Női kézilabda BL

A legnehezebb ellenfelet kapta az ETO

  • MTI/hatharom.com

A címvédő montenegrói Buducnost Podgorica lesz a Győri Audi ETO KC elődöntős ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében május 7-én.

Fotó: gyorietokc.hu

Az EHF központjában pénteken megtartott sorsoláson aztán kialakultak a budapesti négyes döntő elődöntői is. Fortuna ezúttal nem állt a magyar csapat mellé, hiszen rögtön az első napon a címvédő Buducsnoszttal kell szembenéznie a Győrnek, míg a másik párosban a CSM a Vardar Szkopjével méri össze erejét. 

"Nagyon örülünk, hogy ismét ott lehetünk a négyes döntőben egy év kihagyás után. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a Buducsnosztot szerettük volna kapni az elődöntőben, de remek formában vagyunk, és azért dolgozunk, hogy májusban is jól játsszunk, és akkor nem lehet akadály előttünk a montenegrói együttes″ – nyilatkozta a sorsolás után Görbicz Anita, a Győri ETO csapatkapitánya. S

A Győr 2013-ban és 2014-ben, a Podgorica 2012-ben és 2015-ben nyerte meg a legrangosabb kupasorozatot. Szabó Tamás, a győriek kommunikációs vezetője elmondta: jól ismeri egymást a két csapat, nagyon nehéz lesz kiharcolni a döntőbe jutást. Azonban kedves emlék számára az első budapesti Final Four, amelynek döntőjében sikerült legyőzniük a Buducsnosztot. ez extramotivációt jelent számukra. 

A középdöntőben hazai pályán a Győr nyert kettővel (22–20), míg idegenben hárommal maradt alul a magyar csapat (22–25). A montenegróiak két legeredményesebb játékosa a két átlövő, a BL idei szezonjában eddig 80 gólt dobó román Cristina Neagu és a 78 találatnál járó montenegrói Katarina Bulatovics. 

Srdjan Markoc, a Podgorica főtitkára kiemelte: szeretnék megvédeni a címüket, és ehhez le kell győzniük a Győrt. Hozzátette: az elmúlt évtized két legjobb csapata találkozik már az elődöntőben, és nagyon nehéz lesz Budapesten az ETO ellen, hiszen biztos, hogy több szurkolója lesz a helyszínen. Suzana Lazovic, a podgoricaiak játékosa kiemelte, hogy szeret jó atmoszférájú csarnokokban játszani, ismeri a Papp László Arénát, és hiába lesz több győri szurkoló a lelátón, nem fognak megijedni. Lazovic hozzátette: pont a magyar csapatot szerették volna az elődöntőben, mivel úgy vélik, hogy az elődöntőben kisebb a nyomás, így akkor nagyobb esélyük lehet legyőzni az ETO-t, mint egy esetleges fináléban.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szervezők nagyon látványos show-val készülnek a Final Fourra, és talán ez lesz minden idők legerősebb négyes döntője. Elővételben eddig 4150 belépőt értékesítettek, ami közel a fele a Papp László Aréna befogadóképességének.