Chelsea

Elfogyott a bizalom, Mourinhót kirúgták

Az angol Premier League-ben szereplő Chelsea csapatának vezetősége úgy döntött, hogy meneszti posztjáról José Mourinhót. A portugál menedzsernek a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, de sajtóhírek szerint a Leicester elleni meccs után tett nyilatkozata tette be végleg a kaput.

Véget ért Mourinho és Abramovics több, mint egy évtizedes barátsága?

Bekövetkezett, amire sokan már hetek óta vártak, a Chelsea a pocsék bajnoki szereplés miatt kirúgta José Mourinhót. A címvédő londoniak kiábrándító idényt futnak a Premier League-ben, 16 fordulót követően mindössze 15 pontot szereztek, és az igen kínosnak mondható 16. helyen tanyáznak a tabellán. A Special One-t pályafutása során első ízben küldték el idő előtt, talán a sors iróniája, hogy pont ott esett meg vele ez először, ahol talán a legnagyobb sikereket érte el, és ahol a legjobban szerették. A tulajdonos Roman Abramovics a korábbi eredményességre való tekintettel sokáig biztosította bizalmáról Mourinhót, aki azonban nem tudta felrázni a csapatát, és miután gyakorlatilag elszálltak a jövő évi Bajnokok Ligája-szereplés reményei, a portugál tréner saját játékosai ellen fakadt ki. Mourinho a Leicester elleni találkozó után leárulózta a játékosait, és tőle szokatlanul nyíltan bírálta csapatát.

Az angolok szerint a csütörtöki vezetőségi ülésen ez is közrejátszott a döntés meghozatalában, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy Mourinho és csapata között megromlott a viszony, ilyen körülmények között pedig nehéz kimászni a gödörből. 

Ahogy azt korábban megírtuk, Abramovics ezzel a húzással alaposan a zsebébe nyúl, a Special One eltávolítása ugyanis nem olcsó dolog, a portugálnak a szerződésében foglaltak szerint 40 millió font végkielégítés üti a markát. Ez messze a legnagyobb bánatpénz, amit egy kirúgott edzőnek fizetnek. A Chelsea honlapján közzétett közleményében köszönetet mondanak "a klub történetének legsikeresebb edzőjének", és a legjobbakat kívánják a továbbiakra, megjegyezve, hogy a Stamford Bridge-en mindig szívesen látják. 

Az angol sajtóban már a leendő utódokról is lehet olvasni, a The Guardian szerint a tervek között szerepel, hogy év végéig a holland Guus Hiddink ugrana be Mourinho helyére, aki szintén ült már a Chelsea kispadján, sőt, 2009-ben pedig egy FA-kupa győzelmet is szerzett a klubnak.

A lap szerint a nyáron jöhet a "végleges megoldás" a jelenleg az Atlético Madridot irányító Diego Simeone személyében. A nemzetközi sajtóban mostanra egyébként már egész hosszú listát lehet összeállítani a lehetséges beugrókról, Juande Ramos, Fabio Capello és Unai Emery is szóba került a hírekben, de ne feledjük, hogy Josep Guardiola esetleges távozása is felmerült nemrégiben, vagyis lesz min izgulni a drukkereknek a karácsony előtti napokban is.

Fogadás a végeredményre    
Chelsea nyer Döntetlen vagy Sunderland
1.30 3.20

Mourinho kirúgása talán még érdekesebbé teszi a Chelsea soron következő találkozóját, ahol a londoniak a 19. helyen álló Sunderlandet fogadják. Sam Allardyce gárdája idáig nagyon halvány produkcióval rukkolt elő a szezonban, idegenben pedig a leggyengébb csapat jelenleg a Premier League-ben (1-1-6). A statisztikák alapján a Kékek számára talán nem is létezik most ideálisabb ellenfél...

[1988871] 2015-12-19 16:00:00 Chelsea - Sunderlandx;
184314