Aranycipő

Megtörhet Messi és Ronaldo dominanciája

  • hatharom.com

Luis Suárez a hétvégén a Deportivo után a Sporting Gijón ellen is négy góllal segítette a Barcelonát a három ponthoz, ezzel az uruguayi az európai aranycipőért folytatott verseny első helyére ugrott. Cristiano Ronaldo lemaradása három találat, ami úgy fest, nehezen behozható a portugálnak.

Suárez hét után szoríthatja le a trónról a Messi-CR duót

Szombaton újra megrázta magát a Barcelona csapata, amely hazai pályán 6-0-s győzelmet aratott a Sporting Gijón felett. Ugyan az első félidőben még csak 1-0-t mutatott a Nou Camp eredményjelzője, a fordulás után pörgetett a fordulatszámon a katalán alakulat és az MSN trió további öt gólt rámolt be a vendégek hálójába. A mérkőzés hőse a négy találatig jutó Luis Suárez volt, aki egy hét alatt nyolc bajnoki góllal írta be magát a jegyzőkönyvekbe, ezzel pedig átvette a vezetést a góllövőlistán Cristiano Ronaldótól. 

Az uruguayi komoly hátszelet kapott csapattársaitól, de legfőképpen Lionel Messitől, aki egy gólpasszal és két "átengedett" tizenegyessel segítette a támadót. Messi így sem maradt gól nélkül, hiszen a 12. percben az ő találatával szerzett vezetést a Barca, ám ha belövi a két büntetőt is, akkor még maradt volna esélye az aranycipő elhódítására. Így viszont kiszállt a buliból, hiszen Suárez már kilenc góllal vezet előtte, és hárommal a címvédő Cristiano Ronaldo előtt. A Real Madrid klasszisa sérülés miatt kihagyta a Rayo Vallecano elleni ütközetet, így nem volt esélye növeli góljai számára. 

A hátralévő 3 forduló menetrendje
Barcelona (82) Atlético Madrid (82) Real Madrid (81)
Betis (i) Rayo Vallecano (o) Sociedad (i)
Espanyol (o) Levante (i) Valencia (o)
Granada (i) Celta Vigo (o) Deportivo (i)

Mivel a hátralévő három fordulóban a Barcelonára már nem vár komoly rangadó, miközben a Real Madrid két kellemetlen ellenféllel is szembenéz - és ne feledjük, a fővárosiakra még BL-elődöntők is várnak - gyakorlatilag borítékolható, hogy Suárez megszerzi a gólkirályi címet. Ezzel pedig 2009 óta ő lehet az első játékos, aki meg tudja előzni a Messi-Ronaldo duót, az elmúlt hét szezonban csak a két klasszis valamelyike hódította el az európai aranycipőt. 

Pontosabban 2014-ban a Liverpool játékosaként már egyszer felért a csúcsra, de abban az évben Ronaldóval megosztva hódította el az elismerést. Ha összejön az uruguayinak, kétszeres aranycipősként olyan legendák közé kerül, mint Thierry Henry, Gerd Müller vagy Diego Forlán. Nem mellesleg a Barcelona a klub örökrangsorában is az élre ugrana, hiszen öt aranycipőst még egyetlen klub sem mondhat magáénak. 

9671#00

Persze azért még akadnak, akik beleszólnának a végelszámolásba. A Benfica gólvágója, Jonas szintén 31 gólnál jár és mivel a portugál liga ugyanúgy kétszeres szorzóval bír, mint a spanyol, így maradt még esélye a győzelemre, mint ahogy Gonzalo Higuaínnak is, akinek ebből a szempontból nagyon sokba került a négymeccses eltiltása. Az idei kiírás egyik nagy vesztese Zlatan Ibrahimovic, aki bár 32 gólnál jár a francia bajnokságban, az összesített rangsorban csak a hetedik, mivel a Ligue 1 szorzója csak másfélszeresre csökkent. 

AZ ARANYCIPŐ-VERSENY ÉLCSOPORTJA 
Játékos Csapat Gólszám Szorzó Pontszám
Luis Suárez Barcelona 34 2 68
Cristiano Ronaldo Real Madrid 31 2 62
Jonas Benfica 31 2 62
Goznali Higuaín Napoli 30 2 60
Robert Lewandowski Bayern München 27 2 54
Lionel Messi Barcelona 25 2 50
Zlatan Ibrahimovic PSG 32 1.5 48
Az elmúlt 10 év győztesei
Évad Játékos Csapat Gólok Pontszám
2005/2006 Luca Toni Fiorentina 31 62
2006/2007 Fransesco Totti Roma 26 52
2007/2008 Cristiano Ronaldo Manchester United 31 62
2008/2009 Diego Forlán Atlético Madrid 32 64
2009/2010 Lionel Messi Barcelona 34 68
2010/2011 Cristiano Ronaldo Real Madrid 40 80
2011/2012 Lionel Messi Barcelona 50 100
2012/2013 Lionel Messi Barcelona 46 92
2013/2014 Luis Suárez és Cristiano Ronaldo Liverpoo és Real 31 62
2014/2015 Cristiano Ronaldo Real Madrid 48 96