Női kézilabda-vb

Egyeduralkodó lesz Norvégia vagy új "csillag születik"?

Vasárnap este véget ér a XXII. kézilabda-világbajnokság, a döntőben pedig Norvégia a tornán idáig még veretlen Hollandia ellen lép pályára. Az esélyek Heidi Lökéék mellett szólnak, de sokat elmond a fináléról, hogy a tulipánosok szorzója folyamatosan csökken...

Nekünk magyaroknak egyértelműen a válogatottunk siralmas teljesítménye jelentette a világbajnokság meglepetését - sajnos negatív értelemben - de, amit a holland válogatott véghez vitt Dániában, arra is kevesen számítottak. Hollandia évek óta tartó szisztematikus építkezése a jelek szerint meghozta a gyümölcsét, hiszen a csapat úgy jutott el a döntő összecsapásig, hogy egyetlen mérkőzésen sem szenvedett vereséget, hét győzelem mellett a svédek elleni döntetlen az egyetlen hiba az Oranje  "lőlapján", így kétség sem férhet hozzá, hogy megérdemelten játszhatnak az aranyért vasárnap este.

Norvégia döntős szereplése már közel sem ekkora szenzáció, még akkor sem, ha a szakértők a csapatnál végbe menő átalakítások és folyamatok miatt nem feltétlenül várták aranyat az északiaktól. Ám Lökéék megmutatták, hogy továbbra is az első számú válogatottnak számítanak a női mezőnyben, az oroszoktól a nyitómeccsen elszenvedett egygólos vereséget leszámítva meggyőzőek játszottak, Montenegró (26-25) és Románia (27-27 majd a hosszabbításban 35-33) ellen pedig azt is tisztázták, hogy küzdeni tudásból és rutinból sem nagyon akad nálunk jelenleg jobb.

H2h
28.11.15 Felkészülési torna Norvégia Hollandia 31 : 28

Ezek után nem csodálkozhatunk azon, ha a bukiknál egyértelműen Norvégia számít a mérkőzés esélyesének. Csakhogy, a nyitóoddsokhoz képest a csapatokra kínált szorzók folyamatosan változnak, méghozzá a hollandok irányába, így Norvégia rendes játékidőben aratott győzelme a kezdeti 1.30-as szorzóról egészen 1.50 fölé emelkedett.

Fogadás a végeredményre    
Hollandia Döntetlen Norvégia
2.95 8.25 1.50

A két csapat egyébként november végén egy felkészülési torna keretében találkozott egymással, akkor a norvégok hazai pályán 31-28-ra le tudták győzni Hollandiát. Habár a döntő Dániában kerül megrendezésre, a hangulatra biztosan nem lesz panasz, hiszen mindkét csapat szurkolói számára könnyen megközelíthető Herning városa.

Fogadás a gólok számára    
Kevesebb, mint 54,5 Több, mint 54,5
1,70 1,90

Mindét csapat elsősorban támadásban mutatott remek teljesítményt, a hollandoknak például a legkevesebb dobott góljuk egy meccsen a 28 volt, viszont a norvégok 27 találatnál egyszer sem engedték feljebb az ellenfeleiket. Az biztos, hogy döntő lévén szó óriási küzdelemre van kilátás és nagy kérdés, hogy az olimpiai és Európa-bajnok Norvégiát vajon képes lesz e legyőzni az ilyen magasságokban még rutintalannak számító holland válogatott.

Hendikepes fogadások    
Hollandia +2,5 Norvégia -2,5
1,70 1,95

Vasárnap egyébkét négy helyosztót is rendeznek, így a bronzéremért a mieink is búcsúztató lengyelek a románokkal, az 5. helyért az oroszok a dánokkal, míg a hetedik helyért a franciák a montenegróiakkal meccselnek. 

A vasárnapi program    
Hely Párosítás 1 x 2
7. helyért Franciaország-Montenegró 2,15 8.00 1,85
5. helyért Oroszország-Dánia 1,70 8,25 2,35
3. helyért Lengyelország-Románia 3,30 8,75 1,40
Döntő Hollandia-Norvégia 2,95 8,25 1,50