Férfi kézilabda BL

Veszprémben nem elégedettek, javításra készülnek

  • hatharom.com

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 8. fordulójában a Veszprém csapata a Celjét fogadja. A két csapat múlt hétvégi meccse alapján szombaton csak a különbség mértéke lehet kérdéses, a győztes kiléte ellenben aligha.

Fotó: seha-liga.com

Múlt hétvégén a Veszprém 30-27-es győzelmet aratott a szlovén bajnok otthonában, és aki véletlenül nem nézte a találkozót, elsőre azt gondolnál, milyen jól tartotta magát a hazai csapat. Ez egyébként tény, ám a magyar bajnok végig kézben tartotta a találkozót, gyakorlatilag az első 20 perc után olyan különbséget rakott közé, amely után a Celje számára már nem volt visszaút. Bár a mérkőzés nagy részében a Veszprém 6-7-8 góllal vezetett, az utolsó 10 percre kiengedett, így pedig a Celje tudott kozmetikázni az eredményen.

"A múlt hétvégén 51 percig jól játszottunk, nagyon magas szinten védekeztünk – különösen az első húsz percben. A védelmünk és a kapusunk is jól teljesített. A második félidőben tartottuk a jó formát hátul, de az utolsó hat percben hibákat vétettünk, és hagytuk, hogy a Celje úgy játsszon, ahogy szeretne: labdákat szerezzen, és abból leindítson minket." - összegezte a Celjében látottakat Javier Sabaté, a veszprémiek vezetőedzője.  "Biztos vagyok benne, hogy tanulni fogunk ebből a jövőre nézve, javulni fogunk és kevesebbet hibázunk. Szombaton ismét nehéz meccs vár ránk, nem szabad azt hinni, hogy könnyű lesz, csak azért mert itthon fogunk játszani. A Celjének igaz, hogy nagyon fiatal játékosai vannak, de nagyszerűen teljesítenek. Éppen ezért dicséret illeti a játékosainkat, hogy képesek voltak nyolc góllal is vezetni ellenük. Azonban minden mérkőzés más, kemény találkozóra számítok most is. A meccset hét a hét ellen játsszák, és az eredmény nulla-nulláról fog indulni. Legalább annyira keményen kell küzdenünk, mint az ellenfelünk, ha le akarjuk őket győzni." - tette hozzá a spanyol szakember

H2H
15.11.15 BL Celje MKB Veszprém 27 : 30
15.02.15 BL MKB Veszprém Celje 29 : 26
18.10.14 BL Celje MKB Veszprém 21 : 24
23.11.13 BL MKB Veszprém Celje 27 : 26
17.11.13 BL Celje MKB Veszprém 26 : 31

Hasonló véleményen van edzőjével Lékai Máté is, a magyar válogatott irányító éveket játszott a Celje csapatában, így tisztában van a szlovén csapat lelkesedésében rejlő veszélyekkel. "Azt gondolom, hogy 45 percig jól játszottunk idegenben, utána az utolsó 10-15 percben nagy hibákat követtünk el – főleg én -, amelyeket mindenképpen ki kell javítani, vagy el kell kerülni a következő mérkőzésen. Hazai pályán nyilván mi vagyunk az esélyesek, szeretnénk kiszolgálni a közönségünket. Kedden kezdtük a felkészülést, amelyet nagyon becsületesen végeztünk, mivel nem szabad lebecsülni a Celjét, hiszen szinte idegenben is úgy játszanak, mint otthon. Remélem, hogy itthon is sikerül begyűjtenünk a két pontot." - mondta a klub honlapjának Lékai, aki az első meccsen két gólig jutott.

Fogadás a végeredményre    
Veszprém Döntetlen Celje
1.04 15.00 9.75

A Veszprém az oddsok alapján 'tuti' favorit, a magyar bukik 100 forintra mindössze egyet fizetnek a magyar csapat sikere esetén. A két gárda között meghúzódó komoly tudásbeli különbség - no meg a hazai pálya előnye - miatt egyértelmű, hogy ezen a meccsen a Celjének nincs mit veszítenie, ám Nagy Lászlóék bőven rendelkeznek azzal a rutinnal, amely a magabiztos sikerhez kell.A Veszprém ezután a mérkőzés után két csúcsrangadóval zárja az évet, hiszen fogadja még itthon a PSG-t majd december hatodikán Kielbe látogat. A csoportelsőség kérdését illetően, azokon a meccseken sok minden eldőlhet, nem ártana rájuk megfelelően felkészülni. Mondjuk egy közönségszórakoztató győzelemmel...

Veszprém - Celje
hatharom.com-tipp: Veszprém nyer
TippmixPro@1.04
* Sajnos cikkünk megjelenésekor a Tippmixpro még nem nyitotta meg a mérkőzés piacait, de szokásos tippünket sem akartuk lehagyni, így került be a háromesélyes fogadás a hazaira ezen a "bivaly" oddson.
MVM-Veszprém - Celje
Bajnokok Ligája, A-csoport, 8. forduló
Veszprém, szombat 16.00
Vezetik: Mirza Kurtagic, Mattias Wetterwik (svédek)
TV:Sport1, EHF Tv.
Tabella
    M GY D V GK P
1. PSG 7 6 0 1 226:199 12
2. MKB Veszprém 7 5 1 1 195:179 11
3. Flensburg-H. 7 5 0 2 211:189 10
4. Kiel 7 4 0 3 206:187 8
5. PPD Zagreb 7 3 0 4 179:182 6
6. Wisla Plock 7 2 1 4 189:207 5
7. Celje 7 1 0 6 184:200 2
8. Besiktas 7 1 0 6 183:230 2