Liverpool

Ki lesz a Liverpool csatárigazolása?

Mario Balotell, Alexandre Pato vagy esetleg valaki más lesz Jürgen Klopp első csatárszerzeménye?

"Jelenleg nincs időm ilyenekkel foglalkozni, majd később ráérek azzal törődni, mi lesz a nyáron. Minden bizonnyal majd egyeztetünk az ügynökével és akkor meglátjuk, hogyan tovább, de most csak a jelenlegi helyzetre fókuszálunk" - nyilatkozta Mario Balotelliről Jürgen Klopp a napokban.

Mint ismert, az olasz támadó hivatalosan a Liverpool játékosa, ám a szezon végén visszatérhet Liverpoolba, ahonnan elsősorban azért kellett eljönnie, mert Brendan Rodgers nem tartott rá igényt. "Igen, vissza fog térni Liverpoolba, mert oda köti a szerződése. Ha eljön az ideje, leülünk megbeszélni a felekkel, hogy Mario hol futballozzon a jövőben. Ugyanakkor ő is tudja, hogy jobban kell teljesítenie, mert 2015 nem az ő éve volt. Sok rossz döntést hozott, amelyeket 2016-ban nem szabad megismételnie. Reméljük, idén újra a régi Balotellit látjuk" - mondta munkaadójáról Mino Raiola, játékosügynök.

Egyelőre tehát kérdéses, mi lesz Balotelli sorsa, amely Klopp szavai ellenére is lehet, hogy már nyár előtt eldől. A Liverpoolnak ugyanis csatár kell, Balotelli pedig bármikor bevethető lenne, ráadásul már ismeri is a csapattársakat és a közeget. Ugyanakkor az egyik brit iroda szerint nem túl valószínű Balo januári visszatérése, hiszen arra, hogy marad a Milanban, 1.10-ért fogadhatunk.

Az esélyesek között ott van a 26 éves Alexandre Pato, aki a hírek szerint szeretne visszatérni Európába. Az AC Milanban csak örök tehetségként számon tartott brazil az elmúlt éveket a Corinthiansnál, illetve a Sao Paulónál töltötte, de szinte minden angol topcsapattal, valamint az Internazionaléval is hírbe hozták.

Melyik játékost igazolja le a Liverpool február 3-áig?
Jamie Vardy (Leicester) 15.00
Odion ighalo (Watford) 13.00
Sadio Mane (Southampton) 13.00
Saido Berahino (West Brom) 9.00
Pierre-Emerick Aubameyang 15.00
Mario Balotelli (kölcsönben a Milannál) 6.50
Marc-André ter Stegen (Barcelona) 7.00
Mats Hummels (Dortmund) 6.50
Sam Byram (Leeds United) 7.00
Bojan (Stoke) 11.00
Ilkay Gündogan (Dortmund) 13.00
Lucas Moura (PSG) 7.00
Alexandre Pato (Corinthians) 7.00
Victor Wanyama (Southampton) 15.00

De emlegették a Liverpoolal kapcsolatban Saido Berahinót, Jamie Vardyt, Bojan Krkicet, Lucas Mourát, valamint Odion Ighalót is, így akár közülük is kikerülhet az első érkező támadó.

A Liverpool a keddi, Stoke elleni sikeres Ligakupa-találkozót követően hétvégén az Exeter City ellen juthat tovább az FA Kupában, majd jövő héten szerdán igazi rangadó vár Coutinhóékra, hiszen a listavezető Arsenalt fogadják az Anfield Roadon.

[2146190] 2016-01-08 20:55:00 Exeter - Liverpoolx;
184314