Tenisz

Hamarosan rajtol az Australian Open, szerkesztőink kifaggatták egymást

Nyakunkon az Australian Open rajtja, ennek apropóján oldalunk két tenisz fanatikusa, Cesc18 és Habakukk klaviatúrát ragadt, és kifaggatták egymást.

Cesc18: Az elmúlt hét kiírásban mindig a Djokovics, Federer, Nadal, Murray, Wawrinka ötösből került ki a két döntős Melbourne-ben, ők foglalják el a világranglista első öt helyét és ők a legesélyesebbek a trófeára is a fogadóirodáknál. Bár a sorsolás még nincs meg, de tudjuk, hogy mindegyik negyedben lesz közülük valaki. Látsz arra esélyt, hogy rajtuk kívül más döntőbe jusson? Mint például 2008-ban Tsonga, ő volt ugye a legutolsó, aki ha nevezhetjük így, a nagy ötösön kívül a fináléig menetelt.

Habakukk: Semmilyen esélyt nem látok. Ha a finálé - vagy még inkább a végső győztes - kapcsán értekezünk, akkor én leginkább nagy egyesről beszélnék. Mert Djokovics annyira kiemelkedik. Egyrészt nagyon érdekes, izgalmas két hét vár ránk, bőven lesznek majd meglepetések, de a döntő egyik résztvevője és a férfi bajnok annyira lesz izgalmas, mint egy közbeszerzési tender eredménye - semennyire. A legjobb teniszező a legjobb versenyén - mintha nekem csak sportfogadnom kellene folyamatosan egy csurig töltött számlán. Ha netán mégis kell valakit mondani a top 10-ből, akkor valóban Tsonga érhet oda. Berdych agyilag, Nisikori inkább testileg alkalmatlan rá, Ferrer szerintem önmaga is jót mulatna a felvetésen, Gasquet-t pedig a sérülése eleve távol is tartja.

Cesc18: Cilic nyert ugye US Opent, de korábban többször nyilatkozta, hogy neki bizony az Australian Open áll a szívéhez legközelebb, őt se tartod esélyesnek egy döntőre? Esetleg a fiatalabbak közül Raonic vagy Dimitrov, elvégre ha nem is ezen a Grand Slamen, de elődöntőt már játszottak.

Habakukk: Nem tartom esélyesnek, Cilic szerintem soha nem fog már sehol döntőzni, egyszeri alkalom volt, persze ettől meg nagyon jó teniszező. Raonic érdekes kérdés, nála az edzőváltás bárhogy elsülhet, Federer legyőzése mindenesetre nagy tett, érdekes és izgalmas évkezdet. Dimitrovot egy ötszázason sem várnám döntőbe, persze ő már megtette idénre a magáét, Djokovics és Nicole Scherzinger közül az egyik skalpját már megszerezte, lehet, a másik már nem is kell neki.

Habakukk: Hová helyezed ezt a tornát sportszakmai szempontból a négy GS-viadal közül? S te magad melyiket szereted a legjobban? Nálam az élre kívánkozik, maximum az idegesít, hogy én egyrészt itthon ülök a magyarországi hidegben, Nadalék meg barnára sülnek a jó melegben; másrészt a meccsidőpontok sem európai embernek valóak. Ugyanakkor ezt leszámítva minden jó, nem véletlen a Happy Slam elnevezés.

Cesc18: Érdekes kérdés, igazából mindegyiknek megvan a maga szépsége, és az évek alatt megtapasztaltam már, hogy mindig azt imádom éppen a legjobban, amelyik következik vagy amelyik éppen zajlik. Ha mondanom kellene egyet, akkor talán én is az Aus Opent mondanám, egyrészről, mert ez a szezon első major tornája, és hát rengeteg az a bő egy hónap, amit előtte tenisz nélkül kell kiböjtölni, illetve imádom a közönséget. Itt szokott a legjobb hangulat lenni, a Garroson már átesnek a ló túloldalára, főleg ha francia játszik, Wimbledonban hihetetlenül modorosak, a US Openen meg szívnak és isznak...:) A meccsek színvonalára nem térnék ki, mert mindenhol jó meccseket szoktak vívni, és ez addig így is lesz, amíg mondjuk valahol nem találják ki, hogy olyan borítás lesz, mint a vb-n szokott lenni az O2-ben... Na akkor biztosra tudnám mondani, hogy melyik Grand Slamet nem szeretem. Rangsorba nem állítanám a GS-eket, de a tradíciók miatt Wimbledon a top, ugyanakkor egy ausztrál vagy amerikai arról álmodik, hogy hazai pályán nyerjen majort, míg egy salak fanatikus a Garros történelemkönyvébe szeretne bekerülni. 

 

Cesc18: Abban egyetértünk, hogy a fiúknál Djokovics kiemelkedik, mi a helyzet viszont a lányokkal? Ott kapásból az első számú favoritnak tartott Serena Williamsre is négyszeres pénzt fizetnek. Általában sokesélyes a női viadal, de az utóbbi időben mindig úgy kezdtük az esélylatolgatást, hogyha az amerikai klasszis nem hozza a legjobbját, akkor kik jöhetnek szóba. Nyilván ez most is igaz, de először az oddsokon is az látszódik, hogy itt aztán bárki döntőbe juthat. Neked van esetleg olyan titkos favoritod, aki meglepetést okozhat? Itt most egy fináléra gondolok, nem feltétlenül arra, hogy meg is nyeri. Vagy a férfiakhoz hasonlóan a lányoknál is a jól megszokott nevek közül kerül ki a két döntős?

Habakukk: Egy jó Heather Watson bármikor könnyen keresztülgyalogolhat a teljes mezőnyön - természetesen vicceltem, őt emlegeti negatív kontextusban egy kedves barátom, csak azért mondtam az említett hölgyet. Ahogy Szabó Gábor, a méltán népszerű kommentátor szokta pikírten mondani: női meccsekre nem tippelünk. Serena négyszeres szorzója meglepett, akkor azt jól meg is fogadom. Komolyra fordítva: igazi rálátásom nincs a szebbik nem erőviszonyaira, keveset láttam ahhoz, hogy bármennyire is merjek tippelni. Azarenkából pont elkaptam egy fél meccset múltkor, legyen akkor ő a másik döntős!

Habakukk: Illendő is, de talán legalább ilyen izgalmas felvetés is: mit vársz az ausztrál férfiaktól ezen a tornán? Tudjuk, Hewitt is az utolsó come on-ok egyikét nyögi, a torna után visszavonul, ő szerintem úgy fog kiesni, ahogyan azt kell: 5 órás meccsen, 5 szettben, mondjuk Bagdatisz ellen. Ne feledkezzünk meg Tomicról és Kyrgiosról sem, ugyan ketten nem tudnak szerintem egy általános iskolai bizonyítványt sem felmutatni, de mindkettő harcolni fog becsülettel amellett, hogy vitathatatlanul javultak is. Aztán ott van még Groth is, akinek teniszütő helyett jobban állna a kezében egy borsörlő vagy egy péklapát, de azért őt is feldobhatja a hazai közeg.

Cesc18: Remélem, hogy Hewittnak szerencséje lesz a sorsolásnál, és tényleg egy 5 szettes thrillerrel vonul vissza, ahogyan tette azt a US Openen Tomic ellen, illetve Wimbledonban Nieminen ellen, azokon a GS-eken összejött neki a szép búcsú, megérdemelné hazai pályán is. Ilyen Groth féléktől én nagy dobást nem várok, ő egy jó meccsre van kalibrálva, de látva a felkészülését, pláne nem várok tőle semmi extrát. Tomicban és Kyrgiosban megvan a potenciál, bár ezzel aligha mondtam újat, de mindkettejüknél kérdés, hogy egészséges tudnak-e maradni. Különösen Kyrgiostól várnék nagy menetelést, a Hopman Kupán elég ihletett formában játszott, talán a Wawrinkás sztori is lecsengett már, szóval fejben is jobban egyben lehet. De éppen a napokban adta fel a kooyongi meccsét lábsérülés miatt, tehát az sem biztos, hogy 100%-os lesz Melbourne-ben. Rajtuk kívül is jó néhány aussie ott lesz még a főtáblán, de egyikükben sem látom azt, hogy óriási meglepetést okozhatnának. 

 

Cesc18: Ha téged az ausztrálok, akkor engem az amerikaiak érdekelnek, mégiscsak az Open Érában a legtöbb győzelmet ők szerezték az Aus Openen. Serena révén benne van, hogy tovább szaporítják sikereik számát, de összességében sem várható olyan rossz verseny tőlük. Vagy szerinted hasonló égés is benne van, mint a 2014-es wimbledoni tornán, amikor sem a nőknél sem pedig a férfiaknál nem jutott játékosuk a legjobb 16 közé? 

Habakukk: A női mezőnyben Serena aligha bukhat akkorát, de csekély ismereteim szerint Venus tényező lehet ismét, aztán még ott van Keys is. A férfiaknál érdekesebb a kérdés. Mint mindig, most is erős közepes teljesítmény lehet bennük, az Isner, Johnson, Querrey trió se nagyon hamar nem esik ki, se nagyon sokáig nem jut majd. A titkos favoritom is amerikai: a 18 éves Fritznek a selejtezőből kellene feljutnia, a játéka és a külseje is tiszta Sampras, nagyon nagy kedvencem már most, mindenki jegyezze meg a nevét, már idén is nagyot dobbanthat, mint ahogyan azt írtam is még a tavalyi év végén.

Habakukk: Koncentráljunk most csak a sportfogadással kapcsolatos felvetésekre. Ki tudsz emelni már most valamit? Hogyan közelíted meg, milyen jó tanácsot adnál annak, aki szintén kockáztatná a pénzét? Nekem lenne néhány. Az ismertebb játékosok közül Gulbist bárkivel veretni fogom, annyira gyenge lett a lett, továbbá Verdasco és Fognini meccseire nincs az az over, ami ne lenne jó - apropó, teszek egy kis fogadalmat: a költözést fontolgatom éppen, ha Fabio bejut a négybe, akkor panel helyett egy mézeskalács házikóban fogok élni, és magam rágom ki az ajtót meg az ablakokat. Érdemes lehet Murray ellen is óvatosan tenni, a felesége állapotos, a februári tornákat már lemondta, ha megindul a szülés, akkor szerintem labdamenet közben is elindul haza.

Cesc18: Sorsolás és oddsok nélkül nehéz nagy okosságot mondani, de igen, például Murray tényleg érdekes lesz. Én akikre különösen figyelni fogok az a Raonic, Kyrgios, Tsonga trió, bennük érzem azt, hogy akár egy-egy nagy skalpot is levadásszanak, gondolok itt akár Nadal, akár Wawrinka legyőzésére. Aki nálad Gulbis, az nálam Kohlschreiber, no a német sokkal jobb eredményeket hoz, mint a lett, de GS-eken hatalmasat tud szenvedni, ritka az, hogy 3 szettet végigkoncentráljon, így az épkézláb teniszezők ellen vagy veretem vagy over. De így az év első major tornája előtt még nem alakult ki fejben annyira, hogy kikre koncentrálok majd igazán, a Garrros és a többi GS előtt ilyen szempontból jobb helyzetben van az ember.

Ki nyeri a 2016-os Australian Opent? - a    szorzói
Férfiak Nők
Novak Djokovics 1.70 Serena Williams 3.80
Andy Murray 6.50 Viktorija Azarenka 4.65
Roger Federer 8.75 Marija Sarapova 8.25
Rafael Nadal 11.75 Simona Halep 9.00
Stan Wawrinka 13.00 Garbine Muguruza 10.25
Kei Nisikori 24.00 Petra Kvitová 12.75
Nick Kyrgios 39.00 Belinda Bencic 13.75
Milos Raonic 39.00 Agnieszka Radwanska 18.25