Válogatás

Nevetéssel a fejfájás ellen - íme 2015 legjobb mémjei!

Ismét eltelt egy év, de a mögöttünk hagyott 12 hónap ezúttal is bővelkedett nehezen felejthető pillanatokban a nemzetközi topfutballban. Az internet világában pedig mindenki megkapja a magáét, így most álljanak itt a legemlékezetesebb mémek a tavalyi évből.

Nem indult jól az év a Chelsea-nek az angol bajnokságban, hiszen - az akkor még - José Mourinho által irányított gárda tavaly január 1-jén 5-3-ra kikapott a Tottenhamtól a White Hart Lane-en. A találkozó hőse az angol válogatott Harry Kane volt, akit a Spurs-szurkolók megváltóként ábrázolták a parádésra sikeredett meccset követően.

Az elefántcsontparti Gervinho nem tudta figyelemmel követni válogatottja tizenegyespárbaját az Afrikai Nemzetek Kupájának döntőjében. Az elefántok megnyerték a tornát, Gervinho pedig néhány napig az internet sztárja lett.

"Örökké egyedül"

Zlatan Ibrahimovictól már megszokhattuk, hogy nem finomkodik a szavakkal, a svéd klasszis márciusban síró babáknak nevezte a Chelsea játékosait, miután a PSG a londoni gárdával került össze a Bajnokok Ligájában.

A Chelsea-t ugyan még kiejtette a PSG, ám a negyeddöntőben a Barcelona már túl nagy falat volt Ibrahimovicéknak. A párizsi első meccsen Luis Suárez bohócot csinált David Luizból, miután kétszer is bebőrözte a védőt.

"Vannak dolgok, amik soha nem változnak"

Az elődöntőben a Barcelona a Bayern Münchennek sem kegyelmezett, Lionel Messi pedig sokáig emlékezetes, parádés góllal örvendeztette meg a katalán szurkolókat, amikor a világ legjobb védői között számon tartott Jerome Boatenget ültette fenékre.

 
A 2015-ös év amúgy is a Barcelona éve volt, a gránátvörös-kékek gyakorlatilag mindent megnyertek, amit csak lehetett, amit nagyban köszönhetnek a félelmetes triónak, a Messi-Neymar-Suárez hármasnak. A nemzetközi sajtó által csak MSN-nek becézett hármas fogat a mémgyártók fantáziáját is megmozgatta.
"Amit a 20 évesnél idősebb emberek látnak és amit az új generáció lát"
A júliusi Copa Americán egy újabb esetét láthattuk annak, milyen kreatívak tudnak lenni a játékosok, ha az ellenfél provokálásáról van szó. A chilei Gonzalo Jara igen bizarr módon megujjazta az uruguayi Edinson Cavanit, aki annak rendje és módja szerint nem reagálta le túl békésen ellenfele trükkjét, így begyűjtve második sárgáját idejekorán mehetett zuhanyozni.
"És még csodálkozol, hogy Cavani hogy reagált"

2015 szeptemberében Gabriel Paulista a kiállítás sorsára jutott az Arsenal-Chelsea rangadón, pedig aki látta a meccset, az emlékezhet rá, hogy Diego Costa igazán elemében volt a találkozón, és minden piszkos módszert bevetett az ellenfél életének megkeserítésére.Sikerrel járt...
 

 

Novemberben is folytatódott a Chelsea vesszőfutása, miután a bajnoki címvédő 1-0-ra kikapott a Stoke City-től. A meccsen José Mourinho eltiltását töltötte, így nem ülhetett a kispadon, a mémgyártók szerint pedig valahogy így nézhetett ki a portugál hotelszobája a meccset követően.
 
 
Wayne Rooney és a pankrátor Wade Barret színjátéka. Sokak szerint ez volt a támadó legjobb akciója a szezonban.
 
 
Nemcsak a Chelsea, de a Manchester United is gyengélkedik a szezonban, Louis van Gaal együttese az utolsó fordulóban a Wolfsburgtól elszenvedett vereséget követően kiesett a BL-csoportjából, pedig előzetesen sokan biztosra vették, hogy megnyerik a nem túl acélos négyest.
 
 
Év végére maradt talán az egyik legnagyobb szenzáció, ugyanis megtörtént az, amire csak nagyon kevesen számítottak: a Chelsea kirúgta José Mourinhót. A Special One-feeling odalett, a portugál edző karrierje első menesztését élhette át, a net népe pedig nem is kímélte.