Darts

Hihetetlen mélységből támadt fel Taylor

Ezen a csütörtökön Skóciában vendégeskedett a Premier League-mezőnye, a zsúfolásig tele glasgow-i publikum varázslatos hangulatot teremtett, a játékosok pedig nem voltak restek ezt meghálálni. Fordulatos, színvonalas meccseken vagyunk túl, lássuk, hogyan alakultak a hetedik forduló összecsapásai.

Szeretnél nyerni egy Phil Taylor Erőpróba könyvet? Nincs más dolgod, mint ellátogatni a PDC Hungarian Fan Club Facebook-oldalára és megválaszolni az adott fordulóra vonatkozó kérdést.

A lehető legpikánsabb párosítással vette kezdetét a glasgow-i forduló, ugyanis a 2016-os világbajnokság döntőjének két résztvevőjét, Gary Andersont és Adrian Lewist szólította John McDonald a színpadra. A Repülő Skót villámrajtot vett, megnyerte az első három leget, Lewis pedig hamar ízelítőt kapott a skót szurkolók búzásából. A negyedik felvonásban egy 13 nyilas leggel sikerült az angolnak is feliratkoznia az eredményjelzőre. Innentől gyakorlatilag folyamatosan hozták a sajátjukat, Andersonnak többször is esélye nyílt a dupla brékelőnyre, de rendre elszalasztotta a lehetőségeket. Viszont mivel Lewis hátsó pályán nem tudott komolyabb köröket produkálni, így a skótnak kitartott a meccs elején megszerzett brékelőnye. 

Az est második összecsapásán szintén egy angol-skót derbire került sor, méghozzá a 2009-es bajnok James Wade és a World Grand Prix-címvédő Robert Thornton főszereplésével. Az angol kezdte jobban a találkozót, rögtön odabiggyesztett egy 124-es kiszállót, jelezve ellenfelének, hogy hazai közönség ide, hazai közönség oda, ő a két pontért érkezett a skót fővárosba. Thorntonnak a korábbi hetekben ennyi elég is volt ahhoz, hogy szétessen, de most jobban fókuszált és kifejezetten jó teljesítménnyel tartotta a lépést, a negyedik legben még egy 9 nyilasra is volt sansza, miután hét nyilat tökéletesen helyezett el a táblában. 4-3-ig fej-fej mellett haladtak, mindketten nagyon figyeltek a kezdésükre, ekkor azonban a skótnak becsúszott néhány gyengébb kör, Wade pedig ezt rögtön kihasználta. Először alakult ki két leg különbség közöttük, ami gyorsan háromra nőtt. A tizedik felvonásban a szigetországinak majdnem összejött egy 161-es kiszálló, de a meccsnyilat a bulleyes-ra elrontotta, Thornton viszont egy parádés menekülést mutatott be 95-ről. Ez azonban már csak az eredmény kozmetikázásra volt elegendő, első pályáról ismét magabiztosan játszott Wade és 7-4-gyel lezárta a találkozót. A skót idén először produkált 100 feletti körátlagot, de egy megingás elegendő volt tőle, hogy elússzon számára a pontszerzés a végig hihetetlenül stabilan játszó angol riválisa ellen.

Kíváncsi vagy a mérkőzések statisztikáira? Keresd fel a PDC Hungarian Fan Club Facebook-oldalát, ahol minden összecsapás részletes statisztikáját megtalálhatod.

Izgalmas pillanatok után jutottunk el a nap slágermeccséhez, a világelső Michael van Gerwen és a 16-szoros világbajnok Phil Taylor összecsapásához. Öt veretlen hét után érkeztek Glasgow-ba, egyaránt 10 pontot gyűjtöttek és egyaránt fantasztikus átlagokat produkáltak eddig. Hatalmas adok-kapok és még hatalmasabb presztízs csatára lehetett számítani. Ennek megfelelően már az első körökben tapintani lehetett a feszültséget, a holland nyilai célt is tévesztettek, Taylor viszont 9 nyíl után már 41 ponton állt, befejeznie a leget azonban nem sikerült és ezzel hatalmas lehetőséget szalasztott el. Nem tűnt úgy, hogy ez visszavetné, utána magabiztosan hozta kezdésből, a végén egy 114-et odapörkölve. Szép lassan a holland is kezdett éledezni, éppen akkor, amikor Taylornak nem jöttek a triplák, így a negyedik legben megszületett az első brék. A folytatásban továbbra sem jöttek a nagy pontértékek az angol legendánál, ez pedig egy 1-5-ös hátrányt eredményezett számára. Az viszont meg sem fordult a fejében, hogy elengedje ezt a találkozót, MvG a biztos egy pontért hibázott a dupla 20-ra, Taylor egy bullos befejezéssel azonnal megbüntette. Hozta a kezdését is, majd egy újabb bravúros kiszállóval, ezúttal 120-ról ismét brékelnie sikerült és 4-5-re zárkózott vissza. Minden jel arra mutatott, hogy egalizálja az eredményt, de a világelső az idei sorozat első 170-es kiszállójával újra előnybe került. Kezdésből el is jutott meccsnyilakig, de a dupla 18 kifogott rajta, a stoke-i sztár pedig ezúttal is visszatáncolt a szakadék széléről. Taylor kezdett a döntetlen kiharcolásáért, Van Gerwen mindent megtett, egy 180-nal nyomást tett ellenfelére, de az angol zseni hidegvérrel oldotta meg három nyílból a 81 pontot. A hatalmas adok-kapok elmaradt, de egy végtelenül izgalmas derbit játszottak, ahol nem mellesleg az átlagok azért 100 fölé kúsztak. Hihetetlen mélységből jött vissza Taylor, az egyik legnépszerűbb külföldi bukmékerirodában volt olyan pillanata a mérkőzésnek, amikor 55-szörös pénzt kínáltak a döntetlenre.

Van Gerwen, Taylor és a döntetlen oddsmozgása a mérkőzés alatt.

A folytatásban újabb holland-angol háborúra került sor, ezúttal a 2014-es bajnok Raymond van Barneveld és a tavalyi elődöntős Dave Chisnall feszült egymásnak a ringben. A holland kezdett jobban és vitte el az első két leget, de az angolt sem kellett félteni, többek között két 12 nyilas leggel 3-2-re átvette a vezetést. Ezt követően ismét Barney pillanatai következtek, zseniális  játékkal három 12 nyilas leget durrantott oda, melyben volt egy 121-es és egy 161-es kiszálló is. A kilencedik felvonásban majdnem brékelt Chizzy, de a dupla 10 nem jött neki, pedig előtte ült a két tripla. A holland viszont megoldotta a 76-ról, így az egy pont számára már zsebben volt, majd a tizenegyedik legben egy bravúros 152-es kiszállónak köszönhetően a két egységet is elkönyvelhette. Fantasztikus játékot láthattunk Barneytól, az átlaga időnként 110 felett tanyázott, a három magas kiszálló pedig extraklasszis teljesítmény. 

Az est utolsó meccsén ismét a címvédő Gary Andersont szólították a tábla elé, miután ebben a fordulóban pótolta az elmaradt mérkőzését. Ellenfele a második fellépése alkalmával honfitársa, Peter Wright volt, vagyis egy skót házirangadó zárta a fordulót. Rögtön egy oda-vissza brékkel indítottak, majd Gary 101-ről oldott meg egy kiszállót, Wright pedig egy 10 nyilassal rukkolt elő. Az újabb brékre a hetedik legben került sor, Snakebite került előnybe, de nem sokáig örülhetett, a kétszeres világbajnok riválisa egy 11 nyilassal egalizálta hátsó pályáról az eredményt. A kilencedik felvonásban elkezdődött a dráma, Wright hatalmas lehetőséget kapott, de 64 pontot nem tudott három nyílból megoldani, Gary pedig ugyanezt játszotta el a tizedik legben, csak ő két nyilat rontott a kiszállóra. Fej-fej mellett, Anderson elölről egy 12 nyilast hoz 100-as befejezéssel, ezzel bebiztosította az egy pontot. A zárólegben a Repülő Skót dobhatott először a kiszállóra, de háromszor is célt tévesztett, azonban Wrightnak is megremegett a keze, újabb lehetőségeket pedig már nem kapott, hogy ikszre hozza a találkozót. Egy legnél nagyobb különbség nem volt köztük, csak a legvégén, mondhatni jól időzített a címvédő, akinek ezzel sikerült begyűjtenie az újabb két pontot. 

Hetedik forduló (Glasgow), eredmények:
Gary Anderson-Adrian Lewis 7:4
James Wade-Robert Thornton 7:4
Michael van Gerwen-Phil Taylor 6:6
Raymond van Barneveld-Dave Chisnall 7:4
Gary Anderson-Peter Wright 7:5