Bajnokok Ligája

Kihasználja helyzeti előnyét a Man. City?

  • hatharom.com

2-2-es állásról folytatódik a PSG és a Manchester City Bajnokok Ligája negyeddöntője. Mindkét szakvezető bízik a továbbjutásban.

Ibra és Cavani kedden is főszereplő lehet / psg.fr

Remek és fordulatos mérkőzést játszott egymással a két együttes a párizsi odavágón, a rengeteg helyzet mellett láthattunk négy gólt és kihagyott büntetőt is. A 2-2-es végeredmény inkább a Manchester City-nek kedvez, hiszen már egy kevés gólos döntetlen is elegendő lehet az angolok számára a továbbjutáshoz. 

A keddi találkozón igen nehéz megjósolni az esélyeket, amit jól mutat, hogy a bukmékerek is teljesen háromesélyesnek látják az összecsapást, igaz a City továbbjutására valamivel több esélyt adnak a fogadóirodák. 

[2205026] 2016-04-12 20:45:00 Manchester City - Paris Saint Germainx

A Manchester City számára nem túl jó hír, hogy a csapatkapitány Vincent Kompany nem épült fel sérüléséből, így a belga védő a visszavágót is kihagyja. Manuel Pellegrini a hétvégi bajnokin több alapemberének is pihenőt adott, de kedden ismét ott lesz a pályán Yaya Touré, David Silva, Gael Clichy és Kevin de Bruyne is. "Jó csapatot alkotunk és jó csapatokat győztünk le. Ezért tudtunk angol bajnokságot és kupát nyerni.  Persze, hogy hiszen a továbbjutásban, miért ne tennénk? Évről évre fejlődünk. Rengeteg kritikát kaptunk, hogy nem tudjuk, hogyan kell játszani nemzetközi szinten, de most már tudjuk, hogy kell helytállnunk" - fogalmazott a chile szakember, aki kiemelte, hogy az előző két szezonban a Barcelona állította meg csapatát az egyenes kieséses szakaszban. 

De Bruyne és Agüero - bennük bízhatnak az angolok?

Ki jut tovább?    
PSG Manchester City
2.25 1.57

Pellegrinihez hasonlóan Laurent Blanc is tartalékos felállásban küldte pályára övéit a Guingamp elleni bajnokin, de Lucas Moura duplájával a már bajnok fővárosiak így simán nyerni tudtak. "Hétfő reggel újra megnéztem az első mérkőzést, és azt kell, hogy mondjam, hogy meg kellett volna nyernünk azt a találkozót. De nem nyertük, úgyhogy nem is kellene erről többet beszélnünk" - mondta a francia szakember. "Megvan a tervünk a visszavágóra, amely legalább olyan nehéz lesz, mint az első összecsapás volt, de azt hiszem, képesek leszünk valamit kezdeni a helyzettel".

Blanc számára mindenképpen rossz hír, hogy David Luiz és Blaise Matuidi eltiltás miatt nem állhat  a csapat rendelkezésére, továbbá Marco Verratti és Javier Pastore sem egészséges. 

Az egyértelmű, hogy az idegenben szerzett két gól miatt a City van kedvezőbb helyzetben, ráadásul David Luiz és Matuidi kiválása érzékeny veszteség lehet a PSG-nek. Ugyanakkor a franciák idén már egyszer két vállra fektettek egy angol sztárcsapatot (Chelsea 2-1) Angliában, így önbizalom terén van miből meríteniük. Mindkét klub óriási esélyként tekint erre a negyeddöntőre, éppen ezért nagyon komoly taktikai csatára számítunk, ahol a megfontoltság lehet a domináns. Nem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy a döntés csak a mérkőzés hajrájára marad, éppen ezért úgy tippelünk, hogy a második játékrészben eshet több találat. Mit gondoltok?

hatharom.com-tipp: Melyik félidőben lesz több gól? A 2.félidőben
TippmixPro@1.90
[2205026] 2016-04-12 20:45:00 Manchester City - Paris Saint Germainx;