Darts

Van Gerwen a vb toronymagas esélyese

Elkészítették a december 17-én kezdődő PDC darts-világbajnokság főtábláját.

A legjobb darts-tippekért látogass el a LOGIBET.COM-ra!

Bő két hét múlva kezdetét veszi Londonban a darts-szezon legnagyobb durranása, a világbajnokság. Hétfőn elkészült a 64-es főtábla, vagyis most már tudjuk, hogy a 32 kiemelt játékos ki ellen kezdi meg küzdelmet.

A világelső Michael van Gerwen, a címvédő Gary Anderson és a 16-szoros világbajnok Phil Taylor is selejtezős játékost kapott, vagyis a rajt aligha fog gondot okozni a három legnagyobb favoritnak. A táblán úgy helyezkednek el, hogy a skót és az angol klasszis került egy ágra, tehát a tavalyi finálé az elődöntőben megismétlődhet. Erre egyébként elég jó esély mutatkozik, ha csak a ranglista-hetedik James Wade be nem kavar, aki szintén kvalis dartsos ellen kezd. A holland zseni orra alá talán az ötszörös bajnok Raymond van Barneveld, vagy az egyre jobb formába lendülő Adrian Lewis, illetve a két éve döntőig menetelő Peter Wright törhet borsot.

De a papírforma egyértelműen az lenne, ha van Gerwen döntőbe jutna, hiszen elképesztően sikerült a felkészülése. Megnyerte az Európa-bajnokságot, a Grand Slamet, a World Series-t és a Players Championship nagydöntőjét is, vagyis sorozatban négy major tornán nem talált legyőzőre, összességében pedig 18 trófeát gyűjtött 2015-ben. A kérdés, hogy a legértékesebb meglesz-e neki? A bukmékerek szerint igen, a végső győzelmére már csak alig több, mint kétszeres pénzt fizetnek - az év elején 3.75 körül mozgott a szorzója.

Ki nyeri a világbajnokságot? - a    szorzói
Játékos Odds
Michael van Gerwen 2.10
Phil Taylor 5.50
Gary Anderson 7.25
Adrian Lewis 15.25
James Wade 21.00
Peter Wright 22.00
Dave Chisnall 26.00
Raymond van Barneveld 41.00
Michael Smith 43.00
Kim Huybrechts 54.00
Robert Thornton 54.00

Bár december 17-ig már nem lesz több verseny, érdemes oldalunkat látogatni, ugyanis előzetessel és esélylatolgatással is készülünk, illetve azt is megtudhatjátok, hogy darts fanatikusunktól, Cesc18-tól mire számíthattok a világbajnokság alatt.