La Liga

Barcelonai városi derbivel indul az év

A La Liga idei első mérkőzésén a Barcelona városi riválisához, az Espanyolhoz látogat.

Kitűnően zárta le a 2015-ös esztendőt a Barcelona, hiszen a klubvilágbajnoki siker után a bajnokságban is simán tudtak nyerni Messiék, a Real Betis nem okozott túl nagy fejfájást a katalánoknak. Most azonban városi riválisuk, az Espanyol ellen lépnek majd pályára, amely mindig kettőzött akarással próbálja legyőzni a Barcelonát.

[2030258] 2016-01-02 16:00:00 Espanyol - Barcelonax

"Ami 2015-ben történt, az már a múlt. Kétségtelenül nagyon jó évünk volt, de a jövőre fókuszálunk, szeretnénk, ha 2016-ban is olyan jók lennénk, mint tavaly - ez a professzionális hozzáállás. Fontos, hogy folyamatosan fejlődni akarjunk, mind a játékosok, mint az edzők, mind pedig minden, a klubnál dolgozó ember" - nyilatkozta Luis Enrique az új esztendőről.

A házigazda Espanyol nem szerepel igazán jól a bajnokságban, utolsó öt bajnokijukból csupán egyet nyertek meg Caicedóék. Ráadásul bármennyire is erős a rivalizálás a két fél között, a kék-fehérek nyeretlensége már nagyon-nagyon régóta tart a katalán testvérükkel szemben. Olyannyira, hogy a bajnokságban majdnem napra pontosan négy éve szereztek pontot utoljára, ráadásul nem ritkán nagy verésbe szaladt bele az Espanyol a Barca ellen.

[2030258] 2016-01-02 16:00:00 Espanyol - Barcelonax;10

Mivel a vendégek gyakorlatilag legjobb csapatukkal állhatnak majd ki, nem valószínű, hogy a 2016-os év hatalmas meglepetéssel indul majd a Barca számára. Az Espanyol azonban hazai pályán képes lehet megszorongatni ellenfelét, így 0-2, 0-3 körüli eredményt tartunk a legvalószínűbbnek.

hatharom.com-tipp: Vendég és kevesebb, mint 4,5 gól
TippmixPro @1.55
[2030258] 2016-01-02 16:00:00 Espanyol - Barcelonax;
2016-01-02;87
2016-01-03;87
2016-01-04;87
185816