La Liga

Döntetlen biztosan nem lesz a Real Madrid rangadója

A javuló formát mutató Celta Vigo látogat a Bernabeúba, a Realnak pedig most sem szabad hibáznia.

Az elmúlt években igencsak látványos és izgalmas összecsapásokat hozott a Real Madrid és a Celta Vigo randevúja. A pontokon azonban nagy ritkán osztoztak csak meg, 1993 óta például a 35 mérkőzésen csak három döntetlen született, az utolsó 2003 májusában. Iksz tehát nem lesz, de vajon otthon tudja-e tartani a három pontot Zinedine Zidane csapata?

[2030431] 2016-03-05 16:00:00 Real Madrid - Celta Vigox

A februári gyengélkedést követően egészen összekapta magát Eduardo Berizzo csapata, hiszen az Eibar és a Getafe ellen győzelmet követően a Villarreal ellen is szereztek egy pontot, így ismételten a hatodik helyen találjuk Nolitóékat. A Celtánál ráadásul visszatérhetett vádlisérüléséből az említett spanyol szélső, így ő ismételten a kezdőben kaphat szerepet. A vigói csapatnál pontosan tudják, a Real Madridot annak ellenére is piszkosul nehéz lesz legyőzni, hogy a fővárosiak gyengébb napjaikat élik mostanság.

"Határozott tervekkel és kész taktikával érkezünk a Bernabeúba, szeretnénk elvinni a három pontot. Várom már a madridi mérkőzést, mindig hatalmas ünnep pályára lépni egy ilyen kaliberű csapat ellen. Nem hiszem, hogy ellenfelünk már lemondott volna a bajnoki címről, habár hátrányuk igencsak vaskos a Barcelona mögött"- nyilatkozta Daniel Wass, a vendégek középpályása.

[2030431] 2016-03-05 16:00:00 Real Madrid - Celta Vigox;15

A két csapat utolsó három, Madridban játszott bajnokiját egyaránt legalább három góllal nyerte a Real. Erre most 2.75-szörös oddson fogadhatunk!

A hazaiaknál ismételten fontos hiányzók lesznek, Karim Benzema biztosan kihagyja a mérkőzést, de Marcelo, Gareth Bale és Luka Modric is csak nemrég tértek vissza edzésbe, így játékuk erősen kérdéses. A Levante elleni győzelemhez hasonlóan ezúttal is ott lehet azonban a csapatban Borja Mayoral, akiben nagyon bízik Zidane mester. "Tudjuk, hogy Borja nagy hasznunkra lehet, ráadásul ő Benzema mellett az egyetlen igazi 9-esünk. Nagyon jó edzésmunkát végez, fiatal és nagyon tehetséges. Magabiztosan viselkedik a pályán, remek személyisége van, nagy jövő áll előtte" - mondta a francia szakember a 18 éve tiniről.

Nagy kérdés, hogy mire lehet képes az ébredező Celta a Bernabeúban, ahonnan közel tíz éve pontot sem tudtak lopni. Mi egy már sokszor ajánlott opciót favorizálunk, hiszen a Real Madrid a mérkőzés esélyese, ámde Guidettiékben egy gól mindig ott lapul.

hatharom.com-tipp: Hazai és mindkét csapat szerez gólt
TippmixPro @2.20
[2030431] 2016-03-05 16:00:00 Real Madrid - Celta Vigox;
2016-03-04;87
2016-03-05;87
2016-03-06;87
185816