Férfi kézilabda

A hiányzók dacára megnyerhetjük a tornát

Már az Európa-bajnokság jegyében készül a Debrecenben megrendezésre kerülő Provident Kupára a magyar férfi kézilabda-válogatott. Talant Dujshebaev együttese a hétvégén Fehéroroszország és Argentína ellen gyakorolhat a kontinenstornára.

Dusebajev fanatizmusa a játékosokra is átragadhat / keziszovetseg.hu

Rég találkozott már a válogatott keret, így alighanem mindenki nagy lelkesedéssel vágott be a hét elején a közös munkába. A nemzeti csapatot dirigáló Talant Dujshebaevről legalábbis ez olvasható le, a lengyel Kielce szakmai munkáját is ellátó szakember ugyanis nagy elánnal vetette bele magát a teendőkbe. "Nagyon örülünk, hogy együtt dolgozhatunk Debrecenben, a feltételek ideálisak, a fiúk pedig lelkesek - mondta a keziszovetseg.hu-nakTalant Dujshebaev. "A mostani összetartás és a Provident Kupa lényege az, hogy átismételjük az elmúlt egy évben gyakoroltakat, illetve hogy tisztább képet kapjunk az Eb-keretet illetően, folytatva a válogatást."

A keret ezúttal nem teljes több játékos sérülése miatt, így némi túlzással azt is mondhatjuk, a komplett jobb oldala hiányzik majd a csapatnak. "Sajnos balkezeseink közül nem lehet itt velünk Nagy László, Ancsin Gábor és Gulyás Péter sem, ezt a helyzetet igyekszünk olyan módon a saját előnyünkre fordítani, hogy jobbkezes jobbátlövővel is próbálkozunk, ezzel is színesítve a repertoárunkat."

Az ellenfelek erejét látván azonban még így is esélyese a tornának a magyar csapat, ugyanakkor egyáltalán nem lesz könnyű dolga.  A fehérorosz válogatott az utóbbi időben rendre szerepelt világversenyeken az argentin csapat pedig a dél-amerikai kontinens első számú csapatának számít, ráadásul két nap alatt két különböző stílusú ellenfél ellen kell majd alkotnia a fiúknak.

Fogadás a végeredményre    
Magyarország Döntetlen Fehéroroszország
1.10 12.50 6.00

"Hétvégi ellenfeleinkre nem készülünk külön, de annyiban ideális a mezőny Debrecenben, hogy a fehéroroszok klasszikus iskolát képviselve hatos falat védekeznek, az argentinok ellen pedig a nyitottabb formációkkal szembeni támadást tudjuk majd gyakorolni a hétvégén" - hangsúlyozta Dujshebaev. A válogatott december közepétől egy hónapot dolgozhat együtt az Európa-bajnokság előtt. Az alapjátékát akkor tudja tovább gyakorolni az együttes, és az lesz a finomhangolás időszaka is. "Fizikailag most is jó állapotban vannak a fiúk, decembertől a játékunkat kell tovább csiszolni, hogy a torna rajtjára megközelítsük a legoptimálisabb állapotunkat."- tett hozzá a szövetségi kapitány.

A szövetségi kapitány egyelőre nem gondol az olimpiai kvalfikációra, bár szigorúan a matematika nyelvén meg tudja fogalmazni az esélyeket."Mivel az Eb-ről egy csapat jut ki az olimpiára, és további kettő az olimpiai selejtezőre, jelenleg 14 százalék az esélyünk kijutni Rióba. Egyelőre azonban csak egy mérkőzés érdekel, a Montenegró elleni Eb-nyitány! Nagy álmunk, hogy január végén pályára léphessünk Krakkóban is, a torna végjátékán."

A magyar válogatott kerete a Provident Kupára
Kapusok: BARTUCZ László (Csurgói KK), SZÉKELY Márton (Csurgói KK), MIKLER Roland (MVM Veszprém KC)
Jobbszélsők: PÁSZTOR Ákos (Grundfos Tatabánya KC), HORNYÁK Péter (Csurgó)
Jobbátlövő: BALOGH Zsolt (MOL-Pick Szeged)
Irányítók: CSÁSZÁR Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), FALUVÉGI Rudolf (Csurgói KK), NAGY Kornél (Dunkerque HB, francia)
Beállók: BÁNHIDI Bence (Balatonfüredi KSE), HEGEDŰS Márk (MOL-Pick Szeged), SCHUCH Timuzsin (MVM Veszprém KC), ZUBAI Szabolcs (MOL-Pick Szeged)
Balátlövők: BODÓ Richárd (Grundfos Tatabánya KC), BORSOS Tamás (Ceglédi KKSE), JAMALI Iman (IFK Kristianstad, svéd), ZDOLIK Bence (Balatonfüredi KSE)
Balszélsők: GAZDAG Tibor (Csurgói KK), IVÁNCSIK Gergő (MVM Veszprém KC)

A hiányzók mellett egy nagy visszatérője azért lesz a válogatottnak, hiszen Császár Gábor bombaformában játszott idáig a szezonban. "Remekül érzem magam itt a válogatottnál - mondta el a svájci Schaffhausennel eddig parádés idényt futó Császár Gábor. "Szerencsére jól megy a játék, sok lehetőséget kapok, várom a hétvégi tornát".

Császár mellett ki kell emelnünk a Bajnokok Ligájában a svéd Kristianstadt-tal szárnyaló Iman Jamalit is. Az iráni származású irányító az elitligában és a svéd bajnokságban is futószalagon szállítja a gólokat, így nagyon úgy fest, jót tett neki a levegőváltozás, a Veszprémben eltöltött évek miatt azonban immáron magyar állampolgárként a nemzeti csapat segítségére is lehet.

A hétvége programja
November 6. péntek
20:00 Argentína–Fehéroroszország (Provident Kupa)
November 7., szombat
14:30 Magyarország–Fehéroroszország (Provident Kupa)
16:45 Magyarország B–Argentína
November 8., vasárnap
10:45 Magyarország B–Fehéroroszország
13:00 Magyarország–Argentína (Provident Kupa)