Angol Ligakupa

A Stoke meglepheti a Liverpoolt

  • hatharom.com

A Fazekasok akár komoly előnyre is szert tehetnek a Vörösökkel szemben az Angol Ligakupa elődöntőjében.

A Stoke meglepheti a Liverpoolt.

Már az elődöntőket rendezik az Angol Ligakupában, kedden, az egyik odavágón, a Stoke fogadja  Liverpool együttesét. A bajnokságban a Vörösök bevették a Britannia Stadiont, a Fazekasok viszont most visszavághatnak.

Merthogy perpillanat a piros-fehérek lényegesen jobb formának örvendnek, legutóbbi tíz meccsükből például hatot is megnyertek. Hazai pályán még jobb Mark Hughesék mérlege, hiszen a City az utolsó öt tétmérkőzéséből négyet is behúzott - a Chelsea, a Manchester City és a Manchester United is (!) fejet hajtott a Britanniában -, méghozzá úgy, hogy ezen ütközeteken gólt sem kaptak. Ezen kívül további jó hír a hazaik számára, hogy a sérültek, eltiltottak száma egyre kevesebb, már Stephen Ireland is bevethető, avagy a Stoke egy igen acélos kezdőcsapattal léphet pályára kedden este.

[2144085] 2016-01-05 21:00:00 Stoke City - Liverpoolx;5

Ezzel szemben a vendégeknél jó páran kihagyhatják a hétközi találkozót, hiszen Jürgen Klopp kilenc játékosára, köztük például Martin Skrtelre, James Milnerre, Jordan Hendersonra és Daniel Sturridge-ra sem számíthat. Ezen kívül nem árt tisztában lenni azzal, hogy a Liverpool nincs igazán jó passzban, mivel legutóbbi hét meccséből csak kettőt tudott megnyerni, azon a találkozókat is csak szerencsés körülmények között. A Vörösök házon kívüli teljesítménye is megér egy misét, hiszen az utolsó öt idegenben megvívott találkozójából négyszer (!) például gólt sem lőtt.

A Stoke jelenleg jóval egységesebb, mint a Liverpool, a csapatnak jönnek is az eredmények, hazai pályán játszhat, ahol nagyon megy neki, avagy bőven van esélye arra, hogy 2011 után ismételten bejusson az egyik kupa döntőjébe. Ehhez azonban az kell, hogy a Ligakupa elődöntőjének odavágóján megfelelő eredményt érjen el, vagyis legalább ne szenvedjen vereséget. Szerintünk ez összejön, sőt bőven benne van a pakliban az is, hogy a Fazekasok végül könnyedén legyőzik a liverpooliakat, s a visszavágó csak formalitás lesz.

Kétesélyes fogadás a mérkőzésre - a     szorzói
Stoke vagy döntetlen Stoke vagy Liverpool Liverpool vagy döntetlen
1.45 1.30 1.35
[2144085] 2016-01-05 21:00:00 Stoke City - Liverpoolx;