Monte-Carlói tenisztorna

Maratoni csatát hozhat Nadal és Murray ütközete

  • hatharom.com

Szombaton az elődöntőkre kerül sor az év első salakos viadalán, a Monte-Carlo Mastersen.

Az alsó ágon nem történt meglepetés, a nyolcszoros bajnok Rafael Nadal és a világranglista-második Andy Murray jutott be a legjobb négy közé, vagyis összejött az álommeccs, ami egyben előrehozott döntő is, hiszen a másik elődöntőben Gael Monfils és Jo-Wilfried Tsonga feszül egymásnak. A két franciának ez hatalmas lehetőség, korábban ugyanis még nem jártak Monte-Carlóban a fináléban, pedig mindkettejükhöz közel áll ez a torna. Az övék egy igazi ki-ki meccs lesz, most először találkoznak salakon, szóval ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy melyikőjük jut be a döntőbe. Nem is érdemes több szót vesztegetni erre a derbire - maximum élőben éri meg rá fogadni -, lássuk a másik meccset.

Rafael Nadal-Andy Murray
Hatharom-tipp: 22.5 játék felett
TippmixPro @ 1.90

Papíron Nadalnak ezt innen már meg kellene csinálnia, de hát oly' sokszor elhitette már velünk az utóbbi időben, hogy feljavult, aztán jött a váratlan vereség. Murray ellen ez persze nem lenne akkora szenzáció, emlékezhetünk, hogy a tavalyi madridi döntőben a brit lemosta a spanyolt a pályáról. Nyilván abból a meccsből nem szabad kiindulni, egyrészről, mert a spanyol fővárosban gyorsabb körülmények között játszottak, másrészről, akkor Rafa tényleg elég mélyen volt. Abból a szempontból viszont fontos, hogy a szigetországit már tényleg nem lehet kemény- és füves pályás teniszezőként beskatulyázni, mert bizony a vörös poron is minőségi teniszre képes.

Mindkettejüknek volt egy nehéz meccsük a napokban. Nadal az osztrák Dominic Thiem ellen szenvedett meg, míg Murray a francia Benoit Paire-vel bírt el nehézkesen. Úgy tűnt a skótnak nem sikerült összeszednie magát erre a tornára sem, de aztán csak előhúzott valamit a legjobbjából és visszatáncolt a szakadék széléről. A negyeddöntőben már Milos Raonicot nagy magabiztossággal döngölte a salakba, pont, mint Rafa Stan Wawrinkát, igaz, a svájci egy-két rosszul lejátszott pont után megint elvesztette a fejét...

A tavalyi két meccsük nem sok izgalmat hozott, ez a borítás viszont alkalmas arra, hogy hosszú labdameneteket játszanak. Miután ebben mindketten jók, nem valószínű, hogy bármelyikük is különösebben uralni fogja a meccset. Mindketten nagyon akarnak, hiszen Djokovics kiesésével nagy sansz nyílt a trófeára. Véleményünk szerint egy végletekig kiélezett csatát látunk majd, ahol brékekből sem lesz hiány.

Nadal és Murray legutóbbi öt összecsapása
Év Torna Borítás Győztes Eredmény
2015 Világbajnokság Kemény Nadal 6:4, 6:1
2015 Madrid Salak Murray 6:3, 6:2
2014 Roland Garros Salak Nadal 6:3, 6:2, 6:1
2014 Róma Salak Nadal 1:6, 6:3, 7:5
2011 Tokió Kemény Murray 3:6, 6:2, 6:0