Darts-vb

Ezúttal könnyedén győzhet Taylor a "Művész" ellen

  • hatharom.com

Hétfőn sem fogunk unatkozni, ismét hat kiváló párosítás kerül képernyőre, és természetesen már kora délutántól csodálhatjuk a világ legjobbjait. Este igazi sztárparádé lesz, hiszen Phil Taylor, Adrian Lewis és Peter Wright is a dobóvonal mögé áll.

Profi darts-tippeket szeretnél? Látogass el a LOGIBET.COM-ra, ahol a legjobb hazai és nemzetközi tipsterek tippjei közül válogathatsz!

Hétfőn újabb hat pazar mérkőzés vár ránk, utolsóként lép a tábla elé a 16-szoros világbajnok Phil Taylor, ellenfele az egykori Players Championship Finals-győztes Kevin Painter lesz, vagyis megismétlődik a 2004-es döntő. 11 éve minden idők egyik legizgalmasabb televíziós meccsét játszották, először a vb-k történetében hirtelen halálra került sor a fináléban, ezt Taylornak sikerült megnyernie, pedig Painternek a döntő szettben 2-1-nél és 3-2-nél is volt meccsnyila. Kisebbfajta csoda lenne, ha most ennyire kiélezett derbit vívnának, a "Művész" ugyanis már messze nem tudja ugyanazt a szintet hozni, mint akkoriban.

Vegyél részt a PDC Hungarian Fan Club hatharom.com főtámogatásával zajló nyereményjátékán, ahol a fődíj egy 43 colos LG Smart TV! A részletekről a www.pdcfanclub.hu-n és a Sport TV élő közvetítéseiből értesülhetsz!

Painter idei szezonja különösen gyenge, a major tornák közül csak a márciusi UK Openen tudott elindulni, az összes többire nem sikerült kvalifikálnia magát. A kisebb versenyeken sem brillírozott, a 20 Pro Tour állomáson két negyeddöntőt tud felmutatni. A ranglistán még a legjobb 32 között van, így kiemeltként kapott helyet a világbajnoki főtáblán, ahol szerencséjére egy selejtezős játékossal kellett megküzdenie. A finn Kim Viljane legyőzése nem is okozott számára problémát.

Taylor szintén gyengébb évet fut, de így sem hasonlítható össze Painterrel, hiszen az angol legendánál ez csak annyit jelent, hogy idén nem tudott major tornát nyerni, de rendre ott volt a tűz közelében, és természetesen az angol fővárosba is esélyesként érkezett. Ő is egy selejtezőből érkezett játékos ellen kezdett a japán Keita Ono személyében. Nem sokat vacakolt Phil, sima 3-0-lal lépett tovább.

Painternek igazi mumusa Taylor, 2001-ben a World Grand Prix-n egyszer sikerült legyőznie, azóta viszont zsinórban 29-szer kapott ki tőle, összességében 1-30-ra áll a világklasszis honfitársa ellen. Ilyen mérleggel és nem túl jó formában számunkra nem kérdés, hogy meglepetés itt nem fog születni, kérdés, hogy a tisztes helytállás összejön-e a 48 éves angolnak? Látva Taylor első körös meccsét, ahol a tömeget és az átlagot is kiválóan dobta, még ebben sem vagyunk biztosak.

Phil Taylor-Kevin Painter
Hatharom-tipp: Taylor jut tovább
1.06 @ TippmixPro

Hétfőn már délután megkezdődnek a küzdelmek Londonban, méghozzá egy angol házirangadóval Alan Norris és Joe Murnan között. Mindkét játékos számára nagy lehetőség ez, hiszen nem kiemeltként juthatnak a legjobb 16 közé, ahol a győztes az utánuk színpadra lépő Terry Jenkins-Mark Webster mérkőzés továbbjutójával találkozik. Utóbbi egy igazi ki-ki meccs lesz, egyikük sem érte el az első fordulóban a 90-es átlagot, de Jenkins teljesítménye csalóka, ő elég későn lépett tábla elé, és ez nagyban lerontotta a teljesítményét. Izgalmas csatának ígérkezik az osztrák Mensur Suljovic és az angol David Pallett összecsapása is. A sógorok klasszisa meggyőző játékkal rajtolt, Pallett ugyanakkor a 12. kiemelt Kim Huybrechtset győzte le a főtáblán, tehát nem lehet őt félvállról venni.

Az oddsok alapján az esti meccsek elég simának ígérkeznek, a kétszeres világbajnok Adrian Lewis az angol Andrew Gildinggel, a tavalyelőtti döntős Peter Wright pedig Ronny Huybrechts-cel csap össze. Lewis zseniális játékkal kezdett, tőle a folytatásban is meggyőző sikert várunk, a skót klasszisnak viszont okozhat gondot a rutinos belga, ha sikerül megismételnie a Dean Winstanley elleni teljesítményét.

A tizedik játéknap (december 28, hétfő) programja:
Kezdés Játékos Odds (TippmixPro) Játékos Odds (TippmixPro)
Délután
14:00 Alan Norris 1.30 Joe Murnan 3.00
15:00 Terry Jenkins 1.80 Mark Webster 1.80
16:00 David Pallett 2.85 Mensur Suljovic 1.30
Este
20:00 Adrian Lewis 1.10 Andrew Gilding 4.80
21:00 Peter Wright 1.10 Ronny Huybrechts 5.00
22:00 Phil Taylor 1.06 Kevin Painter 6.00
A mérkőzések kezdési időpontja függ a találkozót megelőző meccs hosszúságától

Oszd meg véleményed a mérkőzésekkel kapcsolatban hozzászólásban vagy fórumunkon a darts-kibeszélőben, a tippjeinket pedig keresd a Logibet.com-on és aProtipp-rendszerben!