Taktikai Zóna

Elszámolta magát Wenger a hétvége meccsén

  • gradessaint

Az Arsenal nem tudott győzni az Upton Parkban a West Ham ellen, így végleg elbúcsúzhat a bajnoki címről szőtt álmairól.

A meccs előtt nagyjából annyi volt a kérdés, jó lesz-e egy pontra idegenben az Arsenal, mert ezt a West Hamet az Upton Parkban szinte képtelenség legyőzni. Ennél szerencsére azért jobb meccset láttunk, egy félidőn keresztül ugyanis saját magát verte Bilic és a West Ham, igaz, a végén már Wengerék örültek jobban az egy pontnak. Amivel viszont egyik csapat sincs kint a vízből: az Arsenal elbukta a bajnoki címet, a West Ham pedig a BL-kvalifikációtól került távol.

A meccs képét Slaven Bilic határozta meg azzal, hogy háromvédős felállást rajzolt a mágnestáblára. A Tomkins-Reid-Ogbonna tandem ugyan első blikkre nem tűnik rossz eresztésnek, de amikor az ellenfél egyetlen - ráadásul nem is klasszikus - középcsatárral áll fel, akkor teljesen okafogyott ennyi középhátvédet egymás hátára csomagolni. Főleg, hogy a West Ham nagy erénye nem is ez, hanem a rogyásig pakolt középpálya, ahol baromi erős fizikai jelenléttel passzírozza ki a szuszt is az ellenfeleiből.

angol foci fa kupa bemutatkozás chesterb costigan mc_deere rudeboy Lac definitely maybe newsee psychocska liverpool élménybeszámoló anfield Mark29 PREVIEW angol foci fa kupa bemutatkozás chesterb costigan mc_deere rudeboy Lac definitely maybe newsee psychocska liverpool élménybeszámoló anfield Mark29 PREVIEW review mágnestábla west ham arsenal

Erre főleg a közmondásosan mimóza Arsenal ellen lehetett volna építeni: Özilről mindenki tudja, hogy utálja, ha a fülébe lihegnek, de a Sanchez-Welbeck kettős ellen is az a legjobb orvosság, ha már a kényszerítő ötletének megfoganása előtt faultolod valamelyiket. Erre viszont esélye sem volt a West Hamnek, azzal ugyanis, hogy Bilic plusz egy embert tett a védelembe, a középpályát gyengítette meg, így az Arsenal emberelőnyben (Coquelin, Elneny, Özil vs. Kouyaté, Noble) támadhatott a pálya közepén.

Mivel Antoniót és Creswellt lekötötte a folyamatosan előrefelé poroszkáló Monreal-Bellerín páros, a West Ham a széleken is sebezhetővé vált, Iwobi például darabokra szedte a vele szemben játszó Tomkinst, de Ogbonna sem igazán tudott találkozni Sanchezzel. Az Arsenal gyakorlatilag ellenállás nélkül jutott el a hazai kapu elé, és amikor a második gólt is megrúgta a csapat, azt hihettük, Bilic végzetesen tökön szúrta saját magát.

angol foci fa kupa bemutatkozás chesterb costigan mc_deere rudeboy Lac definitely maybe newsee psychocska liverpool élménybeszámoló anfield Mark29 PREVIEW angol foci fa kupa bemutatkozás chesterb costigan mc_deere rudeboy Lac definitely maybe newsee psychocska liverpool élménybeszámoló anfield Mark29 PREVIEW review mágnestábla west ham arsenal

Ha marad a 0-1, akkor a horvát talán csak a félidőben nyúl bele a meccsbe, de így kénytelen volt azonnal feljebb tolni a védelmét. Ennek következtében a West Ham elkezdett sokkal magasabban labdákat szerezni, így pedig mindjárt nem is volt annyira feltűnő, hogy a csapatnak nincsen középpályája. Wenger ráadásul mintha nem akarta volna észrevenni a változást, se Bellerínt, se Monrealt nem húzta vissza, így a gyors labdakihozatalok után a West Ham gond nélkül alakíthatott ki emberfölényes szituációkat a vonalak mellett.

Ahogy egyre több beadás érkezett Ospina kapuja elé, úgy tűnt egyre bizonytalanabbnak az Arsenal, amiben részben Wenger is ludas, mert Cech és Mertesacker helyett az ebben a műfajban kevésbé hasznos Ospina-Gabriel kettősnek szavazott bizalmat. Ettől függetlenül nem kis bravúr volt néhány percen belül két gólt is összehozni, de Carroll duplája bőven nem a semmiből jött.

Bilic a félidőben aztán végleg belátta saját tévedését: a botrányosan gyenge Tomkins helyett Emenikét küldte a pályára, és 4-2-3-1-re állította át csapatát. A térfélcserét követő első percekben a West Ham átvette a meccs irányítását, dominálta a középpályát, és egyáltalán nem hatott meglepetésként, hogy alig pár perc alatt összeroppantotta a támolygó Arsenalt. A meccsnek ezen a pontján az is benne volt a pakliban, hogy végleg lefekszik Wenger csapata, de sorra maradtak ki a hazai helyzetek.

angol foci fa kupa bemutatkozás chesterb costigan mc_deere rudeboy Lac definitely maybe newsee psychocska liverpool élménybeszámoló anfield Mark29 PREVIEW angol foci fa kupa bemutatkozás chesterb costigan mc_deere rudeboy Lac definitely maybe newsee psychocska liverpool élménybeszámoló anfield Mark29 PREVIEW review mágnestábla west ham arsenal

Giroud becserélésével aztán az Arsenal visszajött a meccsbe: a West Ham innentől fogva kénytelen volt mélyebben védekezni, ráadásul Ramsey pályára küldésével Wenger a labdakihozatalok sebességén is emelt. Amikor Welbeck asszisztja után Koscielny kiegyenlített, már inkább az volt benne a levegőben, hogy a vendégek fordítanak, de aztán beállt Walcott, és a fölény azonnal eltűnt.

Az angol szélső felállt fal ellen ugyanis kb. hasztalan, ráadásul Welbeck játékintelligenciájának a csírája sincs meg benne, és a helyezkedése is sokkal gyengébb. A beállítása után az volt az ember érzése, hogy a támadóharmadban emberhátrányban játszik az Arsenal, nem volt meg a kapocs a csapatrészek között, Iwobihoz is jóval kevesebb labda jutott el mint korábban, Alexis pedig egyedül őrlődött a védők között.

Összességében igazságos iksz született. Bilic kis híján eltaktikázta a meccset, de a félidőben javította hibáját, és kis szerencsével meg is nyerhette volna a meccset. Wenger ehhez képest borzalmasan lassan reagált, az pedig, hogy az igencsak limitált eszközrendszerrel bíró Carroll mesterhármasra volt képes, az egész védelem összeállítását vastagon megkérdőjelezi.

[1989039] 2016-04-09 13:45:00 West Ham United - Arsenalx;
184314