Darts

Van Gerwen, Lewis, Anderson, Taylor - ennyire sok a tuti?

Bournemouthban folytatódnak a Premier League küzdelmei, a PDC Hungarian Fan Club adminjai pedig ismét kifejtették véleményüket a mérkőzésekkel kapcsolatban, illetve a jól megszokott tippelés sem maradt el.

Mi lesz a mérkőzés eredménye?
Michael van Gerwen Döntetlen Peter Wright
1.30 @ TippmixPro 5.50 @ TippmixPro 5.75 @ TippmixPro

PDC Hungarian Fan Club: Wright utoljára tavaly júniusban verte meg Van Gerwent, azóta játszottak összesen hét mérkőzést, és mindet a "Kopasz" nyerte - kezdte az est nyitómeccsének elemzését a statisztikai guru Barta Zsolt. Egymás elleni eredményük 33-1-8, a Premier League-ben az egyetlen döntetlenjük mellett a maradék három meccset a holland húzta be, és megfigyelhető, hogy az összes fontos összecsapásukat - amelyek kamerák előtt zajlottak - Van Gerwen nyerte. Zsolt szerint sem a múlt, sem a jelenlegi állapot nem utal arra, hogy Wright pontot tudna szerezni ezen a mérkőzésen. A Sport TV szakkommentátora, Vereczkey Lajos is hasonló véleményen van, és hozzátette, hogy Van Gerwennek megítélése szerint ez a könnyebb meccse a kettő közül (Lewis ellen játssza a másikat). Szerinte ezt izomból mindenféleképpen megakarja nyerni, lehetőleg minél nagyobb arányú különbséggel, hogy Taylor nyomába eredhessen. A Sport TV másik szakkommentátora, Ziegenhám Medárd úgy véli, hogy Wright tipikusan az a játékos, aki az utolsó lépcsőfokot soha nem fogja tudni meglépni, és kollégáihoz hasonlóan ő is a holland sikerét prognosztizálja ezen a derbin. Egyedül a magyar bajnok Székely "Penge" Pál ment szembe a többiekkel, de őt az érzelmei vezérelték, ugyanis Wright az egyik nagy kedvence. Megjegyezte, hogy az első pálya a hollandnak kedvez, de a skót a múlt heti Thornton elleni "vérszegény" játéka után most nagyon szeretne javítani.

Tippek a Michael van Gerwen-Peter Wright meccsre
Barta Zsolt Bata József Székely Pál Vereczkey Lajos Ziegenhám Medárd
Van Gerwen Van Gerwen Wright Van Gerwen Van Gerwen

 

Mi lesz a mérkőzés eredménye?
Raymond van Barneveld Döntetlen Adrian Lewis
2.80 @ TippmixPro 4.55 @ TippmixPro 1.80 @ TippmixPro

PDC Hungarian Fan Club: Ami Barney esetében egy fontos tényező, hogy jelenleg a rájátszást érő negyedik pozíciótól öt pontra van lemaradva, úgy hogy eggyel több mérkőzést játszott, mint a jelenleg negyedik helyen álló Anderson - vállalta ismét magára a mérkőzés felvezetését Barta Zsolt. Ez mindenféleképpen egy negatív hendikep a hollandnak, tehát a Lewis elleni mérkőzése gyakorlatilag az utolsó szalmaszál, ha ezt is elbukja, akkor tulajdonképpen a matematikai esélye is elszáll. Kérdés, hogy ez Barneyt mennyire fogja nyomasztani a mérkőzés alatt. Az egymás elleni eredményükről se feledkezzünk meg - a jubileumi 50. mérkőzésük lesz -, 27-20-ra vezet a holland két döntetlen ellenében, viszont utoljára tavaly áprilisban tudta legyőzni az angolt, azóta mind az öt meccsüket Lewis nyerte. Ezt a sorozatot figyelembe véve és Lewis múlt heti produktumát nézve (mentálisan nagyon erős volt), Zsolt az angolra tippel, és úgy véli, Barneynak elszállnak az esélyei a rájátszást illetően. Székely "Penge" Pál szerint is az angol átmenti az előző heti parádés játékát, és megnyeri ezt a meccset. Ziegenhám Medárd nem látja az erőt Barneyban, Lewis viszont az egyik legjobb Premier League-sorozatát futja, így az angol mellett teszi le a voksát, de hozzátette, hogy alapvetően egy borzasztóan nehezen tippelhető meccs. Vereczkey Lajos ezúttal a megérzésére hallgatott, amely a holland győzelmét súgja. Úgy véli, hogy Barneveldnek a gyengébbre sikerült hetek után most kijön a lépés.

 Tippek a Raymond van Barneveld-Adrian Lewis meccsre
Barta Zsolt Bata József Székely Pál Vereczkey Lajos Ziegenhám Medárd
Lewis Lewis Lewis Barneveld Lewis

Mi lesz a mérkőzés eredménye?
Gary Anderson Döntetlen James Wade
1.55 @ TippmixPro 4.70 @ TippmixPro 3.60 @ TippmixPro

PDC Hungarian Fan Club: Székely "Penge" Pál szerint kérdés, hogy Wade miként viseli a múltkori vereséget, de ami ennél is fontosabb, hogy Anderson újra a régi, így ő a skót mellett teszi le a voksát, már csak az első pálya miatt is. Barta Zsolt is úgy véli, hogy Gary a múlt héten Van Gerwen ellen visszatalált a helyes útra. Szerinte ez a meccs már most dönthet arról, hogy melyikük kerül a négy közé, hiszen ha ezt a skót behúzza, akkor úgy lesz három pont előnye, hogy eggyel kevesebb meccset játszott. Így Zsolt úgy gondolja, hogy Anderson erre a meccsre legalább annyira oda fog figyelni, mint tette azt Van Gerwen ellen, illetve megjegyezte, hogy az egymás elleni mérlegük is a skót mellett szól - 26-11 a javára két döntetlen mellett -, ráadásul Wade 2014 októberében tudta legutóbb legyőzni Garyt. Elég nagy volt az egyetértés, a csapat többi tagja is a címvédő sikerét várja. Ziegenhám Medárd megjegyezte, hogy Wade képes bravúrokra, de most nem érzi benne, hogy legyőzze Andersont.

Tippek a Gary Anderson-James Wade meccsre
Barta Zsolt Bata József Székely Pál Vereczkey Lajos Ziegenhám Medárd
Anderson Anderson Anderson Anderson Anderson

 

Mi lesz a mérkőzés eredménye?
Phil Taylor Döntetlen Robert Thornton
1.22 @ TippmixPro 6.25 @ TippmixPro 6.25 @ TippmixPro

PDC Hungarian Fan Club: Nagy volt az egyetértés az est negyedik mérkőzését illetően is. Barta Zsolt először is tisztázta a számokat: ez lesz a 27. összecsapásuk, és Taylor 20-6-ra vezet. Majd hozzátette, hogy az angolnak fontos ez a meccs, hiszen négy ponttal vezet Van Gerwen előtt úgy, hogy egy meccsel többet játszott, és az utolsó fordulóban Rotteramban éppen egymás ellen fognak játszani. Ha mindenhol igazolódik a papírforma, vagyis mindketten hozzák az összes meccsüket, akkor két pont lesz a különbség, amikor Hollandiába érkeznek. Éppen ezért Taylornak fontos lehet a legarány, ha komoly különbségekkel tudja nyerni a meccseit, akkor még egy vereség is beleférhet neki Rotterdamban. Zsolt ezért úgy gondolja, hogy akár megismétlődhet a legutóbbi összecsapásuk, amit az "Öreg" 7-0-ra nyert. Bata József is hasonlóan gondolkozott, illetve megjegyezte, hogy Taylor pontosan tudja, hogyan kell az ilyen mérkőzéseket megnyerni, Thornton játsszon bármennyire is jól, az angol még jobban fog. Székely "Penge" Pál is The Powerre tette a voksát, tippjét azzal indokolta, hogy Taylor iszonyúan magabiztos és koncentrált. Egyedül Vereczkey Lajos vár szoros meccset, szerinte az angol mindenféleképpen behúzza, de fordított pályakezdéssel lehet még egy döntetlent is megkockáztatna, mert Thornton az esélytelenek nyugalmával játszhat, és az utóbbi időben nagyon feljavult.

Tippek  a Phil Taylor-Robert Thornton meccsre
Barta Zsolt Bata József Székely Pál Vereczkey Lajos Ziegenhám Medárd
Taylor Taylor Taylor Taylor Taylor

Mi lesz a mérkőzés eredménye?
Adrian Lewis Döntetlen Michael van Gerwen
4.15 @ TippmixPro 5.00 @ TippmixPro 1.45 @ TippmixPro

PDC Hungarian Fan Club: Nagy kérdés hogy az előző mérkőzések kinek milyen eredményt hoznak - kezdte a meccs elemzését Székely "Penge" Pál. Lewis képes letargiába esni, ha rosszul megy neki, Van Gerwen viszont ennyi idő alatt is fel tud pörögni, de vajon képes lesz-e hátsó pályáról egy kiváló Lewist megverni? Palinál az egyenlet a döntetlent dobta ki. Mint ahogyan Vereczkey Lajosnál és Barta Zsoltnál is. Utóbbi szerint azonban baromira nem lesz jelentősége, hogy az első mérkőzéseiken milyen eredmény születik, egyetlen dolog fog számítani, Lewis tempója. Ugyanis pont a gyors játékosok ellen hajlamos arra, hogy egy becsúszott rossz leg után szétessen, dekoncentrálttá váljon. Viszont Zsolt úgy gondolja, hogy ez most nem fog bekövetkezni, a múlt héten is megmutatta, hogy ezúttal mentálisan erős. Bata József máshogyan látja, szerinte Lewis már a mérkőzés elején elveszíti a kezdését, onnantól pedig a tőle már többször látott flegmasággal dobja végig a meccset, és kikap. Egyedüliként Ziegenhám Medárd tippelt egyest a mérkőzésre, ő úgy gondolja, hogy egyszer mindenkinek kell hogy legyen egy gyengébb fordulója, és Van Gerwennél ez most fog eljönni. Felhívta továbbá egy érdekes dologra a figyelmet: Cardiff óta a duplázós - egy este két meccset játszó - játékosok a második találkozóikon rendre gyengébben teljesítettek.

Tippek  az Adrian Lewis-Michael van Gerwen meccsre
Barta Zsolt Bata József Székely Pál Vereczkey Lajos Ziegenhám Medárd
Döntetlen Van Gerwen Döntetlen Döntetlen Lewis