Bundesliga

Könnyed sikerrel indíthatja 2016-os évét a Bayern München

  • hatharom.com

Pep Guardiola együttese péntek este a középmezőnyben tanyázó Hamburg együttesénél vizitál.

Könnyed sikerrel indíthatja 2016-os évét a Bayern München.

Ennél kedvezőbb ellenféllel nem is kezdhetné 2016-os évét a Bayern München, hiszen a pár hetes téli szünetet követően a középmezőnyben tanyázó Hamburg együtteséhez hivatalos Pep Guardiola együttese. A felek utóbbi időkben játszott egymás elleni találkozóit, illetve a csapatoknál lévő körülményeket figyelembe véve egyértelmű, hogy mely alakulat a mérkőzés toronymagas favoritja.

A kikötővárosiak az idei szezonban jobban teljesítenek, mint egy évvel korábban, azonban ha úgy folytatják produkciójukat, mint ahogy a 2015-ös évet, illetve az idei edzőmeccseket befejezték, akkor könnyedén megüthetik a bokájukat Bruno Labbadiáék. Merthogy az utolsó három tétmeccsükön mindössze egy pontot szereztek a kék-fehérek, míg a teszttalálkozóit rendre elbukta a HSV. A északiak gyengültek is a télen, mivel csak távozója - Ronny Marcos, Marcelo Diaz, Stieber Zoltán - volt a csapatnak, ráadásul több kulcsjátékosa, kihagyhatja a pénteki találkozót, köztük például a házi gólkirály Pierre-Michel Lasogga. Mindezek után egyáltalán nem vár könnyű feladat a Hamburgra, pláne ha figyelembe vesszük azt, hogy az utolsó két meccsét 5-0-ra és 8-0-ra veszítette el a bajorokkal szemben.

[2002248] 2016-01-22 20:30:00 Hamburg - Bayern Münchenx

Ami a vendégeket illeti, a Bayern München csapatában nem történt komolyabb változás a télen, mindössze három kiegészítő, fiatal játékos - Jan Kirchhoff, Sinan Kurt, Gianluca Gaudino - hagyta el a csapatot. Az ősszel sérülés miatt sokat kihagyó focisták is elkezdtek visszaszállingózni a csapatba, a fontosabb játékosok közül már csak Juan Bernat, Mario Götze, Franck Ribéry, Mehdi Benatia és Rafinha marad ki pénteken. Ám ez meg sem kottyanhat Pep Guardioláéknak, hiszen a vendégeknek bivalyerős, és roppant mély kerete van, avagy ezen játékosokat is könnyedén tudják pótolni.

A csapat ugyanakkor nem hangolt túlságosan jól a találkozóra, hiszen az alsóbb osztályú Karlsruher ellen 2-1-re alulmaradt az FCB. Az edzőmeccs után felerősödtek azok a hangok, akik párhuzamot vontak a 2015-ös évkezdéssel, amikor a Bayern 4-1-re kikapott az első tavaszi fordulóban a Wolfsburg otthonában. Véleményünk szerint a müncheniek tanultak az akkori hibájukból, így biztosan magasabb fordulatszámon pörögnek majd, na, meg az sem lényegtelen, hogy a jelenlegi Hamburg és az akkori Farkasok között ég és föld a különbség, főleg a fentieket figyelembe véve.

Mindezek után szerintünk egyértelműen a Bayern München a pénteki mérkőzés toronymagas favoritja, avagy úgy véljük, hogy egyáltalán nem lenne meglepő, ha a bajorok legalább két góllal legyőznék a hamburgiakat.

Európai hendikepes fogadás a mérkőzésre - a     szorzói
Hamburg +1 Döntetlen (Bayern München -1) Bayern München -1
3.90 3.90 1.55
[2002248] 2016-01-22 20:30:00 Hamburg - Bayern Münchenx;