Premier League

Sem a Sunderland, sem az Arsenal nem hibázhat

  • hatharom.com

A Fekete Macskák és az Ágyúsok számára is sorsdöntő lesz a vasárnapi találkozó.

Sem a Sunderland, sem az Arsenal nem hibázhat.

Az Arsenalnak a dobogó és a Bajnokok Ligája csoportkör, míg a Sunderlandnek az első osztályú tagság meghosszabbítása, vagyis a bent maradás a tét a Premier League 35. fordulójának vasárnapi mérkőzésen.

A hazaiak győzelemmel hangoltak a hétvégi találkozóra, zsinórban hat nyeretlen mérkőzést követően sikerült nyernie a Fekete Macskáknak. A sikert ráadásul egy "hatpontos" meccsen érték el, mivel a közvetlen riválisukat, a Norwich City gárdáját verték, idegenben, még hozzá úgy, hogy november után először nem kaptak gólt bajnoki találkozón. Sam Allardyce együttese tehát közelebb került kitűzött céljához, de a csapat és riválisai - Newcastle, Norwich - sorsolását elnézve egy bravúrra még minimum szüksége van ahhoz, hogy a 17. helyen végezzen a piros-fehér alakulat.

[1989057] 2016-04-24 15:05:00 Sunderland - Arsenalx

Erre keresve sem találnának jobb alkalmat, mint vasárnap, hiszen az Arsenal az utóbbi hetekben eléggé hitehagyottan játszott, még akkor is, ha csütörtökön győzni tudott 2-0-ra a West Brom ellen hazai pályán. Arséne Wenger együtteséből azonban manapság hiányzik az a lendület, ami pár hete, hónapja még megvolt, s így, hogy már csupán a dobogó és a Bajnokok Ligája csoportköre a tét, a játékosok kissé dekoncentrálttá, illetve alul motiválttá váltak.

Erre rájön még az, hogy a vendégeknél Mikel Arteta, Tomas Rosicky, Santi Cazorla, Alex Oxlade-Chamberlain és Mathieu Flamini is sérüléssel bajlódik, avagy a francia mester nem tudja a legjobb csapatát harcba dobni. Ezzel szemben a Sam Allardyce a komplett garnitúráját be tudja vetni, hiszen se eltiltottja, se sérültje nincs a piros-fehéreknek. Apropó Wenger és Allardyce, a két edző nem ápol éppen túl jó kapcsolatot, a tét is óriási lesz vasárnap, vagyis feszültségből nem lesz hiány.

Papíron mindkét csapatnak csak és kizárólag a győzelem az egyetlen elfogadható eredmény, hiszen egy döntetlennel a szezon ezen szakaszában már semmire sem mennek. Ezért, illetve a felek közös múltja miatt is a mindkét csapat szerez gólt fogadási opcióban véljük felfedezni a legnagyobb értéket.

hatharom.com-tipp: Mindkét csapat szerez gólt
TippmixPro @ 1.65
[1989057] 2016-04-24 15:05:00 Sunderland - Arsenalx;