengélkedése is közrejátszott abban, hogy most a kék-fehérek reális eséllyel pályáznak a feljutásra.  A műsorban a tréner elmondta, nincs benne tüske a menesztése miatt és a botlások miatt sejtette, hogy bekövetkezhet a távozása, így továbbra is szurkol a zalaiaknak, hogy sikerüljön elérni a célokat. A jövőjét illetően Csank nem tudott konkrétumot mondani, de nem tartja elképzelhetetlennek, hogy akár az NB III-ban vagy az NB II-ben majd újra edzői állás vállaljon. "Egy nehéz döntést hozott a vezetőség - nyilatkozta az M4 Sportnak Kocsárdi Gergely sportigazgató, aki szerint az utóbbi időben a csapat játéka nem felelt meg a várakozásoknak. "Az a várakozás a tulajdonos, a szurkolók és mindannyiunk részéről, hogy egy feljutó csapatot szeretnénk látni, ez sokszor a játékban nem látszott, sokszor nyögvenyelős mérkőzéseink voltak tavasszal."
Csank János helyét a hátralévő hat fordulóra Mihalecz István veszi át a Zete élén. A stadionrekonstrukció miatt a kék-fehérek valamennyi meccsüket már hazai pályán vívhatják meg, ami óriási előnyt jelent a velük azonos pontszámmal álló Mezőkövesddel szemben. Ennek ellenére a magyar fogadóiroda bukmékerei úgy vélik, hogy a Pintér Attila vezette borsodi alakulat esélyesebb az NB I-es szereplésre. Hétvégén a ZTE a Csákvárt fogadja, míg a Mezőkövesd a Soroksár együttesét látja vendégül. 
NB II 2015/16, GYIRMÓT NÉLKÜL - KI NYERI?    
Mezőkövesd 1.70
Zalaegerszeg 2.00
Kisvárda 10.00
2016-04-29;9117
2016-04-30;9117
186240