Darts-vb

Sikerül Andersonnak revánsot venni vagy ismét Lewis nyeri a döntőt?

  • hatharom.com

Elérkeztünk a 2016-os PDC darts-világbajnokság végjátékához, vasárnap este 20 órától a döntő következik, melyben a címvédő Gary Anderson és a kétszeres bajnok Adrian Lewis méri össze tudását, vagyis megismétlődik a 2011-es finálé.

Vegyél részt a PDC Hungarian Fan Club hatharom.com főtámogatásával zajló nyereményjátékán, ahol a fődíj egy 43 colos LG Smart TV! A részletekről a www.pdcfanclub.hu-n és a Sport TV élő közvetítéseiből értesülhetsz!

Sok meglepetés tarkította az idei világbajnokságot, a torna előtt két legnagyobb favoritnak tartott játékos még a negyeddöntőt sem érte meg, a finálét azonban így is két nagyágyú, két korábbi bajnok, a második kiemelt Gary Anderson és az ötödik helyen rangsorolt Adrian Lewis vívják. Ez egyben azt is jelenti, hogy megismétlődik a 2011-es döntőjük. Öt éve egy elég komoly meccset játszottak, ahol szépen ment az adok-kapok, de elsősorban az angol klasszis 9 nyilasáról maradt emlékezetes, amely a mai napig az egyetlen vb-döntőben produkált tökéletes leg. Lewis végül meg is nyerte azt a finálét, majd rá egy évre újra ő bizonyult a legjobbnak, Anderson pedig 2015-ig várt az első sikerére, most pedig hasonló bravúrra készül, mint amit mostani ellenfele és Phil Taylor tudott eddig csak megvalósítani, vagyis megvédeni a címét.

Profi darts-tippeket szeretnél? Látogass el a LOGIBET.COM-ra, ahol a legjobb hazai és nemzetközi tipsterek tippjei közül válogathatsz!

Az elmúlt két hétben mutatott formája alapján minden esélye megvan erre a Repülő Skótnak, ugyanis bombaformában jutott el a döntőig. Különösen fantasztikus, amit eddig az újévben mutatott, 105.25-ös átlaggal oktatta James Wade-et, majd ezt is megfejelve, 107.32-vel "mészárolta" le Jelle Klaasent a szombati elődöntőben. Megdobta a torna első 9 nyilasát is, és annyira könnyedén játszott, hogy tényleg élmény volt nézni. De, ami némi aggodalomra adhat okot az Anderson-fanoknak, hogy a holland elleni parádés kezdés után bár kisöpörte Klaasent, de a második, harmadik és negyedik szettet is csak döntő legben tudta megnyerni. Tény, hogy jól koncentrált ezeknél az állásoknál, de 4-0 helyett akár 2-2 is állhatott volna az eredményjelzőn, miközben legalább 15 ponttal jobb körátlagot produkált.

A vasárnap 20 órakor kezdődő döntőről a hatharom.com élő tudósításban számol be!

Lewis ellen biztosan nem lesz ilyen könnyű dolga, az angol ugyanis szintén zseniálisan jól dobja a tömeget, a tornaátlaga 100.72. Nem véletlen, hogy ő is különösebb gond nélkül jutott el a döntőbe, pedig olyan nevekkel is találkozott, mint az ötszörös győztes Raymond van Barneveld és a tavalyelőtti finalista Peter Wright. Ha Andersonnál megemlítettük, hogy a fantasztikus játéka ellenére lehetett volna szorosabb meccse, akkor feltétlenül meg kell Jackpotnál is, aki Wright ellen is többször megmenekült, Barney ellen pedig 5-0 után veszített zsinórban három szettet, ami egyértelműen a koncentráció hiányának volt betudható.

Amire jó esély mutatkozik, hogy a 2011-es döntőjükhöz hasonlóan igen komoly átlagokat láthatunk most is. Nem valószínű, hogy bármelyikük is komolyabb visszaesést fog mutatni, egyiküknek sem ismeretlen ez a szituáció, a formájuk pedig kiváló. Benne van, hogy nüanszok fognak dönteni, véleményünk szerint Anderson lesz az, aki az igazán szoros helyzeteket jobban oldja majd meg, az elmúlt bő egy évben mentálisan rengeteget fejlődött, amit a tavalyi címével is bizonyított.

Az idei szezonban egyébként ez lesz a 13-ik összecsapásuk, összességében pedig a 42-ik, 21-17-3-ra a skót vezet, de messzemenő következtetést ebből nem vonhatunk le. A 2015-ben vívott meccseiken, ami megfigyelhető, hogy a legfontosabbakat, vagyis az Eb-elődöntőjüket, a két Premier League meccsüket, illetve a World Cup of Darts keretén belül megvívott csatájukat egyaránt Anderson nyerte.

Adrian Lewis-Gary Anderson
Hatharom-tipp: Anderson nyeri a döntőt
1.40 @ TippmixPro

Oszd meg véleményed a mérkőzésekkel kapcsolatban hozzászólásban vagy fórumunkon a darts-kibeszélőben, a tippjeinket pedig keresd a Logibet.com-on és aProtipp-rendszerben!