Egyre aggasztóbbra fordul a konfliktus Hosszú Katinka és a Magyar Úszószövetség vezetése között. A világbajnok úszónő szerda reggeli sajtótájékoztatóján az összesereglett újságírók hada előtt tépte szét a szövetség 12 millió forintos támogatásról szóló szerződését, majd elismételte, amit már korábban, karácsony előtt is hangsúlyozott egyszer közleményében: neki nem pénz kell, nem öltöző, nem webkamera, hanem az, hogy a szövetség képes legyen lépést tartani a sportág szakmai fejlődésével. És nem feltétlenül önmaga miatt, hanem azért, hogy a magyar úszósport hosszú távon is képes legyen lépést tartani a meghatározó sportági nemzetek eredményességével.
A történet ennyi, aki nem vak, annak világos, Katinka szerepéből és eredményeiből fakadó felelősségérzetét maximálisan átérezve a többiekért áll ki, azokért, akik talán még csak tudatában sincsenek annak, mekkora hendikeppel kell odaállniuk a rajtkőre egy-egy világesemény döntőjében. Neki ez szinte mindegy, többszörös világbajnok és sportágaktól független klasszis már így is, bár nyilván nem lenne hátrány, ha nem neki kellene szakkönyveket bújnia ahhoz, hogy meg tudja őrizni előnyét a riválisaival szemben.
Hogy a dologból ügy lett, az elsősorban amiatt van, mert pont annak nincsen füle az egész históriára, akinek a legnagyobb szüksége lenne rá: a szövetségnek. Széttárt karral ácsorognak, csóválják a fejüket, és húzgálják a szájukat, mondván 'pedig mi még az orvosi szoba kulcsát is odaadtuk neki a Komjádiban, hát ennek semmi nem jó'. Oké, igazából a Népszabadságban üzentek neki, hogy felveheti a pénztárban, de ennél is bajosabb, hogy nagyon úgy tűnik, egy ember sincs az egész bagázsban, aki látná a fától az erdőt.
"A mozgás elemző kamerát is megemlítette Katinka. Arról viszont én nem tehetek, amikor a gazdasági igazgató felveszi vele a kapcsolatot, hogy írja meg, milyen típusra gondol, akkor nem reagál" - nyilatkozta a szövetségi elnök Gyárfás Tamás Katinka egyik követeléséről. Később kisült, hogy alapvető értelmezési hiányosságok is szerepelnek a történetben (a szövetség állítólag sima kamerára gondolt, Katka nyilván nem), de ez megint csak lényegtelen: a fontos az, hogy ebben az egy mondatban benne van minden, amit a konfliktusról tudni és megjegyezni érdemes.
A nyilatkozat szerint ugyanis a szövetség úgy gondolja, egy világklasszis sportoló feladata az, hogy utánanézzen a legújabb szakmai-technológiai trendeknek, informálódjon ezekkel kapcsolatosan, válassza ki a számára legmegfelelőbb típust, majd ezt még levelezze is le a szervezet gazdasági igazgatójával. Hogy ebbe a metódusba pontosan melyik két feladat közé fér be tizenöt kilométer úszás, az azt követő regeneráció, a mentális felkészülés és a további, alapvető sportolói feladatok, azt ne tőlem kérdezzék, én sem tudom.
Ezt persze maga Katinka is elmondja, amikor arról beszél, hogy "a rengeteg edzés és verseny mellett nekem már nem jut időm arra, hogy a legújabb kutatásokat bújjam. Ez a szövetség feladata lenne: az elméleti és technikai háttér biztosítása, követni a legújabb trendeket." Ez viszont a szövetségnek nyilván új, megfoghatatlan, értelmezhetetlen, amiből arra lehet következtetni, hogy a szakmai munka és a minőségbiztosítás eddig jószerével ismeretlen fogalmak voltak a sportág legmagasabb szintjein.
Kár, hogy a kommunikáció mindkét oldalról fals picit, mert így épp a lényeg süpped el, jelesül az, hogy sportági szinten hiányzik az egységes szakmai koncepció. Elszigetelt kis csoportok vannak, ahol egyenként folyhat és folyik is elismerésre méltó szakmai munka, de fölül ennek nincs fedezete, az egységes szakmai irányítás nem valósul meg, így a rendszert tulajdonképpen az egyének rátermettsége, elhivatottsága és megszállottsága működteti. Ahogy arra Katinka rámutatott, ez csak ideig-óráig működhet, és most, hogy a pénz már elvileg semminek nem akadálya, lehet, hogy jó lenne foglalkozni ezzel a kérdéssel is.
Nincs igaza?