Tipp

A börtön előtt egy gólt kérünk, Karim!

  • varin

A zsarolási ügybe keveredett francia támadó hétvégén duplázott és ma is legalább egyszer betalálhat.

Továbbra is a média egyik kedvenc beszédtémája Karim Benzema zsarolási ügye. Mint azt a francia támadó elmondta, szeretné rendezni a viszonyát Valbuenával és reméli, együtt nyerhetnek majd Eb-t jövőre Franciaországban. Az ügynek még nincs vége, Benzemát pedig érezhetően megviselték a történtek, ám hétvégén ismét régi fényében tündökölt a támadó, úgy tűnik, jót tett neki, hogy a kezdő tizenegyben kapott helyet.

Merthogy az botrány kirobbanása óta a Getafe elleni meccsen kezdett először Karim, és nagyon jól is sikerült neki, hiszen negyedórán belül duplázni tudott. A támadónak nagy szüksége volt a sikerélményre, rendesen meg is ünnepelték a társak, ami bizonyítja, mellette áll a csapat. "Amikor beszéltem vele a mérkőzés előtt, elmondta, nagyon szeretne játszani. Rendkívül fontos számunkra az ő szerepe, így örültem, hogy a csapatba állíthatom. Nagyon koncentrált, nagyon elszánt, és tudja, hogy a pályán aratott sikerekkel kicsit feledtetheti a magánéleti problémákat" - nyilatkozta Benítez Benzemáról.

A 27 éves játékos remek formában kezdte a szezont, első hat bajnokiján hat gólt szerzett, így tulajdonképpen két olyan bajnoki volt csak idén, ahol nem talált be. A  Malmö ellen sem sikerült gólt szereznie, de akkor csak 67 percet játszott. A mostani visszavágón nagyon sima Real-győzelmet várok, hiszen a Malmö igencsak tartalékos csapattal áll fel. A Realnak illene gólokkal elnézést kérnie a kupablama miatt, így szerintem maximális koncentráltsággal hozzák majd le a tét nélküli BL-találkozót is.

A tipp megfogadását mindenképpen a kék-narancssárga irodánál javaslom, itt ugyanis érvénytelenítik a fogadásunkat, amennyiben Benzema nem kezd, ráadásul az odds is lényegesen magasabb, mint máshol. Más irodánál bátrabbak akár arra is fogadhatnak, hogy Benzema legalább kétszer betalál, ennek szorzója 2.87.

hatharom.com-tipp: Karim Benzema gólt szerez
Odds: 1.79
Eddig éri meg: 1.60
Tét: 6/10
A Bajnokok Ligája utolsó fordulójára most igazán megéri tippelni, ugyanis 5 Samsung Galaxy Tablet kerül szétosztásra ingyenes tippjátékunkon!
ingyen-tippjatek-ot-samsung-galaxy-tabletert