Darts

A varázslatok éjszakája, rekorddal győzött a világelső

Ezen a csütörtökön Aberdeenben vendégeskedett a Premier League mezőnye, ahol a skót publikum egy csodás fordulót élvezhetett végig. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere. Fordulatok, drámai végjátékok és döbbenetesen magas átlagok. Lássuk részletesen, hogyan alakultak a találkozók.

Szeretnél nyerni egy Phil Taylor Erőpróba könyvet? Nincs más dolgod, mint ellátogatni a PDC Hungarian Fan Club Facebook-oldalára és megválaszolni az adott fordulóra vonatkozó kérdést.

A skót közönség számára két nem túl kedvelt játékost, Adrian Lewis-t és James Wade-et szólította John McDonald elsőként a színpadra. Előbbi kezdte jobban a meccset, ami a pontok fogyasztását illeti, de a kiszállóval meggyűlt a baja, így Wade rögtön brékkel kezdett, amit egy 12 nyilassal meg is erősített. A negyedik legben viszont a "Gép" hibázgatott a duplára és ez nála sem fért bele, így 2-2-re módosult az eredmény. A brékparádé itt még nem ért véget, Wade komoly tömeget hozott hátsó pályán, aminek meg is lett a gyümölcse és újra nála volt az előny, de nem sokáig örülhetett, a következő felvonásban a triplák cserbenhagyták, honfitársa pedig ezúttal sem volt adakozó kedvében, ismételten egalizálta az eredményt. Hat leget követően mindkettejük neve mellett 100 feletti átlag ékeskedett, és ezen a folytatásban sem rontottak. A hetedik legben megérkezett a meccs első 100 feletti kiszállója, méghozzá Wade-től, vagyis jött az újabb brék. Próbált kapaszkodni Lewis, pillanatok alatt levitte magát 41 pontra, de az aldershoti klasszisnak volt még egy 121-es kiszálló is a tarsolyában, így 0-2 után ismét kég leg volt a különbség a két játékos között. "Jackpot" azonban nem tört meg, feljött 4-5-re, majd egy parádés 142-es kiszállóval (7:40-től látható a videóban) ismét kiegyenlített, a leg érdekessége volt, hogy előtte kis híján Wade is kiszállt 148-ról. A dráma itt még messze nem ért véget, Lewis a 11. legben, a lehető legjobbkor átvette a vezetést és ezzel egy pontot bebiztosított magának. Úgy tűnt nem is lesz ebből több, de a végén egy hosszú kiszálló párbajba keveredtek, amiből végül ő jött ki jobban, kilencedik nyílra sikerült a duplát megoldania. Kár ezért a befejezésért, de összességében az idei kiírás egyik legizgalmasabb, legfordulatosabb és legparádésabb színvonalú meccsét produkálták. 

Az est második összecsapásán a címvédő, a hazai kedvenc Gary Anderson és az ötszörös világbajnok Raymond van Barneveld lépett a tábla elé. Tavaly meglehetősen parázs meccset vívtak, amiből a skót klasszis jött ki rosszul, így most a sajátjai előtt extra motiváltan állt a dobóléc mögé. Rögtön az első legben megvillant, méghozzá egy 121-es kiszállóval, pedig Barney 40 ponton várakozott. 3-2-ig fej-fej mellett haladtak, ekkor a holland legendának az első hat nyilára nem jött tripla, a másik oldalról viszont egy 180 érkezett, így a mérkőzés első brékjét is feljegyezhették a statisztikusok. Valószínűleg ekkor nyugodott meg igazán a világbajnoki címvédő Anderson, innentől ugyanis esélyt sem adott ellenfelének, már 5-2-nél eldönthette volna a meccset egy újabb brékkel, de elszúrta a kiszállót, Barneveldnek ez azonban csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő, amely a végén így sem festett túl szépen az ő szemszögéből (3-7). A Repülő Skót ezzel megőrizte veretlenségét Aberdeenben, de ami ennél is fontosabb, hogy megkezdte a felzárkózást az élbolyra - a forduló előtt nulla ponttal állt -, no meg az sem mellékes, hogy a jóslatunk is bejött.

Elsöprő győzelmet aratott a 2014-es világbajnok. - Fotó: skysports

A folytatásban a világelső Michael van Gerwent és az egykori junior világbajnok Michael Smith-t szólították az aberdeeni küzdőtérre. A holland klasszis remek hétvégét zárt, és a parádés formáját Skóciába is sikerült átmentenie. Nem is írunk regényt ehhez a meccshez, beszéljenek a számok: 11, 12, 11, 12, 10 és 10 nyilas legeket produkált Van Gerwen, amivel természetesen 6-0 állt az eredményjelzőn a javára. Az átlaga egészen elképesztően magas, 136.64 volt hat felvonást követően. Minden esélye megvolt, hogy 130 felett zárjon, de a hetedik legben, éppen a meccsnyílnál nem jött össze a kiszálló. Smith azonnal lecsapott a kínálkozó lehetőségre, és három nyílból elfogyasztotta a 116 pontot, így legalább a szépítés összejött neki. A holland zseni végül "csak" 123.40-es átlaggal nyert, de ez is új rekordnak számít, ilyen értéket korábban televíziós meccsen még senki nem produkált.

Kíváncsi vagy a mérkőzések statisztikáira? Keresd fel a PDC Hungarian Fan Club Facebook-oldalát, ahol minden összecsapás részletes statisztikáját megtalálhatod.

Gyorsan fel kellett ocsúdnunk a Van Gerwen-féle varázslatból, ugyanis messze nem ért még véget az este, következett az újabb derbi, melynek főszereplője a 16-szoros világbajnok Phil Taylor és a tavalyi elődöntős Dave Chisnall voltak, avagy egy újabb angol rangadó terítéken. Pokoli jól kezdték mindketten a találkozót, brékelnie Chizzynek sikerült először, de ehhez egy 11 nyilas legre volt szüksége, majd ugyanennyi nyílból oldotta meg első pályáról is, így 3-1-re lépett meg. Nem kellett félteni Taylort sem, 10 nyilassal válaszolt, majd a hatodik felvonásban egy bravúros 126-os kiszállóval pillanatok alatt egalizálta az eredményt. Innentől 6-5-ig fej-fej mellett haladtak, az átlaguk 110 felett mozgolódott, így nem csoda, hogy a hátsó pályán dobónak nem sok sansza volt leget nyerni. A 12. felvonásban a stoke-i legenda a lehető legnagyobb nyomást helyezte honfitársára, ugyanis hat perfekt nyíllal kezdett. Jól tartotta magát Chizzy is, sőt, Taylor két elpuskázott meccsnyila után a lehetőséget is megkapta a pontszerzésre, de nem tudott vele élni, az "öreg" pedig a következő nekifutásra már lezárta a találkozót. Döbbenetesen jó színvonalú találkozó volt ez is, mindent elmond, hogy Chisnall 109.62-es átlaggal és 50%-os kiszállózással maradt alul, Taylor egyébként 115.26-tal zárt, a statisztikusok hét maximumot is kanyarinthattak a neve mellé.

Az est nem is zárulhatott volna mással, mint egy skót házirangadóval. Utolsóként Peter Wrightot és Robert Thorntont szólították a színpadra. Utóbbi nem kezdte igazán jó dobásokkal a meccset, de a második legben a 95-ről való sikeres menekülése meghozta az önbizalmát. Hátsó pályáról nem tudtak nagy nyomást tenni a másikra, 3-2-nél akadt egy lehetősége Wrightnak a brékre, de nem élt vele, így egészen 4-4-ig fej-fej mellett haladtak. A kilencedik legben az extravagáns skót három körben is tripla nélkül maradt, ezt pedig kihasználta Thorn és váratlanul előnybe került. Különösebb gond nélkül húzta be a következő leget is, így az egy pont neki már zsebben volt. A 11. felvonásban a kettő egységhez is közel került, de a meccsnyila célt tévesztett. Lehetősége azonban még maradt bőven, hiszen ő kezdhette az utolsó leget, azonban ezzel a sansszal sem élt, borzasztó gyenge köröket produkált, így Wright könnyedén mentette döntetlenre a meccset.

Negyed forduló (Aberdeen), eredmények:
Adrian Lewis-James Wade 7:5
Gary Anderson-Raymond van Barneveld 7-3
Michael van Gerwen-Michael Smith 7-1
Phil Taylor-Dave Chisnall 7-5
Peter Wright-Robert Thornton 6-6