NB I

Érdekes meccsre van kilátás Kispesten

  • hatharom.com

A kiszámíthatatlan Honvéd az utóbbi hetekben önmagához mérten gyengén teljesítő Videotont fogadja a Bozsik Stadionban az NB I 27. fordulójának szombati összecsapásán.

Érdekes meccsre van kilátás Kispesten.

A Honvéd a nyolcadik, míg a Fehérvár a negyedik helyről várja a szombati mérkőzést, azonban a felek között mindössze öt pont a differencia. Már ez is előrevetíti, hogy egy igazi háromesélyes mérkőzésre van kilátás, főleg ha figyelembe vesszük a felek idei teljesítményét.

A vörös-feketék a szezon elejétől kiszámíthatatlanul szerepelnek, amit a tavaszi szezonjuk is hűen tükröz, hiszen a Debrecent és a Ferencvárost legyőzték, viszont a Haladás és a Diósgyőr ellen vereséget szenvedtek. A csapat legeredményesebb játékosa például az a Djordje Kamber, aki a hétvégén középhátvédként szerepelhet majd a bajnoki címvédő ellen, köszönhetően annak, hogy Marco Rossi mester nem számíthat Alekszandr Ignjatovicsra. A szerb védő mellett az olasz szakvezető két kapusára, Nagy Sándorra és Kemenes Szabolcsra sem számíthat, így Horváth András állhat a gólvonal előtt.

Ami a vendégeket illeti, a Videoton az utóbbi hetekben önmagához képest jócskán alul teljesít, hiszen a Magyar Kupa kiesést követően lejátszott négy bajnoki találkozójából mindössze egyet tudott megnyerni. A labdabirtoklással és a helyzetek kialakításával nincs gondja a Horváth Ferenc edzette társaságnak, viszont a befejezésekkel már annál inkább. Azonban a hírek szerint ezt a kéthetes szünetben sikerült orvosolnia a Vidi szakmai stábjának, de nagy kérdés, hogy élesben ezt hogyan tudják bizonyítani a piros-kékek játékosai.

A felek eddig kétszer találkoztak a 2015-2016-os bajnokságban, a Bozsik Stadionban 1-0-ra a fővárosiak nyertek, míg Székesfehérváron a Videoton 3-0-val vágott vissza a nyári vereségéért. Ezen eredmények is előrevetítik, hogy gyakorlatilag bármi előfordulhat a felek szombati meccsén.

Mivel a hazaiak célja a minél előkelőbb helyezés elérése a szezonban, míg a vendégek csak és kizárólag az ezüstéremmel lennének elégedettek, így egy küzdelmes, brusztos mérkőzésre van kilátás, ami véleményünk szerint nem a gólokról szól majd. A Honvédot és a Videotont sem a gólzáporos mérkőzések jellemzik az idei szezonban, ráadásul a felek utolsó öt egymás elleni találkozójából négyszer is kevesebb, mint három találat született. Szerintünk a csapatok folytatják hagyományaikat, és egy roppant küzdelmes, ugyanakkor gólokban szűkölködő összecsapásra van kilátás a hétvégén.

Fogadás a mérkőzés góljainak számára - a     szorzói
2,5 alatt 2,5 felett
1.55 2.20
[2005930] 2016-04-02 18:30:00 Honvéd - Videotonx;