Angol foci

Mourinho kezd kifordulni magából, Ranieri figyelmeztetett

A listavezető Leicester City otthonában elszenvedett hétfő esti 2-1-es vereség után saját játékosai ellen fordult José Mourinho, az angol bajnokságban címvédő Chelsea vezetőedzője, aki szerint a futballistái elárulták őt, és nem tesznek meg mindent a pályán. A másik oldalon Claudio Ranieri közölte: James Vardy nem eladó.

A tabella alapján papírforma eredmény született a Premier League hétfő esti találkozóján, ahol a Leicester City 2-1-re legyőzte a címvédő Chelsea együttesét. A londoni Kékeknek ez volt szezonbeli kilencedik vereségük, mindössze a tabella 16. helyén tanyáznak, egy pontra a kiesést jelentő 18. pozíciótól. A Chelsea szereplése több mint csalódás a szurkolóknak és a szponzoroknak, és úgy látszik, hogy lassan José Mourinhónál is betelik a pohár.

"Ha én játékos lennék, sokkal többet nyújtanék" - mondta a portugál mester a lefújás után. "Az előző idényben végig fenomenális munkát végeztem, a játékosokat olyan szintre emeltem, amely nem az ő szintjük, hanem több, mint amik ők valójában. Úgy érzem, elárulták a munkámat" - fogalmazott keserűen Mourinho, aki erősen kritizálta csapata védelmét, amely szerinte nagyot hibázott a Leicester góljai előtt. A portugál Special One-ról erősségei között többnyire azt szokás felhozni, hogy oroszlánként védi játékosait, és gyakran leveszi vállukról a terhet, ám most úgy fest, hogy Mourinhónál is elszakadt a cérna, ami - tegyük gyorsan hozzá - aligha tesz jót az öltözői hangulatnak.

A portugál arra a kérdésre, hogy a Chelsea-nek van-e még esélye a Bajnokok Ligája-indulást érő helyek valamelyikének elérésére, a portugál szakember határozott nemmel válaszolt:  "Az első négybe már nem érhetünk oda, az első hatra azonban még van esély, mert a riválisok is sok pontot hullajtanak. Jelen pillanatban viszont abban a zónában vagyunk, ahol szégyellem magam."

Mourinho már a leicesteri vereség előtt is elismerte, hogy edzői karrierje legnehezebb időszakát éli át. "Csak azt tudom mondani, hogy én akarok lenni a Chelsea vezetőedzője. Nem félek a kihívásoktól, és ez a mostani egy igazán nagy kihívás. Maradni akarok, és remélem, hogy a tulajdonos, Roman Abramovics, illetve az igazgatótanács is ezt akarja" - tette hozzá a tréner.

[1988863] 2015-12-14 21:00:00 Leicester - Chelseax;

Amíg az egyik oldalon bánat és keserűség uralja a mindennapokat, addig a másikon hihetetlen eufória. A sikerek javarészt a Leicester támadóduójának tulajdoníthatóak:az angol Vardy 15 találattal vezeti a góllövőlistát, amelyen a 11 alkalommal eredményes algériai Mahrez a harmadik helyen áll, mind a két játékos mattolta a Chelsea védelmét is. A listavezető Leicester City vezetőedzője, Claudio Ranieri gyorsan le is szögezte, hogy csapata két legjobbja semmi pénzért nem távozhat januárban. "Senki nem tudja megvenni őket januárban, mert nincs áruk" - idézte a BBC az olasz vezetőedző szavait. A 64 éves mester leszögezte, hogy a klubnak pillanatnyilag nincs szüksége pénzre, ezért semmiképpen nem adják el a két játékost. Mint ismert, a 28 éves Vardy négy évvel ezelőtt még a hatodosztályban játszott, majd 2012-ben egymillió fontért (435,9 millió forint) szerződtette a Leicester. Mahrez a francia másodvonalban futballozott, mielőtt jelenlegi klubja 2014 januárjában 400 ezer fontért (174,3 millió forint) megszerezte.

Premier League 2015/2016    
Manchester City 2,25
Arsenal 2,65
Manchester United 9,50
Liverpool 18,75
Leicester 19,75

Az előző évadban 16 forduló után sereghajtó csapat a jelenlegi idényben 131 éves fennállása legjobb élvonalbeli rajtját produkálja. Ennek ellenére Ranieri számára a legfontosabb cél továbbra is a 40 pont elérése, mert szerinte ennyi kell a biztos bennmaradáshoz. Ehhez egyébként már csak ötöt kell gyűjtenie csapatának, amely idén tavasszal csak az utolsó előtti fordulóban szerezte meg negyvenedik pontját. Hétvégén az Everton otthonában folytathatják a pontgyűjtést...

[1988872] 2015-12-19 16:00:00 Everton - Leicesterx;
184314