Férfi kézilabda BL

Történelmet írhatnak a szegediek

  • hatharom.com

Négygólos előnyből várhatja a szerda esti THW Kiel elleni visszavágót a BL nyolcaddöntőjében a Pick-Szeged.

Antonio García rutinjára és góljaira Kielben is szüksége lesz a Szegednek / Ehfcl.com

Remek hangulatú és színvonalú találkozót hozott a párharc első felvonása, hol az egyik, hol a másik csapat szórt sorozatban 3-4 gólt, így igazi adok-kapokot láthatott a szegedi publikum, ahol szerencsére a végére a Szeged bírta jobban a tempót, és végül 33-29-re legyőzte a Kielt. Juan Carlos Pastor együttese a tavalyi évad után tehát idén is felülmúlta hazai pályán a német sztárcsapatot, ám ezúttal már tetemesebb előnyt tudott kiharcolni, amit ugyanúgy nehéz lesz megőriznie, mint a tavalyi évben.

Fogadás a végeredményre    
Kiel Döntetlen Szeged
1,22 10,75 4,65

Bár a THW Kiel az elmúlt években sokat gyengült, hazai pályán még mindig félelmetes ellenfél, gondoljuk csak a csoportkörre, ahol a Veszprém is meghajolt a Zebrák akarata előtt. A Kielt ennek megfelelően a bukik hatalmas favoritnak tartják a győzelemre, a továbbjutásra azonban már a Szegednek adnak több sanszot.

Egymás ellen
20.03.16 BL Szeged Kiel 33 : 29
19.04.15 BL Kiel Szeged 31 : 23
12.04.15 BL Szeged Kiel 31 : 29
Hendikepes fogadások    
Kiel -4,5 Szeged +4,5
1,90 1,70

A szegedi odavágó egyik kulcseleme volt, hogy a Pick támadásban kiválóan játszott, és annak ellenére tudott 33 gólt szerezni, hogy a kieliek világklasszis kapusa több ajtó-ablak ziccert is hárított, és három hétméteres is kimaradt. Annak a találkozónak a legjobbja Ancsin Gábor volt, aki hat gyönyörű góllal segítette csapatát a győzelemhez. "A videóelemzésen túlestünk, illetve egy könnyedebb regenerációs edzést is tartott még otthon a szakmai stáb. Igazából nincs is időnk pihenni, ám az alvással már nem lesz problémánk, remélem, mindenki ki tudja aludni majd magát. Tavaly véghez vittünk egy bravúrt, ez most is benne van a csapatban. Nem szabad azzal foglalkozni, hogy mekkora az előnyünk, a mai kézilabdában ez nem is megengedhető, hiszen gyorsan fordulhat a kocka. A hangulatra nincs panasz, és erre a csapatkohézióra a mai mérkőzésen is nagy szükség lesz" - nyilatkozta a magyar válogatott átlövő. Amíg a Szeged a csapategységben és a jól bevált taktikai fegyelemben bízik, addig a németek a hazai pálya előnyében és a több ezer szurkoló erejében hisz.

"Nem játszottunk rosszul Szegeden, de a hajrában többünk is elveszítette a koncentrációját. Sok tapasztalatot szereztünk már karrierünk során, tudjuk, hogy a kézilabdában bármi lehetséges. A négygólos hátrányunk egyértelműen növeli a feszültséget" - nyilatkozta a BL hivatalos honlapjának a Kiel legendája, Dominik Klein. "Őszinte leszek, akkor lesz esélyünk, ha a játékosok és a szurkolók is 100 százalékot adnak. Szerdán fel kell gyulladnia a csarnoknak. A szegedi meccsen végig csilingelt a fülem a szegedi drukkerek zajától, remélem ez vár ránk szerdán is, csak ezúttal a mi szurkolóink miatt" - hangsúlyozta a közönség szerepét a klasszis szélső. 

Fogadás a gólok számára    
Kevesebb, mint 57,5 Több, mint 57,5
1,75 1,85

A 10 ezer néző befogadására alkalmas Sparkassen Aréna a kézilabda egyik fellegvárának számít, ahol nemcsak az ellenfelek, de gyakran a játékvezetők is összeroppannak a nyomás alatt. Mivel a THW Kiel az egyik legnagyobb márkának számít a férfiak mezőnyében, gyakran előfordul, hogy erősen megkapja a hazai pályát, ebből a szempontból pedig nem sok jót sejtet, hogy a találkozón egy izlandi bírópáros fúj majd.

A Kiel csapata története során még soha nem esett ki a legjobb 16 között egyetlen nemzetközi kupasorozatban, így a Pick Szeged akár történelmi tettet is végre hajthat. Az biztos, ha Pastor legénysége meg tudja őrizni higgadtságát, kihasználja az adódó lehetőségeket, és félre tudja tenni a várható "igazságtalanságokat", a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is eljuthat a legjobb nyolc csapat közé.

THW Kiel - MOL-Pick Szeged
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő,2.mérkőzés
Kiel, Sparkassen Arena, szerda 18:30
Vezetik: Jonas Eliasson, Anton Palsson (izlandiak)
Tv: Sport1