Darts

Megpróbáljuk levadászni a szezon első döntetlenjét

Repül az idő, csütörtökön már a harmadik fordulóra kerül sor a legrangosabb darts-versenysorozatban, a Premier League-ben. A világ legjobbjai ezúttal Írország fővárosában, Dublinban lépnek színpadra. 2012-ben debütált ez a helyszín, azóta viszont minden évben ellátogatott ide a mezőny. Klasszis meccseket láthat majd az ír publikum, hiszen az est folyamán például a 2015-ös világbajnoki döntő visszavágójára is sor kerül.

Szeretnél nyerni egy Phil Taylor Erőpróba könyvet? Nincs más dolgod, mint ellátogatni a PDC Hungarian Fan Club Facebook-oldalára és megválaszolni az adott fordulóra vonatkozó kérdést.

Kétség sem férhet hozzá, hogy a nap slágermeccse a Phil Taylor-Gary Anderson ütközet lesz. A két ikon 48. alkalommal feszül egymásnak, a legemlékezetesebb és legnagyobb téttel bíró mérkőzésük a tavalyelőtti vb-finálé volt. A Repülő Skótnak sikerült azt a döntőt megnyernie és azóta bár többször is összecsaptak, az angol legenda major versenyen nem tudott revánsot venni - és a Premier League-ben sem. Adódik a kérdés, hogy vajon most sikerül visszavágnia Taylornak?

Ha a Newcastle-ben mutatott játékát hozza, akkor valószínűleg igen, ott űrdartsot bemutatva oktatta James Wade-et. Számokban ez 111.21-es körátlagot, 118.50-es első 9 nyíl átlagot és 70%-os kiszállózást jelent. Ezt megismételni nagyon nem egyszerű feladat, de nem is lehetetlen, és összességében kiváló szezont fut Taylor. Folyamatosan jól hozza a tömeget, a The Mastersen végig 100 felett volt, a UK Open első selejtezőhétvégéjén pedig szintén jól teljesített, egyedül a PL nyitóestjén, Raymond van Barneveld ellen nem hozta az elvárt szintet.

Tömegben Anderson is remekül teljesít, viszont eddig igencsak hadilábon állt a szerencsével. Három meccsen lépett idén színpadra és mindhármat elveszítette, viszont Vincent van der Voort, Michael van Gerwen és legutóbb Mervyn King ellen is 100 feletti átlag állt a neve mellett. Ritka, hogy ilyen teljesítménnyel valaki sorra elveszítse a meccseket. Mindig azért nem lesz ez így, pláne, ha a duplákra is ráérez, vagy legalább is jól időzítve, fontos pillanatokban dobja meg. Érdekes kérdés, hogy fejben mennyire lesz ezen a meccsen, ugyanis betegség miatt nem csak a leeds-i szezonnyitót, de a UK Open selejtezőjét is kihagyta, így Taylorral ellentétben, neki most hétvégén kell majd kiharcolnia a részvételt. Ugyanakkor világbajnoki címvédőként aligha szeretne négy vereséggel rajtolni.

A másik érdekes kérdés, hogy Taylort mennyire zavarja, hogy nem tudott még visszavágni, illetve 2012 óta képtelen volt legyőzni a skót riválisát a Premier League-ben. Bár vérprofi játékosokról van szó, de az ilyen statisztikákkal, sorozatokkal ők is tisztában vannak, és az angol géniusz hasonló előjelekkel vágott neki a Barney elleni meccsének is, akkor, mint már említettük, nem tudta a legjobbját hozni. Véleményünk szerint magas színvonalú mérkőzés lesz, ahol jó eséllyel remizhetnek a felek, egyébként az elmúlt hat PL-meccsükön mindig kijátszották a maximum legszámot - nem rossz befektetés az overre fogadni, bár a bukmékerek is a lehető legmagasabb határértéket adták meg.

Phil Taylor-Gary Anderson
Hatharom-tipp: Döntetlen
4.25 @ TippmixPro

Taylorék harmadikként mutatkoznak majd be a dublini publikumnak, előttük Peter Wright és James Wade, illetve Dave Chisnall és Michael Smith méri össze tudását. Főleg előbbi ígérkezik nagy derbinek, ahol két remek formában játszó játékos feszül egymásnak. Wade sikere ettől függetlenül bravúr lenne, hiszen az extravagáns skót komoly átlagokat hoz és ő kezdi a találkozót, valószínűleg az angoltól több brékre is szükség lesz a győzelemhez, ami nem igazán van benne. Egy döntetlent azonban egész nyugodtan kiharcolhat, időzítésben még mindig a mezőny egyik legjobbja. Chizzyéknél nagy kérdés, hogy Smith képes-e kijönni a gödörből. Ha igen, akkor a két pontra sem esélytelen, ha viszont az eddigi két állomáson mutatott játékát hozza, akkor nem kérdés, hogy a rutinosabb honfitársa nyeri a meccset.

Érdemes kitartani a nap végéig, ugyanis Taylorék után jön a világelső Michael van Gerwen és a kétszeres világbajnok Adrian Lewis összecsapása, ami látva az idei formájukat, bombajó meccsnek ígérkezik. A holland játszi könnyedséggel húzta be a hétvégén a Dutch Darts Masterst - szép kis summát szállítva azoknak, akik velünk tartottak -, de ha valaki, akkor Lewis képes lehet vele felvenni a kesztyűt tömegben. Érdekes derbinek ígérkezik, a tavalyi két meccsükből egyébként egyiket sem tudta a holland megnyerni. A nap utolsó mérkőzésén Robert Thornton és Raymond van Barneveld csap össze. Hasonló a helyzet.,mint az angol házirangadón, ha Thorn összekapja magát, akkor egy nagy jó meccs kerekedhet belőle, ha nem, akkor a rutinos holland gond nélkül begyűjtheti a két pontot. Annyi különbség Smith-hez képest, hogy a skót betegségből tér vissza, így pláne kérdőjel, mire lesz képes.

Harmadik forduló (február 18, Dublin) programja - a TippmixPro szorzói
Kezdés Meccs 1 X 2
20:15 Peter Wright-James Wade 2.00 4.20 2.55
20:45 Dave Chisnall-Michael Smith 1.85 4.25 2.85
21:15 Phil Taylor-Gary Anderson 2.25 4.15 2.25
21:45 Michael van Gerwen-Adrian Lewis 1.55 4.65 3.85
22:15 Robert Thornton-Raymond van Barneveld 3.15 4.25 1.75
A mérkőzések kezdési időpontja függ a találkozót megelőző meccs hosszúságától

Oszd meg véleményed a mérkőzésekkel kapcsolatban hozzászólásban vagy fórumunkon a darts-kibeszélőben, a tippjeinket pedig keresd a Protipp-rendszerben!