Darts-vb

Ezúttal nem hibáztak a nagyágyúk

  • hatharom.com

Az elmúlt két nap csillaghullása után vasárnap inkább a papírforma érvényesült a londoni PDC darts-világbajnokságon.

Egy számunkra is elég kedves találkozóval vette kezdetét a világbajnokság negyedik játéknapja, a selejtezős meccsen ugyanis a sógorok kiválósága, Michael Rasztovits és a magyar származású, de új-zélandi színekben induló Rob Szabo mérte össze tudását. Egyikük sem tudta a legjobbját hozni, az ezen a szinten valamivel tapasztaltabb Szabo használta ki jobban a lehetőségeit, így ő jutott fel a főtáblára, Rasztovits azonban joggal lehetett dühös magára, hiszen mindkét szettet döntő legben veszítette el.

Vegyél részt a PDC Hungarian Fan Club hatharom.com főtámogatásával zajló nyereményjátékán, ahol a fődíj egy 43 colos LG Smart TV! A részletekről a Sport TV élő közvetítéseiből értesülhetsz!

A folytatásban egy hasonlóan szoros szetteket hozó meccset izgulhattunk végig az egykori döntős Andy Hamilton és az újonc John Murnan között. Előbbi bár kiemeltként vágott neki a tornának, de finoman szólva sem játszott csúcsformában ebben a szezonban, így sejteni lehetett, hogy lesz keresnivalója a debütáló honfitársának. Az első szettben azért kijött Hamilton rutinja, a fontos nyilaknál ő volt a higgadtabb, de igazán magas színvonalat nem hozott, így várható volt, ha Murnan picit feljavul, akkor komoly bajba kerülhet a 2012-es finalista. A fiatalabb szigetországi ezt meg is tette, és viszonylag könnyedén kiegyenlített. Neki állt a harmadik szett is, de amikor a vezetésért dobott, megint elidegeskedte, Hamilton pedig ismét megbüntette. Úgy tűnt, ez meg is töri Murnant, a 27. kiemelt ellenfele egy legre került a továbbjutástól, sőt két meccsnyila is akadt, de nem tudta megcsinálni a Kalapács, ezt pedig a rutintalanabb angol büntette meg. A döntő szettben egyiküket sem a nyugodtság jellemezte, ennek megfelelően brékelték is egymást néhányszor, de az i-re a pontot csak 5-4-nél sikerült feltennie Murnannek, pedig 4-3-ra még Hamilton vezetett.

Az izgalmas végjáték:

Az angol házirangadó felspanolta a közönséget, akárcsak a sokak által sötét lónak tartott Mensur Suljovic Simply the Best bevonuló zenéje. A sógorok klasszisa a főtáblán először szereplő Jermanie Wattimena ellen mutatkozott be. Komoly izgalmakat hozott már az első szett, 2-2 után tudott először hátsó pályáról komolyabb nyomást helyezni ellenfelére Suljovic, de mindezt hiába tette, ugyanis négy szettnyilat is elpuskázott, a holland pedig ezt kihasználta. Csak 80-as átlaggal nyerte a játszmát Wattimena, tudható volt, hogy ennél több kell, ha a továbbjutásban gondolkozik. Nem sikerült azonban komolyabbat emelnie a játéka színvonalán, ellentétben a 21. kiemelt osztrákkal, aki masszívan 90 feletti átlagot kezdett el szórni, és egyre inkább a duplákat is megérezte. Innentől kezdve már csak egy-egy leget engedett a hollandnak, a meccs végére 99.44-ig tornázta fel az átlagát, ezzel már esélye sem volt konkurálni a rutintalan ellenfelének. Ennél egyébként csak a címvédő Gary Anderson tudott eddig magasabb átlagot hozni, nem véletlenül kerül elő egyre gyakrabban Suljovic neve az esélylatolgatásoknál.

A délutáni szakasz zárómeccsén a kilencedik világbajnokságán szereplő Jamie Caven és a selejtezőből feljutott Szabo feszült egymásnak. Az első szett még szoros csatát hozott, nagy nehezen megnyerte az angol, ezt követően viszont beindította a hengert, sorozatban hat leget nyerve könnyedén jutott túl az új-zélandin. Elég ihletett formában dobált Caven, ha a második fordulóban is hozni tudja ezt a szintet, akkor pályafutása során először bejuthat a legjobb 16 közé.

Negyedik játéknap, délutáni mérkőzések
Mérkőzés Eredmény
Michael Rasztovits-Rob Szabo 0-2
Andy Hamilton (27)-John Murnan 2-3
Mensur Suljovic (21)-Jermaine Wattimena 3-1
Jamie Caven (23)-Rob Szabo 3-0

Nem csak a délutáni, hanem az esti kvalifikációs meccs is kiváló volt, méghozzá az orosz Aleksandr Oreshkin és a veterán szingapúri Paul Lim főszereplésével. Oreshkin döbbenetesen jól dobta a tömeget, a megnyert első szett után a másodikban is alulról karcolta a 100-at. Egészen addig a kiszállókkal sem volt problémája, amíg nem a győzelemért dobott. Akkor ugyanis hat nyilat is mellé püfölt, és ezzel visszaengedte a meccsbe a 61 éves riválisát. A döntő szett is izgalmasan alakult, Lim került először közelebb a továbbjutáshoz, de hiába az Ally Pally-s rutinja, az ő keze is megremegett a győzelem kapujában, Oreshkin pedig még egyszer már nem hibázott. Nem túlzás azt állítani, hogy ez volt eddig a legszínvonalasabb selejtezős derbi, még ha időnként a duplákkal borzasztóan meg is szenvedtek. 

A "felvezető" után a 17. kiemelt Stephen Bunting és a német Jyhan Artut vette birtokába a színpadot. Az angol nem érkezett csúcsformában Londonba, de az első két szettben mutatott játéka alapján úgy tűnt, hogy jól sikerült a felkészülése, hiszen csupán egy leget veszített. A harmadikban is gyorsan meglépett 2-0-ra, ám ahogyan tegnap Ricky Evans, úgy most Artut is megtáltosodott a szakadék szélén. A bátrak valószínűleg rögtön el is helyezték tétjeiket a német harmincszoros pénzt érő oddsán, szépen vissza is kapaszkodott a szetten belül 2-2-re, de hiába voltak nyilai a szépítésért, ezeket elszúrta, Bunting pedig több lehetőséget nem adott, ha csak sokadik nyilára is, de megoldotta.

Magabiztos rajtot vett a közönségkedvenc holland. - Fotó: pdc.tv

Először csendült fel idén a "Barney Army" rigmus az Ally Pally-ben, az ötszörös bajnok Raymond van Barneveled fiatal honfitársa, Dirk van Duijvenbode ellen kezdte meg a szereplést. A rutinos holland kezdte a meccset, és brék nélkül, de magabiztosan hozta is a szettjét. A másodikban is jól kezdett, a szett közepén sikerült elvennie ellenfele kezdését, viszont első pályáról nem tudta lezárni a játszmát, két nyilat is elhibázott. Van Duijvenbode-nak így esélye nyílt elölről kiegyenlíteni, ám egy ritkán látható bakit követett el, 180-ról sikerült egy 180-nal besokallnia, Barney pedig köszönte szépen, és a 121 pontját megcsinálta hat nyílból. Nem nagyon akarta elhinni a fiatal holland, hogy ez megeshetett vele, a fejében ott is maradt a szünet után is, így a harmadik felvonásban már komolyabb csatára nem tudta kényszeríteni a 16. kiemeltet.

Van Duijvenbode elképesztő rontása (9:45-től látható a videóban):

A nap utolsó mérkőzésén a 14. kiemelt Mervyn King és a selejtezőben nagyszerűen játszó Oreshkin csaptak össze. Az orosz játékos rögtön brékkel kezdte a meccset, és 100 feletti átlag állt a neve mellett, a szett végére visszaesett, de egy gyönyörű BULL+D20 kombinációval sikerült elhoznia a nyitófelvonást. Minden jel arra mutatott, hogy King könnyedén kiegyenlít, de 2-0-nál nem tudta lezárni a szettet, Oreshkin pedig vérszemet kapott, olyannyira, hogy 2-2-ig visszazárkózott, majd egy bravúros 134-es kiszállóval kétszettes előnyre tett szert. Hiába dobta az angol pokolian jól a tömeget, a duplákra vétett hibái miatt komoly hátrányba került, a bukmékerek ebben a pillanatban már nem is őt tartották a mérkőzés favoritjának. Ez az állapot azért nem sokáig tartott, a magas körátlagokat végig tartani tudta, és valamivel a kiszállók is jobban jöttek, ez pedig épp elegendő volt ahhoz, hogy játszi könnyedséggel egyenlítsen ki. A döntő szettben szintén ellenállhatatlanul játszott, amivel az orosz nem igazán tudott konkurálni. Közel, de mégis nagyon távol volt Oreshkin attól, hogy meglepetést okozzon, King pedig annak ellenére, hogy 0-2-ről kényszerült fordítani, idei egyik legjobb teljesítményét nyújtotta, az átlaga szinte végig 100 felett mozgott.

Negyedik játéknap, esti mérkőzések
Mérkőzés Eredmény
Aleksandr Oreshkin-Paul Lim  2-0
Stephen Bunting (16)-Jyhan Artut 3-0
Raymond van Barneveld (17)-Dirk van Duijvenbode 3-0
Mervyn King (14)-Oreshkin/Lim 3-2
Darts-tippekért látogass el a Logibet.com-ra vagy a Protipp-rendszerünkbe!