Darts

A világelső Beatont is bedarálhatja

  • hatharom.com

A Grand Slam of Darts csütörtöki játéknapján a felső ág nyolcaddöntős küzdelmeire kerül sor.

Profi darts-tippeket szeretnél? Látogass el a LOGIBET.COM-ra, ahol a legjobb hazai és nemzetközi tipsterek tippjei közül válogathatsz!

Négy negyeddöntős név már ismert, ma pedig teljessé válik a legjobb nyolc mezőnye. Az est első mérkőzésén Michael Smith és Dave Chisnall feszül egymásnak. Mindketten hullámzóan játszottak a csoportküzdelmek alatt, Smith ennek ellenére egyszer sem kapott ki, Chisnall viszont az utolsó, tét nélküli meccsén igen, ezzel pedig lecsúszott a második helyre. Nagy kérdés, hogy melyik arcukat mutatják, hiszen "Chizzynek" volt olyan meccse, ahol majdnem elérte a 110-es átlagot, sőt a torna eddigi egyetlen kilenc nyilas kiszállója is az ő nevéhez fűződik. Valószínűleg a bukmékerek ebből a teljesítményéből indulnak ki, a rutinosabb angol ezzel megmutatta a foga fehérjét, Smith viszont 95 körül hozta a tömeget, ami ezen a szinten sokszor kevés. Ugyanakkor ki kell nála emelni, hogy a duplákat viszont rettentően jól érzi. Győzte már le Chisnallt, viszont ezek a sikerek még akkor születtek, amikor jóval hátrébb rangsorolták és masszív underdognak számított, esélyesként még nem tudta felül múlni tapasztaltabb honfitársát. 

Ki jut tovább?
Michael Smith Dave Chisnall
TippmixPro @ 2.20 TippmixPro @ 1.50

A világelső Wolverhamptonban is ellenállhatatlanul játszik. - Fotó: pdc.tv

Az angol háziderbi után a világelső Michael van Gerwen lép színpadra, akire a nagyágyúk közül a legkönnyebb feladat vár, ellenfele ugyanis a selejtezős Steve Beaton lesz. Utóbbi is nagy név a szakmában, hiszen szűk 20 éve világbajnokságot is nyert, az elmúlt szezonokban viszont nagyon nem jöttek neki az eredmények. Komoly siker számára már az is, hogy a csoportból továbbjutott, igaz, kellett ehhez egy jó adag szerencse is, hiszen két vereséget is elszenvedett. Pozitív meglepetés egyébként a játéka, de a holland zseni ellen ezzel aligha fog labdába rúgni. "Mighty Mike" senkinek nem kegyelmezett, minden meccsét megnyerte és rendre 102 feletti átlagot hozott. 14-szer meccseltek eddig, ebből 11-et van Gerwen nyert, idén Barnsleyban 6-1-re lépte le a rutinos angol vetélytársát. Amilyen szakadék van közöttük, még egy szoros derbi is meglepetésnek számítana, Beaton sikere pedig maga lenne a csoda.

Ki jut tovább?
Michael van Gerwen Steve Beaton
TippmixPro @ 1.03 TippmixPro @ 7.00

Sokkal több izgalmat tartogat az est második fele, amikor is Peter Wright és a kétszeres világbajnok Adrian Lewis lép színpadra. Mindketten négy ponttal jutottak tovább, a skóttól azonban ez a csoportelsőségre is elegendő volt, köszönhetően Chisnall bénázásának. Túlságosan jól ezzel nem járt Wright, hiszen Lewis elég rágós falatnak ígérkezik. Az angol klasszis hozta a már-már megszokott szenvedős játékát, de ennek nem szabad bedőlni, láthattuk néhány hete az Európa-bajnokságon is, hogy képes megrázni magát. Csak idén hétszer meccseltek, 5-2 Lewis javára, viszont a skót azt a két győzelmét a legutóbbi két összecsapásukon szerezte, tehát még az egymás elleni eredményükből sem nagyon tudunk kiindulni. Jól lőtték be a bukmékerek az oddsokat, ez tényleg egy igazi ki-ki meccs lesz, ahol nüanszok dönthetnek. 

Ki jut tovább?
Peter Wright Adrian Lewis
TippmixPro @ 1.90 TippmixPro @ 1.70

Martin Adams az egyetlen BDO-s játékos, aki bejutott a nyolcaddöntőbe. - Fotó: pdc.tv

Hasonló a helyzet az utolsó nyolcaddöntőben, Martin Adams és Kim Huybrechts meccsén. Ez ígérkezik az egyik legizgalmasabb derbinek, előbbi meccsről-meccsre bizonyítja, amit mindenki tud, hogy helye lenne a profik között. Impozáns játékkal jutott tovább és nem esélytelen a folytatásban sem, de hasonlóan magas színvonalat kell hoznia, hiszen a belga riválisának is borzasztóan sül a keze. Huybrechts egy vereséget szenvedett a csoportküzdelmek alatt, de mindezt a világelső ellen tette, ráadásul egy zseniálisan jó meccsen. Tömegben talán jobb a belga, bár Adams rögtön az első meccsén megmutatta, hogy neki is megy a 100 feletti körátlag, kiszállókban pedig az egyik legerősebb a mezőnyben. Itt sem egyszerű megjósolni a győztest, de az érték inkább a BDO-s klasszis szorzójában van, véleményünk szerint inkább az 1.90-1.90 lenne reális. 

Ki jut tovább?
Martin Adams Kim Huybrechts
TippmixPro @ 2.35 TippmixPro @ 1.45