Német Kupa

Telt ház és tizenegyespárbaj vár Dárdaira

Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC teltház előtt fogadja a Borussia Dortmundot a labdarúgó Német Kupa szerdai elődöntőjében.

Dárdaiék jó hangulatban készülnek a sorsdöntő találkozóra /herthabsc.de

A magyar válogatott előző szövetségi kapitánya már a szezon előtt kijelentette, hogy a kupadöntőbe jutás az egyik legfontosabb céljuk. Mint mondta: a családjával hosszú évek óta a hagyományos helyszínen, a berlini Olimpiai Stadionban tekinti meg a finálét, amelyet ezúttal nem a lelátóról, hanem a pálya mellől szeretne nézni.

Dárdai szavai megtették hatásukat: a keddi elődöntő remek hangulata már március 8. óta garantált, ugyanis aznap kezdték árulni a belépőjegyeket, amelyek percek alatt elfogytak, így 76 233 néző lesz a helyszínen.

Borussia Dortmund#ger-borussia_dortmund#5
Hertha Berlin#ger-hertha_berlin#5

A két együttes közül a vendég Dortmund várja kedvezőbb előjelekkel az összecsapást, mert bár az Európa Ligából a negyeddöntőben kiesett, de a Bundesligában december közepén kapott ki legutóbb, és a másodiknál már nem végezhet rosszabb helyen. A berliniek ezzel szemben az elmúlt három fordulóban nyeretlenek maradtak, ezért a harmadikról a negyedik helyre csúsztak vissza.

Dárdai a B.Z. című német lapnak elmondta, szinte biztos benne, hogy csapata tovább fog jutni, mégpedig úgy, hogy az egyaránt gól nélküli rendes játékidőt és hosszabbítást követően 5-4-re megnyerik a tizenegyes-párbajt. Mindezt arra alapozza, hogy az idény eleje óta szinte napi rendszerességgel gyakorolják a büntetőrúgásokat az edzésen, és a saját játékosaikon kívül az ellenfél labdarúgóiról és kapusairól is részletes statisztikát vezetnek.

[2185466] 2016-04-20 20:30:00 Hertha Berlin - Borussia Dortmundx

A Borussia 2008 óta négyszer szerepelt a Német Kupa elődöntőjében, és mindannyiszor továbbjutott: kétszer a rendes játékidőt, egyszer hosszabbítást, egyszer pedig tizenegyeseket követően. Dárdaitól a cikkben megkérdezték, hogy eddigi edzői karrierje legfontosabb meccsére készül-e, amelyre a tréner kategorikus választ adott. "Nem. A legfontosabb az első meccsem volt a magyar válogatott szövetségi kapitányaként a romániai Európa-bajnoki selejtezőn. Akkor csak három napom volt, hogy összeállítsam a csapatot, de szenzációs pontszerzés lett belőle. Ez volt a kezdete a selejtezősorozat álomszerű sikerének. A szerdai mérkőzés a Hertha edzőjeként valóban a legfontosabb számomra, de ez még csak egy elődöntő" - magyarázta a 40 éves szakember. 

[2185466] 2016-04-20 20:30:00 Hertha Berlin - Borussia Dortmundx;5

A két csapat legutóbb február 6-án találkozott egymással, a berlini bajnoki meccs gól nélküli döntetlennel végződött. A Hertha hétéves nyeretlenséget szakított meg, amikor legutóbb, 2014 decemberében házigazdaként legyőzte a Dortmundot. A fővárosi klub eddig háromszor (1977-ben, 1979-ben és 1993-ban) jutott be a kupadöntőbe, de egyszer sem tudott nyerni. A Borussia hét alkalommal szerepelt a fináléban, ezek közül háromszor győzött.

Telt ház és elszánt berlini sereg ide vagy oda, a bukmékerek nem igazán bíznak Dárdaiékban, hiszen a hazai csapat rendes játékidőben kivívott győzelme 5.00-szörös szorzóval bír, míg a vendég dortmundiak győzelme esetén pénzünk 1.60-szeresét nyerhetjük. 

A továbbjutásra kínált szorzók tekintetében is igen komoly a differencia, a berliniek döntős szereplése pénzünk közel három és félszeresét éri (3.15), míg a BVB továbbjutása 1.25-es szorzón fogadható. 

Ki jut tovább?    
Hertha BSC BvB Dortmund
3.15 1.25
[2185466] 2016-04-20 20:30:00 Hertha Berlin - Borussia Dortmundx;