A futballban hagyományosan a nyári átigazolási szezonban dőlnek el a lényeges dolgok. Ekkor szoktak megdőlni transzfercsúcsok, ilyenkor költekezik ki a legtöbb csapat, és bár januárban is rendelkezésre áll egy hónap új játékosok szerződtetésére, ebben az időszakban jellemzően csak azok nyúlnak a pénztárcájuk után, akik a vártnál sokkal gyengébben szerepelnek az évadban. Néhány nagyobb visszhangot kiváltó átigazolás ugyan esett már meg télen is - elég csak a legendás utóéletet generáló Torres-Carroll cserére, vagy Mata klubváltására gondolni -, jellemzően csendesen alakulnak a nagyobb csapatok dolgai. És pénz is jóval kevesebb kerül ilyenkor a piacra, mint a hosszabb és komolyabb nyári transzferidőszakban.
Ennek ellenére könnyen lehet, hogy az idei tél sorsfordító pillanatként kerül be a futballtörténelembe.
Most először fordult elő ugyanis, hogy az öt hagyományos topliga - vagyis az angol, a spanyol, az olasz, a német és a francia - helyett egy sehol sem jegyzett bajnokság lopta el a show-t a nagycsapatok elől. A kínai bajnokság (Chinese Super League, vagyis CSL) csapatai nem kevesebb, mint 210 millió eurónak megfelelő jüant öntöttek ki a piacra az elmúlt egy hónapban, de még a helyi másodosztály is kivette a részét a buliból egy 50 milliós befektetéssel. Hogy sikerüljön kontextusba helyeznünk a számadatot: a legtőkeerősebb európai bajnokság, az angol Premier League legtöbbet költő csapata a kiesés rémétől fenyegetett Newcastle volt, de ők is csak nagyjából 30 millió fontot, vagyis cirka 40 millió eurót tapsoltak el új játékosokra.
A kínaiak legnagyobb húzása kétségtelenül az Atlético Madrid sztárjának, Jackson Martíneznek az elcsábítása volt. A kolumbiai csatár nyáron került a spanyol csapathoz, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 22 meccsen csak három gólt sikerült szereznie. Ennek ellenére a Kuangcsu Evergrande csapata 42 millió eurót szurkolt le érte néhány nappal ezelőtt.
Ez természetesen kínai rekord, de a trendet jól jellemzi, hogy a korábbi csúcs mindössze két napot élt: ennyi idő telt el ugyanis azt követően, hogy a Jiangcu Szuning csapata bejelentette, 28 millió euróért megveszi a Chelsea-től a 29 éves, BL-győztes középpályást, a brazil Ramirest. Aki egyébként csak a harmadik volt a sorban a télen nagy meglepetésre Kínába igazoló sztárjátékosok közül, korábban ugyanis két Olaszországban játszó nagy név, Fredy Guarín és a szélső Gervinho is a CSL-be került.
És könnyen lehet, hogy itt még nincs is vége a dalnak: a következő kiszemelt állítólag a Sahtar Donyeck brazil csatára, Alex Teixeira, akinek a kivásárlási ára potom 70 millió euró. Ő télen a Liverpool kívánságlistájának élén szerepelt, de az angolok nem voltak hajlandóak többet fizetni érte 55 milliónál. Teixeira mellett ráadásul egy másik, már befutott klasszis, Yaya Touré neve is egyre többször merül fel a CSL kapcsán, őt állítólag heti 780 ezer eurós fizetéssel csábítják, ezzel a világ legjobban fizetett játékosát csinálva belőle.
Oké, de mi van a dolgok hátterében?
Fontos tisztázni, hogy a kínai tenedenciák csak avatatlan szemnek tűnnek alap nélkülinek. A helyi bajnokság már legalább 2-3 éve irtózatos összegeket költ, bár tény, hogy eddig jellemzően még relatíve ismeretlen, de annál kiválóbb dél-amerikai játékosokat szipkázott el kisebb csapatoktól. A változás abban áll, hogy most már topligákból is simán tudnak igazolni, akár pályájuk csúcsán lévő, bejáratott, jól csengű nevű játékosokat. Jackson Martínezért fél éve még a Chelsea és az Arsenal is sorban állt, Gervinho pedig korábban a Premier League-ben is játszott amellett, hogy francia bajnoki címet szerzett a Lille csapatával. Most mindketten harmincadik születésnapjukat megelőzően, vagyis kvázi pályájuk csúcsán igazoltak Kínába.
A folyamat első számú generálója a Kuangcsu Evergrande csapata. Ők öt éve zsinórban nyerik a bajnokságot Kínában, emellett pedig az utóbbi évek legsikeresebb ázsiai csapatának számítanak két kontinentális BL-elsőségükkel. Első komolyabb fogásuk az egy évvel korábban a brazil bajnokság legjobb játékosának választott Dario Conca leigazolása volt 2011-ben, őt rá fél évre a világbajnok edző, Marcello Lippi követte - mindketten szakmájuk legjobban fizetett képviselőjévé lettek a váltás után.
Az Evergrande azonban csak a mérleg egyik serpenyője. A másikban ott van, hogy ma már a bajnokság többi csapata is eszetlen tempóban képes költeni a pénzt. Hogy a bajnokságban óriási robbanás készül, hetek óta lehetett sejteni, az első árulkodó jel pedig az volt, hogy a Kuangcsu 18 millió euróért cserébe megvált a kétszeres gólkirály Elkesontól, akit épp az egyik fő rivális Sanghaj SIPG-nek adtak el. Az üzlet azt jelezte előre, hogy az Evergrande nagyobb halakra vadászik, és még ismertebb klasszisokat lesz képes Kínába csábítani.
Jackson Martínez mellett egyébként a Kuangcsu csapatát erősíti a korábbi Tottenham-játékos, sokszoros brazil válogatott Paulinho, 2015 legjobb dél-koreai játékosa, Kim Jung-Gvon, a brazil bajnokság 2014-es MVP-je, Ricardo Goulart és az Európa Liga előző évadának gólkirálya, a szintén brazil Alan is.
"Az Evergrande-csoport egésze számára kiemelkedően fontos a futball" - nyilatkozta az ESPN-nek a kínai futballt jól ismerő helyi újságíró, Feng Zsen. "Most ráadásul, hogy már a riválisok is képesek rengeteg pénzt elkölteni, még nagyobb nyomás van rajtuk, hogy neves játékosokat szerezzenek, és fenntartsák előnyüket. Az ilyenek viszont még több pénzbe kerülnek."
"A klubot nemrég jegyezték be a tőzsdén, szóval most már üzleti szempontból is fontos, hogy tartani tudja az eredményeit és ezzel az értékét. Azért csábítanak nagy nevű játékosokat a bajnokságba, hogy még vonzóbbá tegyék magukat a szponzorok és a befektetők szemében. Ők akarják mutatni az utat a többieknek. Azzal, hogy 42 millió eurót költöttek egy sztárcsatárra, mindenkinek azt üzenték, innentől a nagy európai klubokkal akarnak egy ligába tartozni."
A legnagyobb kínai vállalat is beszállt a bizniszbe
A kínai futball válogatott szinten nagyjából a béka feneke alatt van, de sokáig a klubfutballra is ez volt igaz. Változást az Evergrande felemelkedése hozott: ma már a Kuangcsu a földrész legismertebb futballklubja, és ezerszám csatlakoznak hozzá azok a szponzorok, akik szentül hisznek az ázsiai piacban, és ezzel együtt a helyi futball felemelkedésében. A legismertebb és legkomolyabb ilyen szponzor az Alibaba: a kínai mammutvállalat 2014-ben 192 millió dollárért vásárolt 50%-os részesedést a klubban. Ma ez a hányad már csak 40%, időközben ugyanis a Kuangcsu tőzsdére lépett, ahol a bevezetés idején 1.61 milliárdnyi dollárra értékelték a befektetők. Ma már a klub mögött áll a Nissan és a Nike kínai leányvállalata, de TV-s jogokból is szép summára tesznek szert évente. Az Evergrande a felemelkedő kínai gazdaság és futball jelképévé vált.
A futballklub építésével párhuzamosan az Evergrande több irányban is igyekszik diverifikálni portfólióját. Mivel az ingatlanpiac növekedése egyre inkább lassul az országban, fontos, hogy a profit ne egyetlen piac teljesítményétől függjön: a cég ezért a futball mellett a palackozott vizek, az étolaj, és a babatermékek piacán is komoly befektetéseket hajtott végre amellett, hogy a zeneiparba is megkísérelt betörni.
A futball ezek mellett a projektek mellett főleg imázsépítő szerepe miatt fontos. Csi Jinping kínai elnök állítólag hatalmas rajongója a sportágnak, az Evergrande-nak ezért politikai kapcsolatépítés szempontjából is hatalmas segítség lehet a fociklub. Bár ennek a vonalnak a pontos jelentőségét nehéz felmérni, az egyértelmű, hogy a teljes kínai gazdaság igyekszik szabadulni az iparcikkgyártás fogságából, a szerkezetváltás kulcsa pedig éppen az a portfólió-átalakítás lehet, aminek az Evergrande az egyik élharcosa.
Ebben a szerkezetváltásban a zene és a mozi mellett a sportnak szán főszerepet az ország vezetése. 2022-ben Kínában rendezik a téli olimpiát, az eseményhez kapcsolódóan máris rengeteg beruházás kezdődött el, és a marketing-ügynökségek valamint egyéb sportvállalkozások is gombamód szaporodnak az országban. Ez utóbbiak közül a két legfontosabb minden bizonnyal a nagy hatalmú Jorge Mendes cége, a Gestifute, valamint a Manszúr sejk érdekeltségébe tartozó, futballklubok egész sorát üzemeltető City Football Group.
Mekkorára nőhet a CSL?
A fő kérdés nyilván az, válhat-e valaha az európai topligák valódi riválisává a kínai bajnokság. Azt már látjuk, hogy anyagilag nagyon könnyedén, a legfontosabb faktor azonban mégiscsak az, sikerül-e a hazai játékosokat is megfelelő szintre fejleszteni. Az Evergrande mindenesetre ebben is főszerepet vállal, az utóbbi években sorra szerezték meg a legnagyobbnak kikiáltott kínai tehetségeket - például Li Jüanjit, vagy Csu Csint -, és elképesztő összegeket invesztáltak egy hatalmas akadémia létrehozásába is.
A kínai liga ennek ellenére egyelőre biztosan nem veszélyezteti a topligák egyeduralmát. Az azonban fontos tanulsága az elmúlt éveknek, hogy a gazdaságilag kevésbé versenyképes bajnokságok sztárjait már most is könnyedén képesek elszipkázni a kisebb európai csapatok és ligák elől. Az, hogy most már a topbanokságok csúcson lévő játékosaiért is eredményesen szállnak ringbe, tovább hajthatja felfelé az árakat, erre pedig már az igazán komoly kluboknak is figyelmet kell szentelniük. Ha a kínai gazdaság sikertörténete folytatódik, és a megtorpanás csak átmeneti lesz, akkor az ország futballja is robbanásszerű fejlődésnek indulhat.