Sportfoagdás

Adjunk hálát, jön a csütörtöki futballdömping!

Fantasztikus mérkőzésekkel ünneplik meg az amerikaiak a hálaadást. Mi pedig örülünk, hogy láthatjuk!

Észak-Amerikában a hálaadás napja egy különleges ünnep. A hagyomány szerint ezen a napon adnak hálát Istennek az őszi termésért. Az Egyesült Államokban novemberben, pontosabban pedig a negyedik csütörtökön ünneplik a hálaadást. És hogy ez minket miben is érint? Nos, erről az ünnepről az NFL is méltóképpen, három mérkőzéssel emlékszik meg minden évben. Pulykákat tehát előkészíteni, sört behűteni, főnöknek beteget jelenteni (vagy éppen meghívni az NFL-maratonra), és indulhat a sportág nagy ünnepe! 

Ki nyeri a meccset?
Detroit Lions Philadelphia Eagles
TippmixPro @ 1.85 TippmixPro @ 1.75

Nagelb: A legfontosabb talán, hogy az Eagles kezdő irányítója Mark Sanchez lesz, akivel ez a csapat rosszabbul néz ki támadásban, mint eddig. Az elkapósor eleve gyengén teljesít szezonban, nincs egy kiemelkedő játékos köztük, aki a szükséges pluszt hozzá tudná tenni a játékhoz, és a futójátékuk is teljesen bizonytalan. A Lions ráadásul jól összeszedte magát védekezésben az utóbbi két meccsen, így az aktuális formákat elnézve a Phily véleményem szerint nagyon nehezen fog tudni előre haladni. Detroitban a passzjáték éledezni látszott az utóbbi két meccsen, és ez a javulás ma csak folytatódhat, mivel az Eagles secondary-je teljes homály, főként az ellenfelek első számú elkapói ellen gyengélkednek, így érdemes lehet Calvin Johnson elkapott yardjaira fogadni. Az Over-re a kedvenc logibetes zöld irodában egészen jó feltételekkel lehet fogadni. A futójáték nagyon gyatrán működött eddig, ami nagyban köszönhető volt az O-Line kritikán aluli teljesítmények is, azonban a Phily védelme futás ellen is olyan szinten visszaesett, hogy akár még ezen a fronton is lehet keresnivalója a Lions-nak. Ha a Detroit gyenge O-Line-ja meg tudja oldani Stafford védelmét, az Eagles egész jó pass rush-a ellen, akkor azt gondolom, hogy a Lions győztesen megy le a pályáról, ellenkező esetben viszont egy bűn rossz meccsen, bármilyen eredményt elképzelhetőnek tartok.

Varin: Kifejezetten érdekes meccsnek tűnik számomra a Lions-Eagles is. Rájátszásba egyik sem fog jutni, ez már majdnem biztos, de a két csapat lélektana miatt érdemes lesz megnézni az első találkozót is. A Philadelphia Eagles csapatát néhány éve a legnagyobb SB-esélyesként emlegették, mára pedig eljutottunk oda, hogy a csapat szétesettebb, mint John McClane idegrendszere. Chip Kelly vélhetően távozik, a csapatnak pedig nincs egy értelmes kezdő QB-je, csak kettő az utóbbi évek öt legnagyobb lúzeréből (Sam Bradford, Mark Sanchez). A Detroit Lions viszont elkezdte összerakosgatni magát. Nyertek a Green Bay-pályán, majd a jövő nagy csapata, az Oakland Raiders ellen. A védelem egycsapásra összeszedte magát, két jó offense ellen 29 pontot engedtek összesen. Nehéz őket hova tenni az idény eleji vergődést követően és az is biztos, hogy a Philadelphia Eagles jobb csapat jelenleg, ám a bukiknál majdnem kiegyenlítettek az oddsok. Én a gondok és a széthúzás ellenére is Eaglest mondok itt, de jobban bízom a sok pontban, mint a Sasokban.

NitroHUN: Két ellentétes formában érkező csapat találkozójából sok minden kisülhet. Az Eagles az elmúlt egy hónapban egy dallasi hosszabbításos győzelmet tud felmutatni egy csereirányító ellen. Ráadásul most már ők is a második karmesternél tartanak, és a sorsolás alapján a rájátszás csak úgy lehet meg, ha az NFC East tovább folytatja a sztrájkot. Ha Chip Kelly talpa alatt nem lenne csúszós a talaj, akár azt is gondolhatnánk, hogy ezt a szezont már el is engedhetik. A Detroit az ismert szezonkezdet után azért összeszedte magát, és az utóbbi két héten két bravúrgyőzelmet aratott. Kétségeink azért ne legyenek, ha Detroitban bármikor úgy döntenek, hogy inkább az 1/1 kell nekik, akkor szívbaj nélkül rá fognak menni, elvégre legutóbb is bejött nekik. Ennek megfelelően nem tartom túlságosan szerencsésnek a fogadást erre az eseményre, azonban a minden mindebből könnyen kijöhet egy szórakoztató mérkőzés, sok eladott labdával és sok ponttal.

LuckyLuck: Hogy őszinte legyek a három meccs közül ez érdekel a legkevésbé. A Detroit a bye week óta nyert két meccset, ráadásul pozitív mérlegű csapatok ellen, de ettől függetlenül a szezonjuk kuka, míg a Philadelphiát idén akárhányszor láttam játszani, nagyot csalódtam bennük. Nyilván egy ilyen primetime meccsre kegyetlenül felszívják magukat, a hálaadásnapi focinak különösen jó hangulata van, így semmi pénzért nem hagyom ki ezt a derbit sem. A sör és chips mellé pedig fogadás is dukál, az úgy az igazi. Öngyilkosság ezen a meccsen győztesre fogadni, a momentum az oroszlánoknál van, nekik ment jobban az utóbbi hetekben, de a Philly bármikor képes megrázni magát, megkockáztatom, hogy a liga legkiszámíthatatlanabb csapata...Ami konstans rosszul teljesít a sasoknál, az a védelmük. Hatalmas égés volt az előző fordulóban, hogy Jamies Winston 5 td-t passzol ellenük, meg még Doug Martin is futott 235 yardot. Detroitban nincs Martin szintű futó, de hát van egy Calvin Johnson, aki ha gyengébb szezont is fut, de még mindig a liga egyik legjobb elkapója. Az elmúlt öt hétben 80 yardot mindig összegyűjtött, attól pedig nem kell félni, hogy Matthew Stafford nem fog felé dobni, más minőségi célpont nem nagyon van a motorvárosiaknál. Én tehát ezen a meccsen a Megatron yardokért fogok szurkolni, 100+ és minimum egy hatpontost várok tőle.

Ki nyeri a meccset?
Dallas Cowboys Carolina Panthers
TippmixPro @ 1.85 TippmixPro @ 1.75

Varin: Úgy hiszem, leírtam mindent az ingyenes tippemnél, amit fontos lehet tudni. Kedden Romo, Bryant és McFadden is limitáltan edzettek, aligha vannak 100%-os állapotban. Egyszerűen Romóval sem veheti fel a versenyt a jelenlegi Cowboys a 10-0-s Carolina ellen. Sima "V"-nek mondom.

LuckyLuck: Nincs olyan amerikai fociban jártas sportfogadó, aki ne kapta volna fel a fejét arra, hogy a szárnyaló Carolinát underdognak hozták ki Vegasban a Dallas ellen. Itt valami hatalmas csalafintaság van. A párducok ugye még nem kaptak ki idén, és amíg pl. a Denver nyögvenyelősen tartotta sokáig a veretlenségi szériáját, addig a Carolina iszonyat meggyőző játékkal húzza be sorra a győzelmeket, és nem csak a negatív mérlegű együttesek ellen. A cowboyok ezzel szemben 3-7-tel állnak, tény, hogy visszatért már az offense-be Tony Romo és Dez Bryant is, de elég szenvedős játékot láthattunk tőlük a Miami ellen. Romo kétszer is eladta a labdát, Bryanten most ráadásul Josh Norman fog védekezni, aki brutálisan jó formában van. Élmény nézni a Panthers D-t, de az utóbbi időben kegyetlenül jól muzsikál a Cam Newton fémjelezte támadóegységük is. 29.9 pontot átlagolnak, amivel a harmadik legjobbak a ligában. Hatalmas public bet lesz a Carolina, de én sem tudok ellenállni neki, egyszerűen a fejemet verném a falba, ha ilyen oddson nem teszem meg és nyernek. Ha meg kikapnak, ismét elkönyvelhetjük, hogy Vegas szépen csőbe húzta a népet...Egyébként az senkit ne csapjon be, hogy 3-7 vs 10-0, ez lesz az est legjobb meccse!

Nagelb: Azt már a legelején szeretném leszögezni, hogy szerintem a mostani Dallas, még Romo-val a fedélzeten sem jobb, mint a brutális formában játszó Panthers. Ezért nem is értem, hogy lehet favorit a Cowboys (a hazai pálya szerintem nem elégséges indok). Az azonban, hogy a DAL-ra kínált hendikep-ek annak ellenére emelkednek, hogy a public jelentős hányada a CAR-ra fogad, azt mondatja velem, hogy a profik viszont a Cowboys-ban látják az értéket, és kőkemény pénzekkel fogadnak a Romo-ékra. Teszik ezt annak ellenére, hogy nem látszik igazán, hol tudná megnyerni ezt a meccset a Dallas. Romo visszatért ez tény, vele az önbizalom is visszatért ez is tény, azonban néha még komolyan döcögött a szekér Miami-ban is, és Romo-n hatalmas nyomás volt. Úgy gondolom, hogy néhány nap alatt sokat javulni tud egy csapat, ami egy kategóriákkal jobb védelem ellen már kevés is lehet a győzelemre. Márpedig a Panthers védelme idén minden fronton parádésan játszik eddig, a front7-be pedig visszatér Charles Johnson, akivel csak mégtovább javulnak. Épp ezért nem látom, hogy miként fog a Cowboys támadósora sokáig labdát birtokolni és yardokat termelni támadásban. A CAR oldalán viszont szerintem nem lesz gond ilyen téren. A futójáték kifejezetten jól működhet a liga hátsó harmadába tartozó dallasi rush defense ellen, és passzjátékban is lehet keresnivalójuk. Éppen ezért azt gondolom, hogy a Panthers bőven 20 pont felett zárja majd ezt a találkozót.

NitroHUN: Engem egy fokkal kevésbé lepett meg a nyitóhatár, mint az átlag sportfogadót, mert szerintem egy nagy csapda a mérkőzés. Elsöprő Carolina-győzelmet, vagy szoros, izzadós mérkőzésen Dallas sikert tudok elképzelni. A statisztikára alapozni ráadásul eléggé nehéz, hiszen a Cowboys 7 mérkőzésen keresztül csereirányítókkal szenvedett, rossz volt az öltözői hangulat, szenvedtek futóposzton. Tony Romo visszatérésével és Darren McFadden csapatba építésével viszont mindenkinél előbb kezdhették el a "rájátszást". A csoportot még simán meg is nyerhetik, tehát ilyen tekintetben minden a kezükre játszhat. A Carolinának viszont egyáltalán nem az év mérkőzése következik, a rájátszás szinte már matematikailag is megvan, egyszerűen nincs meg a motiváció, innentől elég a két Falcons elleni meccsre koncentrálni. Persze ha a Dallas túlerőlködi és a Párducok felszabadultan játszanak majd, akkor a realitás egy kétszámjegyű vendéggyőzelem.

Ki nyeri a meccset?
Green Bay Packers Chicago Bears
TippmixPro @ 1.18 TippmixPro @ 3.85

NitroHUN: Mint az néhányszor már előfordult az elmúlt években, a Bears az utolsó esélyek egyikével érkezik a Lambeau Fieldre, és ha az esélyek és a történelem elég indikátor, akkor ismét szomorú mackókként fognak távozni. A Green Bayt viszonylag könnyen be lehet határolni, egy stabil playoff csapat, mely azonban nem valószínű, hogy Super Bowlt fog idén nyerni, kivéve, ha sikerül gatyába rázni a támadófalat, illetve megfelelő pótlást találni Jordy Nelsonra. Hiába hittük a szezon első felében ugyanis, hogy elég hosszú a pad a Packersnél elkapóposzton, mégis meglátszik Rodgers statisztikáján a cimbora hiánya. A Bears viszont számomra már így is túlteljesít idén, NFL-szinthez méltatlan elkapókat kénytelen Cutler keresni a labdával, és még így is sikerül ennyire közel lenniük az 50%-os mérleghez. Magabiztos Packers győzelmet várok.

Nagelb: Szakadó eső, fagyponthoz nagyon közeli hőmérséklet és 20-22 km/h erősségű szél, aminek köszönhetően a hőmérséklet rögtön fagypont alattinak érződik. Ezek a körülmények döntően befolyásolhatják a meccs képét, mégpedig a futójáték irányába, amiből a Packers jöhet ki jobban, hiszen a CHI futás elleni védelme az egyik legrosszabb a ligában. Egy futójátékra épített alaptaktikával pedig meg is ölhetik a Bears napját, hiszen úgy tudják szépen lassan szétzilálni a védelmüket, hogy Rodgers-nek semmilyen extrát nem kell nyújtania. A Bears-nek pedig amúgy is komoly gondjai vannak támadóoldalon, mivel olyan meghatározó játékosok szereplése kérdéses, mint Alshon Jeffery, Matt Forte, vagy Eddie Royal, és akkor a gyenge O-Line-ról még nem is beszéltünk. A két csapat jelen állapotát, és a matchupokat elnézve legalább 9 pont különbség van köztük a Packers javára, ami a logibet kínálatában szereplő amerikai irodában kiváló szorzón játszható.

LuckyLuck: Nem maradhat el hálaadásnapi foci nagy rangadó nélkül. Ez a két csapat játszott az NFL történetében a legtöbbször egymás ellen, szám szerint 191-szer. Brutális rivalizálás, és hiába van hatalmas szakadék a két csapat között, nem ígérkezik ez olyan egyoldalú meccsnek. A Green Bay kisebb gödörben van, igaz, nyertek legutóbb Minnesotában, de keményen döcögött a szekerük. Ami mindenféleképpen kiemelendő, hogy a védelmük képes volt megújulni, gyönyörűen fogták meg Adrian Peterson futásait. A Chicago ellen is ez kell és akkor nem lesz olyan nagy nyomás az offense-en. Ha Matt Forte továbbra sem tudja vállalni a játékot a vendégeknél, akkor jó esélye van a sajtfejűek védelmének, hogy dominálják a párharcot. Minőségben azért komoly különbség van a két keret között, de a szelesvárosiak engem idén többször is megleptek, így nagy verést nem jósolok nekik, viszont a W a Green Bay neve mellé fog kerülni. Ebből viszont meggazdagodni nem fogunk, így én teszek még egy fogadást Eddie Lacyre is, aki egy meccs kihagyás után egy 100 yardos teljesítménnyel tért vissza. A Bears lyukas front 7-je ellen jól szoktak muzsikálni a futók, így Lacytől is jó meccset várok. 

Varin: Az NFL-idényre annyira jellemző, ami az NFC Northban van. Össze-vissza teljesítenek a csapatok, amikor nyerniük kéne, kikapnak, amikor leírjuk őket, győznek. Ez a helyzet a Packersszel és a Bearsszel is. A Green Bay a 3-as vereség sorozatot követően underdogként látogatott Minnesotába, ám a Vikingek ellen gond nélkül nyertek. A Chicago Bearst pedig mindenki eltemette, amikor az idény elején csereügyletekbe bonyolódtak és Forte megsérült, ám rácáfolva minden előzetes 1/1-es várakozásra, már 4-6-tal állnak. A Lambeau Fielden nagyon jó kis hangulat és nagy csata várható, az elmúlt években ugyan mindig nyerni tudott a Packers, igazán simán csak ritkán. A Bears acélos passz elleni védelme lehet, hogy megfogja majd Cobbékat, ám a Lacy-Starks duó szétrombolhatja a Bears front 7-jét.

A hatharom.com szelvénye a hálaadási meccsekre - a    szorzói alapján
Kezdés Mérkőzés Tipp Odds
18:30 Detroit Lions-Philadelphia Eagles 42,5 pont felett 1.55 @ TippmixPro
22:30 Dallas Cowboys-Carolina Panthers Carolina +4,5 1.50 @ TippmixPro
2:30 Green Bay Packers-Chicago Bears Green Bay 1.18 @ TippmixPro
Nyereményszorzó: 2.74
További NFL-tippekért látogass el a LOGIBET.COM-ra!