Kosárlabda

Szeptemberben rajtol a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája

  • MTI
  • MTI

Szeptember 27-én indítja el az Európai Kosárlabda Szövetség (FIBA Europe) a férfi Bajnokok Ligáját.

A FIBA Europe honlapja szerint a labdarúgó BL mintájára megszervezett sorozat főtábláján 32 klub verseng majd, melyek közül nyolcan a 24 csapatos selejtezőből érkeznek. A kvalifikációban búcsúzó együttesek a második vonalnak számító FIBA Kupában folytatják szereplésüket. A résztvevők névsora 30 nemzeti bajnokságok végeredménye alapján áll össze.

A FIBA Europe 4,4 millió eurót oszt szét az érintett egyesületek között, mindegyikük legalább százezer eurós támogatásra számíthat. A BL-győztes félmillió eurót kap.

Egyelőre bizonytalan, hogy melyik csapatok indulnak a FIBA Europe által lebonyolítandó BL-ben és FIBA Kupában, illetve a FIBA Europe-pal régóta rivalizáló ULEB által szervezett Euroligában és Európa Kupában.

Utóbbi két sorozatot az 1991-ben alakult és 16 ligát tömörítő ULEB rendezi. A kontinens elitjét felvonultató Euroliga együttesei szinte biztosan nem "igazolnak át" a FIBA Europe-hoz, mivel szerződéseik - és az azokkal járó mesés összegek - kötik őket az ULEB-hez. Kérdés, hogy a legjobbakat követő mezőny klubjai melyik szervezet mellett kötelezik el magukat.

A FIBA Europe és az ULEB hétfői "pengeváltása" során utóbbi a klubokra gyakorolt "túlzott befolyással" vádolta meg a FIBA Europe-ot, mire az válaszul közölte: akár ki is zárhatja soraiból azokat a tagszövetségeket, amelyek az EK-ban indítanak csapatot.