Olasz Kupa

Még hazai pályán is lehetetlen a Lazio küldetése?

A Sasok emberemlékezet óta nem nyertek a Juventus ellen, de a formájuk most bizakodásra adhat okot.

Meglepetésre kedd este az Internazionale kiütötte a kupából a Napoli gárdáját, így eldőlt, hogy az elődöntőben akár összejöhet a Derby d'Italia, vagyis a Juventus-Inter is. Ehhez azonban még a szerdai negyeddöntő másik főszereplőjének, a Laziónak is lesz néhány szava.

TippmixPro
  1 X 2
Lazio-Juventus 3.40 3.00 2.10

A gyenge évzárást követően Stefano Pioli fiai összekapták magukat, két idegenbeli rangadót is tudtak nyerni, habár hazai pályán a Carpi ellen két pontot is elhullajtottak, amely kétségkívül fájó pont lehet a rómaiaknak.

Ami a vendégeket illeti, minden poszton várható kisebb változás, az elmúlt hetekben például kitűnően termelő Mandzukic-Dybala duót szerda este a Zaza-Moráta páros helyettesítheti, míg a kapuban vélhetően nem Buffon kezd, a védelemből pedig kimaradhat a sérült Andrea Barzagli. Ezt leszámítva a szokásos 3-5-2-vel kezdhet majd az Öreg Hölgy.

A várható kezdőcsapatok
Lazio (4-2-3-1): Berisha; Basta, Mauricio, Hoedt, Radu; Cataldi, Biglia; Felipe Anderson, Milinkovic-Savic, Candreva; Djordjevic
Juventus (3-5-2): Neto; Caceres, Bonucci, Chiellini; Cuadrado, Sturaro, Marchisio, Pogba, Evra; Zaza, Morata

Egy tucatnyi okot tudunk arra, hogy miért kellene bosszút állnia a Laziónak a Juventuson, kezdve a tavalyi kupadöntőtől az immáron kilenc mérkőzés óta tartó nyeretlenségig. Ám hiába vannak jó formában a Sasok, a Zebrák még náluk is sebezhetetlenebbek, hiszen utolsó hat mérkőzésüket megnyerték. Irigylésre méltó rotálási lehetőségei vannak Allegrinek, így nem tartunk attól, hogy Zazáék nem tudják majd feltörni a hazaiak védelmét, főleg mivel az olasz a legutóbbi kupameccsén is kétszer betalált.

[2150263] 2016-01-20 20:45:00 Lazio - Juventusx;15

Veretlenség ide, rangadókon aratott siker oda, a Juventusra a Lazio ellen 2 feletti oddson fogadni kell bárhol, bármikor.

hatharom.com-tipp: Juventus
TippmixPro @2.10
[2150263] 2016-01-20 20:45:00 Lazio - Juventusx;