Magyar foci

Egervári és Pintér is visszatért, de a sztori a régi maradt

  • vp

Na nézzük csak...válogatott szintű edzésmunka, komoly szakmai kihívás, máshol nem érzékelhető bizalom, összefogás vs összetartás, korábban elért szép sikerek... Hogy mi ez? Hát kérem szépen visszatért az éterbe két mellőzött edzőpápa, két magyar ex-szövetségi kapitány, Egervári Sándor és Pintér Attila. Naná, hogy rögtön az első munkahetükön ismerős érzéseket keltettek életre.

Egervári Sándor a Diósgyőr kispadján tér vissza/ Fotó: dvtk.eu

Lássuk mi is történt eddig a héten. Egervári Sándor kedden délben sajtótájékoztató keretén belül bemutatkozott a Diósgyőr vezetőedzőjeként.Nagy a várakozás most Miskolcon, hiszen annak ellenére, hogy a klub az egyik legstabilabb háttérrel és egy igen tisztes kerettel bír, a csapat mindössze a 9. helyen zárta az őszt, négy ponttal megelőzve a már kieső helyen telelő Vasast. A nyáron Bekő Balázst már amolyan megváltóként fogadták a drukkerek, mondván a "tehetséges" trénerrel végre oda kerül a csapat, ahová szerintük való, ám a baseballsapkás szaki elődeihez hasonlóan csúnyán felsült Borsodban. A két év után ismét profi munkát vállaló Egervári feladata tehát az lesz, hogy feltornássza a gárdát a tabella első felébe, ehhez pedig -  diósgyőri módra - új játékosok megszerzését is biztosítja a klub.Egervári rutinos róka a szakmában, így székfoglalójában hatékony, közönségszórakoztató futballt ígért és belengette a bravúros tavasz lehetőségét is.

Az utóbbi két évben kissé eltűnő - de néha azért oda-oda szólogató - tréner Diósgyőrben újra Pisont Istvánnal dolgozik majd, akivel a válogatottnál és annak idején az MTK-nál is együtt melóztak. Pisont tavaszig még szövetségi edzőként bizonyította szakmai rátermettségét, ám végül a lusta játékosok miatt továbbállt, majd nyáron elfogadta az 1908 SZAC KSE utánpótlás szakmai igazgatói posztját. Egervárinak köszönhetően azonban újra az élvonalban dolgozhat, és hű fegyverhordóhoz méltán nem is felejtett el hálálkodni: Pistánk szemrebbenés nélkül belemondja az NSO kamerájába, hogy ha nincs az 1-8, akkor bizony Sanyi bá' még kapitány lehetne, sőt, teljesítette volna a 2016-os célokat is. Igen, az Eb-részvételt.  A  videón továbbá két magyar futballsztár is megszólal, az egyik Lipták Zoltán, aki éppen Egervári alatt lett válogatott játékos - az ugye megvan, hogy Paulo "kicsoda?" Sousa kapásból kirakta a keretből a centerhalfot mikor megérkezett Fehérvárra... - a másik pedig Sanyi bá' örök kedvence, az egyre mélyebbre süllyedő Koman Vladimir. Utóbbi meg is jegyzi, hogy bizony Miskolcon mostantól válogatott szintű edzésmunka zajlik majd, mert amilyen "edzéseket itt fognak végezni, az mindenféleképpen nem fog eltérni attól, amit a válogatottnál csinált". Köszönjük, Voli.

Még mindig Borsodban járunk, de néhány kilométerre már délnyugatra, a helyszín Mezőkövesd. A mintegy 17 ezer fős városka a futballőrült kormányunk egyik kegyeltje, Tállai András NAV-elnök úrnak (is) köszönhetően csordogálnak a tao-s milliók és a szponzorok a klubhoz. A várva várt áttörés azonban még várat magára, mert új stadion és Véber Gyuri ide vagy oda, a Kövesd két éve nem tudott megragadni az első osztályban, így újra az NB II-es bajnoki cím (na jó, a 2. hely is elég) az elérni kívánt cél. Tavaly ez elmaradt, cserébe az ősz itt sem sikerült valami fényesre, a listavezető Gyirmót 15 kör alatt 10 pontot vert az ötödik helyen álló kék-sárga seregre. Érezték az elöljárók, hogy valamit tenni kell és a téli átigazolási időszak talán legnagyobb bombáját durrantva leigazolták Pintér Attilát. Bizony, a volt szövetségi kapitány ismét munkába áll!

Pintér Attila feljuttatná a Mezőkövesdet az élvonalba

Hajlamos vagyok igazat adni azoknak, akik példátlan karaktergyilkosságot emlegetnek Pinyő esete kapcsán, de ettől még kutyából nem lesz szalonna, az egykori betonbekk pedig gyorsan be is bizonyította, hogy nemcsak a sípcsontja, de a feje is a cementből készült építőanyagból készülhetett. Pintér szerda reggel az M4 sportcsatorna vendége volt és ha már arra járt, "mertamagyaredző"- zött egy jóízűt. A mosoly már akkor kifakadt az ember arcán, amikor úgy indokolta mezőkövesdi szerepvállalását, hogy csak itt érezte a feltétlen bizalmat és bár voltak NB I-es megkeresései, ő nem szereti a langyos vizet, ezért rábólintott a kövesdi ajánlatra. Mivel Pintérnek sem volt munkája a válogatott óta, természetesen szóba jött a nemzeti csapat is. Na, és mit hallhattunk? Hát persze, hogy azt, hogy ő megmondta. "Hála Istennek beigazolódott, hogy nekem volt igazam, a mostani kapitány is ezt az utat járja...élet rendre engem igazolt, mint a válogatottnál is." - utalt emberünk az ismét életre hívott összetartásokra. Pinyő még azért a végére bedobta az összefogás fontosságáról szóló frázisát is, végképp tudatosítva ezzel mindenki agyában, hogy visszatért a körforgásba.

Két visszatérő exkapitány, két egészen hasonló mese, a bullshitgenerátor pedig ismét forog. Igazából csak azt nem értem, mi tartott idáig. Bognár Gyuri, merre vagy?

184980